vállalati it archívum - 2007 július

2007
július

0

Átlépi a következő generációt a Sharp 2010-ben megnyíló LCD-gyára

2007. július 31. 15:36

[DigiTimes] Átlépi a következő generációt, azaz a kilencediket a Sharp 2010-re elkészülő LCD-gyáránál, a japán vállalat tizedik generációs gyártósorai minden eddiginél nagyobb méretű LCD-alapanyagokat dolgoznak majd fel. Az oszakai prefektúra alá tartozó Sakai Cityben felépülő gyárban napelemeket is készítenek majd.

0

Jelentős költségcsökentéssel és nyereséggel ajándékozta meg befektetőit a Sun

2007. július 31. 14:59

[The Wall Street Journal/HWSW] Váratlan pénzügyi eredményekről számolt be a Sun Microsystems negyedik pénzügyi negyedévében, mely a második naptári negyedévvel esik egybe. A vállalat a tavalyi súlyos veszteségekkel szemben jelentős nyereséget termelt ki, amit költségeinek drasztikus lefaragásával ért el. Bevétele eközben stagnált, mind a hardver és szoftvertermékből, mind a szolgáltatásokból befolyó. A tőzsde a költségek megfaragását a megfelelő átalakulás pozitív jeleként értékelte, ami 10 százalékkal magasabbra küldte a vállalat papírjainak árfolyamát.

0

A Seagate beszünteti párhuzamos csatolós meghajtóinak gyártását

2007. július 31. 14:01

[Techworld] A Seagate beszünteti a párhuzamos, azaz Parallel ATA (PATA) szabványnak megfelelő csatolóval szerelt merevlemezeinek gyártását. Erre a lépésre az újabb felülettel szerelt, Serial ATA (SATA) meghajtók iránti igény növekedése késztette a céget.

0

A HP állva hagyta, az Acer pedig beérte a Dellt az EMEA PC-piacon

2007. július 31. 13:44

[IDC/iSuppli] Egészséges növekedést produkált az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló szuperrégió (EMEA), derül ki az IDC jelentéséből. Ahogyan azt már megszokhattuk, a bővülést a hordozható számítógépek iránti kereslet gerjesztette, de halványan az asztali konfigurációk is erősödtek. Kiváló negyedévet zárt a HP és tovább robog az Acer is, miközben a Dell és a Fujitsu Siemens Computers stagnált.

0

Olajjal és vízzel fejleszti tovább a hajlékony szerves kijelzőket az LG.Philips

2007. július 31. 11:42

Az LG.Philips új szabadalmat nyújtott be, mely olaj és víz kombinációjával forradalmasítaná a jelenlegi hajlékony OLED ((Organic Light Emitting Diode, azaz szerves fénykibocsátó dióda) kijelzőket. Az egyszerű és olcsó megoldásnak köszönhetően szélesebb körben válhatnának elérhetővé az ilyen kijelzővel szerelt termékek.

0

Normalizálódtak az AMD szállításai, a cég tartja magát a piacon

2007. július 31. 10:56

[eWeek/HWSW] Több mint négy százalékpontnyi részesedést szerzett vissza az x86-os processzorok piacán az AMD a második negyedévben, ez azonban a jelentősen torzult első negyedéves adatoknak köszönhető inkább, semmint valódi piacnyerésnek -- derül ki a Mercury Research kutatásából. A cég szerint a PC-processzorok iránti kereslet váratlanul erősnek bizonyult az év második három hónapja során, amire nincs teljeskörű magyarázat egyelőre.

0

Brillírozott az NVIDIA, tovább bukdácsolt az AMD a második negyedévben

2007. július 30. 14:33

Az NVIDIA volt a grafikus piac második negyedévének sztárja, vonja le a konklúziót a Jon Peddie Research (JPR). A JPR előzetes jelentése alapján az NVIDIA tovább erősödött a korábbi negyedévekről, az egy évvel ezelőtti állapothoz képest pedig egyenesen robbantott a vállalat. Az AMD ezzel párhuzamosan drámaian visszaszorulóban van a piacon, egy negyedév alatt 2,4, egy év alatt pedig 7,2 százalékpontnyi részesedést vesztett volumen alapján, de szállításai is drámaian visszaestek. Az Intel továbbra is vezet.

0

A Mozilla szerint nem a Google áll a Thunderbird leszakítása hátterében

2007. július 30. 13:23

[VS] A Mozilla Corporation elnök-vezérigazgatója, Mitchell Baker blogjában válaszolt azokra a vádakra, melyek a Thunderbird fejlesztésével kapcsolatos korábbi hozzászólására érkeztek. Az olvasók azzal vádolták meg a Mozillát, illetve annak első emberét, hogy a Google-lel kötött partnerség vezetett a népszerű levelező és hírolvasó alkalmazással kapcsolatos fejleményekhez, annak mellőzéséhez, jövőjének újragondolásához.

0

Átlépte a 60 milliós példányszámot a Windows Vista

2007. július 30. 10:27

[VS] Hatvanszoros platinalemezes előadó lenne az Egyesült Államokban a Microsoft, ha a Windows Vista teljesítményét így értékelnék -- több mint 60 millióan várják már az első szervizcsomagot, mely remélhetőleg minél hamarabb megérkezik. A redmondiak sokat kritizált, év elején kiskereskedelmi forgalomban imegjelent operációs rendszere a nagy példányszám ellenére sem teljesít túl jól.

0

Pár héten belül elérhető lesz a Microsoft Office Communicator 2007

2007. július 27. 15:14

[Techworld] Kiadásra kész állapotba került és még ezen a héten megkezdődik a Microsoft internettelefon szoftverének és szerverének sokszorosítása. Az Office Communications Server (OCS) 2007 szerver és az Office Communicator 2007 kliensprogram várhatóan 6-8 héten belül kerülhet az üzletekbe.

