Szerző: Bodnár Ádám

2007. július 27. 09:17

2 GHz-en indul az AMD négymagos Opteronja, két év múlva már jön a nyolcmagos

A Dailytech részletes információkat közölt az AMD négymagos szerverprocesszorának, a Barcelonának a megjelenésével kapcsolatban. A legfontosabb információt, a premier dátumát azonban továbbra is homály fedi. A vállalat eközben fellebbentette a fátylat jövő évi terveiről is.

[HWSW] A Dailytech részletes információkat közölt az AMD négymagos szerverprocesszorának, a Barcelonának a megjelenésével kapcsolatban. A legfontosabb információt, a premier dátumát azonban továbbra is homály fedi. A vállalat eközben fellebbentette a fátylat jövő évi terveiről is.

A hírek szerint a vállalat már megkezdte az első tesztpéldányok kiszállítását a szervergyártó partnereknek, azonban a premier dátumát még mindig nem véglegesítették. Egy egy hónappal ezelőtt kiadott termékterven még augusztus 27-i bemutató szerepelt, ezt az információt azonban azóta kiszedték a dokumentumból. Az