0

Acer: mindenki csalódott a Vistában

2007. július 27. 11:40

[Financial Times Deutschland] Az egész iparág csalódott a Vistában -- jelentette ki Gianfranco Lanci, az Acer elnöke egy interjú során. A tajvani székhelyű vállalat a világ negyedik legnagyobb PC-szállítójává nőtte ki magát, elsősorban notebookjai elsöprő európai sikereinek köszönhetően. Lanci szerint a Microsoft tehető felelőssé a helyzetért, miután ilyen hosszú várakozást követően egy kiforratlan szoftvert produkált. Ezzel az Acer az első nagy PC OEM, mely nyilvánosan támadja a Microsoftot, ugyanakkor számos gyártó is jelezte: inkább az XP-nél maradnak továbbra is.

0

Júniusban is a Pannon könyvelhette el a legtöbb új ügyfelet

2007. július 27. 10:52

Továbbra is tart a Pannon lehengerlő szériája, hazánk második mobilszolgáltatója március óta folyamatosan több új előfizetőt szerez, mint riválisai. 2007 júniusában a három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 77 ezerrel nőtt, melyből ismét több mint 40 ezer a Pannonal kötött szerződést. Az előfizetők száma összesen 10 millió 226 ezerre nőtt, így hazánkban száz lakosra 101,7 előfizetés jutott a hónap végén.

0

Az Intel megkezdte négymagos Xeon MP chipjének szállítását

2007. július 26. 14:44

Megkezdte új Xeonjainak szállítását az Intel, a korábban Tigerton kódnéven ismert processzorok az elsők a négyutas gépekbe szánt Xeon MP sorozatban, amelyek már a Core mikroarchitektúrára épülnek. A kétmagos Xeon 7200 és a négymagos Xeon 7300 sorozatot a Clarksboro kódnéven ismert Intel 7300 chipkészlet egészíti ki. Az új processzorból és chipkészletből áll a Caneland platform.

0

Netgear termékek a T-Pontokban

2007. július 26. 13:45

Az Albacomp Zrt. a Netgearrel karöltve nyerte meg a Magyar Telekom Nyrt. 2007 januárjában kiírt tenderét, mely közel tízezer darab vezeték nélküli hálózati eszköz -- Wi-Fi-routerek, PCMCIA- és USB-adapterek -- beszerzését célozta. Ennek köszönhetően a T-Pontokban és a T-Com partnereinek üzleteiben a NETGEAR vezeték nélküli eszközei is megvásárolhatók.

0

Jövő év első felében érkezhet az első DisplayPort-csatolós Samsung monitor

2007. július 26. 12:16

[Clubic.om] Hamarosan színre léphet az új monitorcsatlakozás, a DisplayPort, a Samsung bejelentette, hogy egy 30 hüvelykes, 2560 X 1600 pixeles kijelzőt fejleszt, melyet a DisplayPort 1.1-es, elfogadott specifikációjú csatolófelülettel is ellátnak majd -- valószínűleg ez lesz az első kereskedelmi forgalomba kerülő Samsung termék, mely DisplayPort-kompatibilis lesz. A Samsung szerint az új csatolófelület 10,8 gigabit/s-os sávszélességet biztosít, kétszer akkorát, mint a korábbi csatolófelületek, a HDMI vagy DVI.

0

Jöhetnek a projektoros mobilok a Motorolától

2007. július 26. 10:30

A Motorola bejelentette, hogy szövetségre lép a miniatűr projektorokat előállító Microvisionnal. A két cég kapcsolata olyan mobiltelefonokat eredményezhet, amelyek segítségével képeket, videókat, vagy akár üzleti prezentációkat is vetíthetnek tulajdonosaik a falra, vagy más felületre.

0

Új Toshiba noteszgép HD DVD-íróval

2007. július 25. 14:02

A Toshiba Qosmio multimédis notebook-sorozata olyan taggal bővült, amely képes írni a HD DVD lemezeket. A Qosmio G45-AV680 a HD DVD-R meghajtón kívül számos extra lehetőséget kínál, tegyük hozzá, meglehetősen borsos áron.

0

Három év múlva megérkezhet a 40 és 100 gigabites új Ethernet-szabvány

2007. július 25. 11:58

Az Ethernet következő generációján dolgozó munkacsoport közös nevezőre jutott, és így egy szabvány alatt fogja össze a 100 Gbps és 40 Gbps adatátviteli sebességű változatokat. Az IEEE (Institute of Electrical and Electronics Engineers) égisze alatt működő Higher Speed Study Group (HSSG) a múlt héten San Franciscóban tartott rendezvényén határozott erről azt követően, hogy korábban hónapokon át nem tudtak megegyezésre jutni. Amennyiben az IEEE elfogadja a döntést, az új generációs Ethernet-szabvány 2010 közepére elkészülhet.

0

Közel sem fogy olyan jól az iPhone mint várták

2007. július 25. 10:26

Az egész világ lélegzetvisszafojtva várja az Apple ma este esedékes negyedéves gyorsjelentését arra várva, vajon a világszerte óriási hisztériát kiváltó iPhone-ból végül sikerült-e értékesíteni a tervezett mennyiséget. Piaci elemzők és szakértők nagyjából 400-500 ezer közé tették a nyitóhétvégén eladott készülékek mennyiségét, de voltak olyanok is, akik 700 ezer eladott mobilról beszéltek. A valóság azonban igen távol áll ettől.

0

Új kiegészítő jelent meg projektalapon dolgozó cégek számára az SAP Business One-hoz

2007. július 24. 15:59

A projektalapon dolgozó, például építőipari cégek számára fejlesztett ki az SAP Business One vállalatirányítási rendszerhez kapcsolható kiegészítő szoftvert a HostLogic. A vállalat szerint a fejlesztés során sikerült feloldani azokat az ellentéteket, amelyeket egyes vállalkozások projektszemlélete, és az SAP, mint folyamatszemléletű rendszer között feszültek. A rendszer nem tesz különbséget például egy építőipari, banki vagy informatikai projekt között, így már számos ügyfél bevezette a megoldást, melyek között alkalmazásfejlesztő, elektronikai gyártó, építőipari kivitelező és rendszerintegrátor egyaránt található.

0

SSD-alapú 56 gigabájtos zsebmeghajtó a Buffalótól

2007. július 24. 15:15

A leginkább külső merevlemezes tárolókat, hálózati eszközöket, valamint memóriamodulokat és flash memóriákat szállító Buffalo bemutatta SSD meghajtóval szerelt zsebtároló sorozatát, amely július végétől várja a vásárlókat japánban.

0

Kamkorderekbe költözhet a Blu-ray zanzásított változata

2007. július 24. 13:36

[Clubic.com] Bár a Hitachi már 2006 márciusában és októberében bemutatta Blu-ray lemezre rögzítő kameráinak dizájn prototípusait, a japán vállalat csak most árult el közelebbi részleteket a várható termékekről. A készülékek 8 centiméteresre zanzásított Blu-ray lemezekre rögzítenek majd, melyek a készülék(ek)kel együtt az év végén jelenhetnek meg Japánban.

0

Állománymegosztó szolgáltatást vásárolt a Nokia

2007. július 24. 12:42

A Nokia és a Twango ma jelentette be, hogy a Nokia felvásárolta a médiamegosztó szolgáltatást. A Twango kép-, hang- és videomegosztást kínál egyesített, könnyen kezelhető, közösségi funkciókkal is felruházott felületen. A Nokia a vállalat tapasztalt csapatára építve egy újabb, hatalmas lépést tehet az internetes szolgáltatások felé, ahol már korábban is bontogatta szárnyait.

0

Az energiatakarékosság jegyében születtek a Western Digital új merevlemezei

2007. július 24. 10:15

Új, az energiatakarékosság jegyében fejlesztett, zöldebb merevlemezcsaládot mutatott be a Western Digital. A 320 gigabájt és 1 terabájt közötti kapacitásban kapható GreenPower merevlemezek akár 40 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint hasonszőrű, hasonló kapacitású, normál társaik.

0

Átlépte az egymilliós számot a Zune lejátszósok tábora

2007. július 23. 15:28

[Clubic.com] Bár már több héttel ezelőtt beharangozták, a Microsoft most közölte hivatalosan, hogy átlépte az egymilliós számot a Zune audio- és videolejátszósok tábora az Egyesült Államokban. A lejátszó hivatalosan csak Észak-Amerikában kapható 2006 novembere óta, de szürkeimportból akár itthon is megvásárolható.

0

Két éven belül gigabites vezeték nélküli kapcsolat kötheti össze berendezéseinket

2007. július 23. 13:22

A Wireless USB csak a kezdet: a Georgia Tech Institute kutatói több gigabites vezeték nélküli kapcsolatot tesztelnek, mely rendkívül magas frekvenciás rádiójeleket használ. A 60 GHz-es -- Egyesült Államokban szabadon használható -- tartományban rendkívül alacsony energiával (10 mW) végzett kísérletek során 15 gigabites adatátviteli sebességet értek el 1 méteres távolságon belül.

0

Serial ATA csatolót kapnak a CompactFlash kártyák

2007. július 23. 12:03

[Clubic.com] A CompactFlash Association bejelentette, hogy újabb, frissebb csatolófelülettel látják el a CompactFlash formátumú memóriakártyákat: az újabb gyártmányok között olyan változatok is lesznek, melyeket Serial ATA csatolóval látnak el -- valószínűleg a nemrég specifikációba illesztett, csökkentett méretűvel. A CompactFlash formátum mára teljesen háttérbe szorult a Secure Digital memóriakártyák mellett.

0

A vártnál nagyobb az igény a Windows XP-re

2007. július 23. 10:50

A Windows XP javára módosította asztali operációs rendszereinek értékesítési prognózisát a Microsoft. A negyedik negyedéves pénzügyi eredmények bejelentését követően az elemzők részére rendezett telefonos konferencián Chris Liddell pénzügyi igazgató elárulta, a most kezdődött pénzügyi évben az értékesített Visták és XP-k aránya várhatóan 78 és 22 százalék lesz, szemben a korábban várt 85:15-tel.

0

A mágneses lavina megértésével megbízhatóbb merevlemezek készíthetők

2007. július 20. 14:50

A Kaliforniai Egyetem fizikusprofesszora, Joshua Deutsch és a Hitachi Global Storage Technologies kutatója, Andreas Berger cikke szerint -- mely a július 13-ai Physical Review Letters kiadványban jelent meg -- változtatni kell a merevlemezek tányérjainak adatrögzítő rétegének anyagán, csak így érhető el, hogy egyre nagyobb adatsűrűségű merevlemezeink megbízhatóak maradjanak.

0

Új elnök-vezérigazgató az EDS élén

2007. július 20. 14:02

Az EDS igazgatótanácsának egyhangú döntése értelmében szeptembertől a cég jelenlegi elnöke és üzemeltetési igazgatója, Ron Rittenmeyer tölti be az EDS elnök-vezérigazgatói posztját is. A 60 éves szakembert azonnali hatállyal az igazgatótanácsba is beválasztották. Michael Jordan jelenlegi elnök-vezérigazgató az igazgatótanács elnökeként folytatja az EDS irányítását.

0

Még szigorúbb lett a Sunbelt spamszűrője, a Ninja

2007. július 20. 12:46

A Sunbelt Software által az Exchange-szervereken történő levelezés védelmére fejlesztett Ninja spamszűrő és vírusirtó legújabb változatában újabb két, a beérkező levelek ellenőrzését és szűrését különböző módszer szerint végző szűrőmotor kapott helyet, így már összesen 6 szűrőmotorral, 10 különböző szempont szerint történik a levelezés ellenőrzése.

0

Azonosságkezelés területén erősít az Oracle

2007. július 20. 11:49

Az Oracle bejelentete az azonosságkezelési megoldásokat fejlesztő Bharosa felvásárlását -- a várhatóan augusztusban lezáruló akvizíció pénzügyi részleteit az érintett felek nem hozták nyilvánosságra.

0

Véget ért a mobilkrízis, a Verizon Wireless fizet a Qualcomm szabadalomsértéséért

2007. július 20. 11:41

[News.com] Megoldást talált a Qualcomm a Broadcom szabadalmainak megsértése miatt kirótt importkorlátozásra: a Verizon Wireless, amerika egyik legnagyobb mobilszolgáltatója -- kiszolgáltatott helyzetben -- 6 dollárt fizet minden egyes olyan mobilkészülék után a Broadcomnak, mely a Qualcomm problémás harmadik generációs mobilvezérlőjét tartalmazza. A kitiltott termékek listáján mobiltelefonok mellett okostelefonok és adatkártyák is szerepelnek.

0

Öt megapixeles autofókuszos fotómobil a Samsungtól

2007. július 20. 11:38

A Samsung bemutatta az 5 megapixeles autofókuszos kamerával ellátott SGH-G600 mobiltelefonját. Bár adatkommunikáció terén a készülék nem remekel, a képkezelés oldaláról a maximumot hozza.

0

A Fujitsu is beállt az UMPC-k gyártói közé

2007. július 18. 15:25

A Fujitsu bemutatta a Windows Vista futtatására is alkalmas Lifebook U1010 ultramobil számítógépét. A parányi minigép elforgatható kijelzővel és billentyűzettel is rendelkezik.

0

Észrevétlenül megbújik az iroda sarkában a Fujitsu Siemens új kisvállalati szervere

2007. július 18. 14:14

Első látásra asztali PC-nek tűnik a Fujitsu Siemens új munkacsoport-szervere, amelyet a vállalat úgy alakított ki, hogy akár az irodákban is használható legyen, ennek megfelelően keveset fogyaszt és szinte teljesen zajtalan. A TX120-at a tavasz Intel Developer Forumon mutatták be, ahol a szerverek kategóriájában innovációs díjat is nyert.

0

Kipróbálható a Microsoft online ügyfélkapcsolati szolgáltatása, a Live CRM

2007. július 18. 12:53

[Computerworld/eWeek/HWSW] Bejelentette ügyfélkapcsolati szoftverének hosztolt változatát a Microsoft, a Dynamics Live CRM igyenenes kipróbálhatósággal, majd ezt követően a riválisoknál lényegesen alacsonyabb előfizetési díjjal igyekszik rést ütni a piacon. A redmondiak szerint a kis- és középvállalatoknak kínált Live CRM alapvető előnye, hogy a Dynamic CRM-mel közös kódbázist alkalmaz, így az ügyfelek rugalmasan dönthetnek arról, hogy milyen változatban kívánják használni -- ugyanez a tény a kritikusok szerint alapvető koncepcionális hiba.

0

Védővám miatt drágulhatnak a jó minőségű videót rögzítő fényképezőgépek

2007. július 18. 12:40

[VS] Amint arról korábban beszámoltunk , védővám miatt drágulhatnak hamarosan 4,9 százalékkal bizonyos fényképezőgépek, melyek jelenleg a Világkereskedelmi Szervezet keretein belül kötött nemzetközi egyezség értelmében nulla százalékos vámtarifa kulccsal rendelkeznek. A tovább finomított feltételek szerint csak a felsőkategóriás, kimondottan jó képminőségű videókat biztosító fényképezőgépek árát emelnék.

0

Wi-Fi-n keresztül is telefonál a legújabb BlackBerry

2007. július 18. 11:49

[VS] Hamarosan, a következő hetekben a boltok polcaira kerül Észak-Amerikában a legújabb BlackBerry, a 8800-as sorozat legújabb, 8820-as tagja. Az okostelefon legfőbb újdonsága, hogy Unlicensed Mobile Access, azaz UMA-kompatibilis, azaz a beépített Wi-Fi vezérlőn keresztül olcsóbban telefonálhatunk, vagy csatlakozhatunk a vállalati hálózathoz.

0

Az Electronic Artshoz igazol Peter Moore, az Xbox atyja

2007. július 18. 11:42

A Microsofttól igazolt vezetőt az Electronic Arts: Peter Moore, az Xbox mögött álló egyik legfontosabb személyiség a világ legnagyobb független játékkiadójánál a sportjátékok fejlesztését felügyeli szeptember 1-től. A Microsoftnál Moore utóda Don Mattrick lesz, aki már veteránnak számít a játékiparban és február óta tanácsadóként segíti a Microsoftot, miután tavaly elhagyta az Electronic Artsot.

0

Boltokban a HP első okostelefonja

2007. július 17. 14:50

Febuári bejelentését követően most került a boltokba a HP első okostelefonja, az iPAQ 514 Voice Messenger, amely már Magyarországon is megvásárolható. A vállalat ígérete szerint a következő hónapok során további új iPAQ modellek bemutatkozása várható.

0

A negyedik negyedévre drágulhatnak az LCD-monitorok

2007. július 17. 14:14

[DigiTimes] Tajvani források szerint a harmadik-negyedik negyedévben akár az LCD-monitorok, LCD-televíziók, noteszgépek drágulását is hozhatja a beépített laposkijelzők, LCD-panelek árának érezhető emelkedése. A jelenlegi, harmadik negyedév várhatóan a legmagasabb panelárakat hozza ebben az évben, a tendenciát az áprilisban tapasztalt, 15-25 százalékos átlagos áremelkedés kezdte.

0

Elkészült a Windows Home Server

2007. július 17. 13:48

A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy elkészült és gyártásba ment a Windows Home Server operációs rendszer. A kifejezetten otthoni környezetbe szánt szoftver az ősszel jelenik meg a piacon, de csak géppel együtt lehet majd hozzájutni. A rajongók kedvéért azonban készül belőle egy 120 napig használható időkorlátos próbaváltozat, amely néhány héten belül letölthető lesz.

0

Telefonálni is lehet az ASUS HSDPA adatkártyájával

2007. július 17. 12:18

Az ASUS legújabb, noteszgépekbe szánt adatkártyája 3,6 Mbit/s sebességű letöltést kínál, de ami talán még érdekesebb: kivételes telefonfunkciókat is, így noteszgéppel együtt akár mobiltelefonként is használhatjuk.

0

Új szuperszámítógépet helyezett üzembe a Williams versenyistálló

2007. július 17. 11:54

Új szuperszámítógépet állított üzembe az AT&T Williams Formula One Team, amelytől a fejlesztések felgyorsulását várják. A 8 teraflops teljesítményű rendszer négyszer erősebb a csapat által korábban használt megoldásnál, így a feladatokat gyorsabban hajtja végre, illetve lehetővé teszi az összetettebb, valósághűbb fizikai modellek használatát.

0

Extrém Intel szörny noteszgépekbe is

2007. július 16. 15:53

Az Intel a mai napon bejelentette az új, noteszgépekbe szánt processzorát a Core 2 Extreme X7800-at, amely először viseli magán mobilprocesszorként az Extreme Edition típusjelzést.

0

Beárnyékolták a Samsung teljesítményét az összeomló memóriaárak

2007. július 16. 13:24

[Bloomberg/HWSW] A DRAM-piacon tapasztalt drámai árzuhanás rányomta bélyegét a Samsung Electronics második negyedéves teljesítményére, felülírva az LCD-gyártás remeklését. A világ legnagyobb memóriagyártójának nettó eredménye 5 százalékkal négyéves mélypontra zuhant, a különböző érdekeltségek tőkejövedelmét nem tartalmazó üzemi nyeresége pedig 36 százalékkal zuhant vissza az egy évvel korábbihoz képest, ami ötéves negatív rekord. A nyereség azonban így is felülmúlta az elemzői várakozásokat, és a kilátások is igen kedvezőek, sőt mi több, a mobilpiacon a Samsung valószínűleg megelőzte a Motorolát.

0

Távirányítóként is használható a Logitech új egere

2007. július 16. 11:56

Új vezeték nélküli lézeres egeret jelentett be a Logitech, amelynek érdekessége, hogy használatához nincs szükség asztalra vagy egyéb vízszintes felületre, a beépített mozgásérzékelőknek köszönhetően a levegőben hadonászva is irányítható vele a gép.

0

Az árakat is letörheti az LG Electronics multiformátumú HD-meghajtója

2007. július 16. 11:47

[Clubic.com] A következő generációs DVD-formátumok közötti háborút nagy valószínűséggel ismét azok az PC-s olvasók, asztali lejátszók oldják majd meg, melyekkel bármelyiket képesek leszünk írni és olvasni -- hasonlóan a jelenlegi multiformátumú DVD-írókhoz, melyeknél szabadon használhatunk DVD+, vagy DVD- típusú lemezeket.

0

Másfél év felfüggesztett jár hamis CD- és DVD-lemezek árusításáért

2007. július 13. 11:59

Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) szerint precedens értékű, a HWSW szerint azonban korántsem példa nélkül álló ítéletet hozott jogerősen a Pécsi Városi Bíróság egy kalóz-perben. A bírói döntés értelmében a két, 27 és 32 éves elkövető hét hónap, illetve egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és összesen több mint 2 millió forint pénzbírság megfizetésére ítéltetett.

0

2009 lehet a mobil szélessáv éve

2007. július 13. 11:56

2008 végére világszerte 40 millióan használnak majd mobil szélessávú szolgáltatásokat -- derül ki az Ovum elemzőcég és a GSM Association vegyesvállalata, a Wireless Intelligence által tegnap nyilvánosságra hozott előrejelzésből. A Wireless Intelligence a világ 221 országának 670 szolgáltatójától gyűjt adatokat.

0

Európában a HD DVD vezet a HD DVD Promotional Group szerint

2007. július 13. 10:27

[Clubic.com] A HD DVD Promotional Group szerint Európában a HD DVD formátum vezet a Blu-ray előtt, mindezt azonban olyan eladási adatok, felmérés támasztaná alá, amiből pontos számokat sajnos nem hajlandóak elárulni. A szervezet szerint Franciaország, az Egyesült Királyág, Németország, Olaszország, Spanyolország és Olaszország adatai azt bizonyítják, hogy a HD DVD formátumú lejátszók 74 százalékot birtokolnak a HD-piacból.

0

Made in Vietnam: új gyártási bázis van felfutóban

2007. július 12. 13:02

[iSuppli/HWSW] A Made in China felirat fogalommá vált, nem véletlenül, a világ legnépesebb országában ugyanis gyakorlatilag minden elképzelhetőt termelnek hatalmas tömegben az egész világnak. A kínai jelző pejoratív kicsengése a minőségre is alaptalanná vált mára, az olcsó strandpapucs és pörgős szoknya mellett csúcstechnikát is gyártanak ott, például az a ThinkPad X60s ultrahordozható laptop is ott készült, melyen ezen sorok születnek. Kínának azonban erősödő versenytársai akadnak a szomszédságban, állítja az iSuppli.

0

Szimpla grafikus kártya az Albatron HD-gyorsító dekóderkártyája

2007. július 12. 10:54

[Clubic.com] Enyhén szólva becsapós az Albatron legújabb kártyájának elnevezése, a Blue Ray Decoder Card -- igen, Blue és nem Blu-ray -- nyilvánvalóan a Blu-ray HD-formátum körüli felhajtást szeretné könnyedén meglovagolni. A dekóderkártyaként árult termék ugyanis nem más, mint egy szimpla belépő szintű grafikus kártya.

0

Egy kilométerre is ellát a Bluetooth nagyobb teljesítményű változatban

2007. július 11. 17:00

[Techworld] Egy hajszálnyit kiterjeszti a Bluetooth vezeték nélküli kapcsolat határait az Ezurio legújabb, alig bélyegnyi lapkája: a chipre építve olyan készülékek is építhetők, melyek akár egy kilométeres távolságon belül is képesek vezeték nélküli kapcsolatot létesíteni. A nagyobb teljesítménnyel dolgozó lapka elsődleges célja mégis alacsonyabb távolságon, de megbízhatóbb kapcsolatot nyújtani.

0

Magyarországnyi energiafogyasztást spórolna meg az Európai Unió és az Egyesült Államok

2007. július 11. 13:07

[Techworld] Megszavazta az Európai Parlament azt a szabályozást, melynek értelmében kizárólag olyan eszközöket vásárolhatnak nyílt beszerzéssel az Unió hivatalai a jövőben, melyek magukon hordozzák az Energy Star logót. Az új törvény egyben formalizálja az Európai Unió és az Egyesült Államok hivatalai között tavaly decemberben kötött megállapodást is, miszerint a következő három év alatt 30 terawattóra energiát spórolnának meg -- körülbelül annyit, mint hazánk egy éves áramfogyasztása.

0

A Casio új fényképezőgépei a YouTube szolgálatában

2007. július 11. 12:17

A nyolc megapixeles Exilim EX-S880 és a hét megapixeles Exilim EX-S77 fényképezőgépek számos kényelmi funkcióval rendelkeznek. A legkülönlegesebb azonban bennük, hogy a népszerű YouTube videomegosztó oldalra optimalizált fimkeket is képesek rögzíteni.

0

Kifejezetten kisvállalatoknak szánja Vostro nevű gépeit a Dell

2007. július 11. 10:59

Michael Dell szerint a vállalata megtalálta a helyes vágányt az újabb növekedés felé vezető úton, azonban még időbe telik, mire teljes gőzzel roboghat. A világ második legnagyobb PC-gyártójának elnök-vezérigazgatói székébe januárban visszatérő Dell szerint a siker kulcsa a jó partnerkapcsolatok kialakításában, felvásárlásokban, új tehetségek felkutatásában és a szigorú költségkontrollban rejlik.

0

Új kisvállalati ERP-megoldás a Microsoft kínálatában

2007. július 11. 09:51

Európában debütál először a Microsoft kisvállalati ERP szoftvere, a Dynamics Entrepreneur. A tegnap kezdődött Worldwide Partner Conference 2007 rendezvényen bejelentett terméket olyan cégeknek ajánlják, amelyek 50-nél kevesebb alkalmazottal rendelkeznek és ötnél kevesebben használják párhuzamosan.

0

Ismét az Apple miatt van hiány a flashmemória-piacon

2007. július 10. 16:13

[DigiTimes] Újabb kapacitáshiány fenyeget, ismét az Apple miatt kell számos gyártónak lemondania júliusi memóriachip-megrendeléseinek egy részéről. Tajvani források szerint a Samsung és a Hynix még júniusban közölte partnereivel, hogy az Apple számára visszatartott memóriakészletek miatt nem tud elegendő flasmodult szállítani számukra ebben a hónapban.

0

Drajkó László a Microsoft Magyarország új vezetője

2007. július 10. 15:02

Szeptember közepétől Drajkó László veszi át Vityi Péter helyét a Microsoft hazai leányvállalatának élén. Amint az ismert, Vityi regionális igazgatóként folytatja karrierjét a Microsoft nagyvállalati csoportjában, amely a vállalat legnagyobb ügyfeleivel, köztük rendszerintegrátorokkal, outsourcing cégekkel, üzleti tanácsadókkal és technológiai beszállítókkal való kapcsolattartásért felelős.

0

Új, 3G képességgel felvértezett noteszgép-sorozat a Fujitsu Siemenstől

2007. július 10. 13:57

A Fujitsu Siemens július 5-én új professzionális noteszgép sorozatot jelentett be. A három mobil ESPRIMO notesz között találunk ultrahordozhatót és asztali-gép helyettesítőt egyaránt, melyek augusztus közepétől kerülhetnek a szaküzletek polcaira 1100 eurós kezdőártól.

0

Az Intel 218 millió dollárt fektet a VMware-be

2007. július 10. 13:29

Egy tegnapi bejelentés szerint az Intel 218 millió dollárt fektet a VMware-be, cserébe 2,5 százalékos tulajdonrészt szerez a tőzsdei bevezetés előtt álló cégben és egy igazgatótanácsi tagot is delegálhat majd. A közösen kiadott közleményben az Intel és a VMware hangsúlyozza, hogy a megállaodástól a VMware virtualizációs technológiájának további terjedését várják Intel platformon, illetve közös fejlesztés és marketing-tevékenység is szerepel a napirenden.

0

Csökentette asztali processzorainak árait az AMD

2007. július 10. 13:28

Az Intel hasonló lépését megelőzve az AMD tegnap jelentősen csökkentette Athlon 64 processzorcsaládjának árait, aminek következtében már 15 ezer forint alá is mehet a kétmagos processzorok belépő ára, és a vállalat kínálatának csúcsáért sem kell 35-36 ezernél többet fizetni. A vállalat ugyanakkor nem dobott piacra gyorsabb modellt, így ez a lépés pusztán a kereslet szinten tartását célozza. Az Intel várhatóan július 22-én hajtja végre következő drasztikus leárazását, amivel egyidőben gyorsabb Core 2 modelleket is piacra dob.

0

Az internetszolgáltatókon keresztül tiltanák le az állománycserélést?

2007. július 10. 13:09

Érdekes ítéletet hozott a Brüsszeli Elsőfokú Bíróság a Belga Írók, Zeneszerzők és Kiadók Szövetsége (SABAM) és a Scarlet Extended Ltd. (volt Tiscali) internetszolgáltató ügyében. A 2007. június 29-i ítélet értelmében a bíróság elrendelte, hogy az internetesszolgáltató akadályozza meg az internetezőket a SABAM zenei repertoárjának illegális letöltését az állománycserélő (P2P) szoftverek blokkolásával. Az ítélet precedensértékű lehet.

0

Megérkezett a Windows Mobile 6 frissítés az ASUS egyes tenyérgépeihez

2007. július 10. 11:14

[Clubic.com] Az Asus május 21-én jelentette be, most pedig elérhetővé tette néhány tenyérgépe számára azokat a frissítőcsomagokat, melyek a Windows Mobile 5 mobil operációs rendszert a Microsoft legújabb verziójú mobil operációs rendszerére cserélik a vállalat készülékein. A csomagok teljesen ingyenesen tölthetők le a vállalat weboldaláról.

0

Újabb linuxos PC-k várhatók a Delltől

2007. július 9. 11:16

[eWeek/HWSW] Hamarosan vállalati PC-ket is kínál majd Ubuntu Linuxszal a Dell, a szabad operációs rendszert nemrégiben felkaroló vállalat várhatóan az augusztus elején San Franciscóban tartandó LinuxWorld rendezvényen jelenti be erről szóló részletes terveit.

0

Bővítette N800 internetterminálja szoftverét a Nokia

2007. július 6. 16:04

Örülhetnek a Nokia N800 internetterminál tulajdonosok, a Nokia elérhetővé tette az Internet Tablet OS 2007 Edition mobil operációs rendszer legújabb frissítését . Az új szoftver nem csak Skype-klienst és 8 gigabájtos memóriakártyák támogatását hozza el, de a beépített böngészőt Flash 9-támogatással is ellátja, illetve érezhetően hosszabbá teszi az akkumulátoros üzemidőt.

0

Heteken belül itt a Sun Niagara második generációja

2007. július 6. 14:41

Heteken belül hivatalosan is bemutatkozik a Sun UltraSPARC T2, azaz a Niagara 2 processzor. A vállalat mai sajtótájékoztatóján kiderült, szeptemberben már rendelhetők lesznek az új chipet tartalmazó szerverek, jövő év elején pedig már piacra kerül a Victoria Falls kódnevű lapka is, amely nem más, mint a Niagara 2 SMP-re felkészített változata. A Victoria Fallsból akár négyprocesszoros konfiguráció is építhető, ami 256 programszál párhuzamos futtatására képes.

0

Kezelhetetlenné válnak az e-mailben tárolt üzleti információk

2007. július 6. 13:23

[Techworld] Ma már közhely, hogy az üzleti információk egyik legfontosabb hordozói az e-mailek. A levéláradat azonban egyre nehezebben kezelhető, ami az információk széttagozódásához és nehezebb kereshetőségéhez, menedzselhetőségéhez vezet.

0

Adatmegsemmisítő alkalmazást tett elérhetővé a Lenovo

2007. július 6. 11:17

Saját alkalmazással segíti az érzékeny digitális adatok megsemmisítését a Lenovo, a Secure Data Disposal szoftverrel megbízhatóan törölhető a merevlemezek tartalma a számítógépek szétszerelése, megsemmisítése előtt. A felmérések szerint a kidobott számítógépek egyharmadáról visszaállíthatók az érzékeny vállalati adatok.

0

Csökkenhet a reprográfiai díj, azaz az írható lemezekre ragasztott "Artisjus-matrica" ára

2007. július 5. 16:54

[HWSW]A digitális adathordozók és eszközök magas reprográfiai díjainak csökkentéséről, illetve szabályozásáról négy közép-európai ország tartott megbeszélést június 27-én Budapesten. Az EICTA, az Európai Digitális Iparági Szövetség, valamint a RIAE, a Digitális Adathordozók Európai Szövetsége közösen rendezték a találkozót, melyen Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ICT-szövetségeinek és gyártó vállalatainak képviselői vettek részt.

0

Százszor gyorsabb, lézeres merevlemezek -- legkorábban 10 év múlva

2007. július 5. 16:28

Holland kutatók jelentős áttörést értek el a merevlemezek egyik lehetséges jövőbeli technológiai alapját képező HAMR (heat-assisted magnetic recording) területén: egy speciális anyagból (vas, kobalt, gadolínium) készült lemezre sikerült lézer segítségével adatokat írniuk. A polarizált fénysugár felmelegítette a lemezt, majd a foton impulzusmomentuma beírta az adatot. Az 1-et és a 0-t a lézer polaritásának változtatásával állították elő. A folyamat összesen 40 femtomásodperc alatt ment végbe, vagyis körülbelül százszor gyorsabban mint a mai merevlemezek.

0

A dán kormányhivatalok egy éven át tesztelik az OpenDocument és az Open XML formátumokat

2007. július 5. 10:29

[Techworld/HWSW] A dán kormányhivatalokban egy éven át tesztelik a Microsoft Open XML és az OpenDocument fájlformátumokkal való munkát, majd várhatóan 2009-ben döntenek arról, melyiket vezessék be. Rachid El Mousti, a dán Nemzeti Informatikai és Távközlési Hivatal stratégiai tanácsadója szerint lehet hogy a két formátum mindegyikét alkalmazzák majd, de az is lehet hogy végül egyiket sem.

0

Érdekes felmérés a nők mobilozási szokásairól

2007. július 4. 15:13

Egy felmérés szerint a nők is kihasználják a mobiltelefonokban rejlő lehetőségeket és a készülékek fejlett képességeit és fontosnak tartják azt, hogy az őket elcsábítani igyekvő férfiaknak milyen a készüléke.

0

2008 elején várhatók csak az Intel 45 nanométeres chipjei

2007. július 4. 14:59

Az Intel az év végén kezdi meg 45 nanométeres csíkszélességgel gyártott processzorainak szállítását, azonban a kereskedelmi megjelenés csak 2008 első negyedévében várható -- állítják a céghez közeli források. Más információk szerint csak az asztali és mobil chipek jönnek 2008-ben, a Xeonok már novemberben piacon lehetnek.

0

Power6 processzorokra drágábbak az IBM szoftverek

2007. július 4. 13:07

A HWSW hasábjain nemrég foglalkoztunk az IBM Power6 mögött meghúzódó tervezési koncepcióval, melynek egyik kiemelt célja (de legalábbis egyik eredménye), hogy a szoftverfejlesztésnek és -licencelésnek egyaránt kedvez, mivel úgy növeli a teljesítményt, hogy közben a Power5-tel megegyező számú processzormagot és utasításszálat kezel -- akárcsak a szép egymagos időkben. Az IBM legújabb licencelési politikája ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy az extra teljesítmény nincs ingyen: a Power6 processzorokon futó IBM szoftverekért felárat kell fizetni.

0

Megalakult a D-Link zárójel Magyarország zárójel bezárva Kft.

2007. július 4. 12:13

Önálló cégként folytatja tovább tevékenységét július 1-től a D-Link hazai képviselete, mely a D-Link (Magyarország) Kft. nevet választotta magának. A hamarosan ötödik évfordulóját ünneplő hazai iroda az eddigieknél is szorosabb partnerkapcsolatokat, illetve nagyobb rugalmasságot vár a részleges függetlenedéstől.

0

Az LG mobiltelefonjairól is elérhető lesz a YouTube

2007. július 4. 10:35

Július 3-án Szöulban az LG bejelentette, hogy az év végére piacra dob egy olyan mobiltelefont, amely képes teljes mértékben együttműködni a Google YouTube videomegosztó szolgáltatásával.

0

India után Kína lehet az új offshoring-favorit

2007. július 4. 10:09

Az olcsó és viszonylag jól képzett munkaerő, valamint az alacsony bérleti díjak miatt India nagyvárosai jelenleg a legnépszerűbb offshoring-célpontok, azonban az IDC előrelzése szerint az évtized végére Kína nem csak hogy felzárkózik India mellé, hanem akár átveheti a vezetést is.

0

A Google megvetheti a lábát a telefonos piacon is

2007. július 3. 16:34

A Google hivatalos blogján olvasható a hír, miszerint a a GrandCentral internetes telefonszolgáltatásait kínáló cég immár Google-tulajdon. Bár a pénzügyi részletekre nem tér ki a híradás, azt azonban szakmai berkekben rebesgetik, hogy néhány tízmillió dollárnál nem fizetett az óriás többet.

0

Leválasztja magáról a szerződéses gyártást, és saját márkájára fókuszál az Asustek

2007. július 3. 16:17

Jövő év elejére leválasztja szerződéses gyártását az Asustek Computer, közölte a vállalat, ezzel a sajátmárkás termékekre koncentrálva. A lépés egyúttal a két tevékenységi terület között feszülő érdekellentétet is fel kívánja oldani, hiszen a vállalat ügyfelei nem nézik jó szemmel, hogy ők pénzeljék a növekvő konkurenciát jelentő ASUS márka építkezését. Az Asustek igazgatótanácsának elnöke, Jonney Shih szerint ezt már rég meg kellett volna lépniük.

0

Az SAP elismerte, voltak "helytelen letöltések" az Oracle oldalairól

2007. július 3. 14:24

[The Wall Street Journal/HWSW] Az SAP a mai napon hivatalosan elismerte, hogy egy leánya néhány helytelen letöltést hajtott végre az Oracle védett weboldalairól. A német szoftveróriás ugyanakkor sietett leszögezni, hogy a letöltésekkel megszerzett anyagok nem kerültek hozzá, azok mindvégig megmaradtak érdekeltségének rendszerében. Az SAP hozzáteszi, hogy véleménye szerint az Oracle-t nem érte jelentős kár, de nyitott a megegyezésre.

0

Légzsákkal látná el a mobil merevlemezeket a Sony

2007. július 3. 11:44

[Techworld] Légzsákot szabadalmaztatna a Sony az érzékeny elektronikai eszközök, például a mobil merevlemezek védelme érdekében. Az amerikai szabadalmi kérvényben szereplő információk szerint a vállalat egy folyadékkal töltött zsákba csomagolná a készüléket, így védve azt az ütődés, leejtés okozta behatásoktól.

0

Új vezetők a Microsoft Magyarországnál

2007. július 3. 08:29

Július 1-jétől új emberek irányítják Magyarországon a Microsoft üzleti szoftverekért, valamint a szerverekért és fejlesztőeszközökért felelős üzletágait. A Servers and Tools üzletág igazgatója Biber Attila, a Dynamics-részleg korábbi vezetője lett, akinek megüresedett pozícióját Ambrus Zsolt tölti be.

0

Állóvíz a nemzetközi domainnevek körül

2007. július 2. 17:39

Az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) szerint jó ütemben halad a nem latin betűk bevezetése az internetes domainnév-rendszerbe. Az ICANN találkozóján folytattak erről eszmecserét, melyeknek Puerto Rico adott otthont a múlt héten. Az ICANN reméli, hogy az új domainek cirill, arab, kínai és egyéb karaktereket is tartalmazhatnak a jövőben, bár ezt kimondani könnyebb, mint megvalósítani.

0

Bétateszt-fázisban a Windows Live Folders fájlmegosztó

2007. július 2. 15:28

Múlt hét végén elindult a Windows Live Folders webes fájlmegosztó szolgáltatásának zárt béta tesztfázisa. A jelenlegi tesztidőszak regisztráció alapján válogatott, a Microsoft által a tesztre meghívott felhasználókkal folyik, amely 5000 amerikaiból áll.

0

Harmadával növelte plazmapanel-gyártósorának kapacitását az LG Electronics

2007. július 2. 14:43

[Digitimes] Az eddigi hat darab helyett nyolc plazmakijelző panelt készít az LG Electronics A3 jelölésű gyártósora egyetlen üvegszubsztrátumból mától, jelentősen növelve a gyártó havi szállítókapacitását. Az LG összesített havi gyártókapacitása 22 százalékkal 360 ezer darabról 440 ezer plazmapanelre növekedett, magasabbra, mint az A1-es gyártósor nemrégi bezárása előtti volumen.

0

Augusztusban érkezik az AMD négymagos chipje, hogy megmentse a céget

2007. július 2. 13:33

Augusztusban kezdődnek a Barcelona szállításai, közölte pénteken az AMD, pontot téve a netszerte keringő pletykák végére. A négymagos szerverchipekkel szerelt legelső kiszolgálók várhatóan szeptembertől válnak elérhetővé, ígéri a világ második számú processzorgyártója. A következő generációs chip néhány hónappal később érkezik tehát, és kezdetben lassabb is lesz a korábban vártnál -- nyitó órajele 2 gigahertz lesz. Az Intel eközben várhatóan bemutatja új Xeon MP platformját, majd hamarosan piacra dobja továbbfejlesztett mikroarchitektúrájú, 45 nanométeres chipjeit is.

0

Új logóra érdemes figyelni a vezeték nélküli hálózati eszközök dobozán

2007. július 2. 13:27

Megkezdődhet lassan a váltás a vezeték nélküli hálózati routerek és adapterek piacán: több gyártó is bejelentette, hogy a Wi-Fi Alliance minősítette legújabb termékeit, melyek megfelelnek a 802.11n szabványtervezet márciusban elfogadott, 2.0-ás verziószámú specifikációjának.

0

Munkába állt a Siemens új vezére

2007. július 2. 10:19

A hétvégén munkába állt a Siemens új elnök-vezérigazgatója, Peter Löscher, aki a német iparvállalat 160 éves történetének első olyan vezetője, aki kívülről érkezett a céghez. Löscher korábban több nagyvállalatnál töltött be különféle vezetői pozíciókat, de elnök-vezérigazgató sem volt még soha. Löscher a Merck gyógyszeripari cégtől érkezett a Siemenshez.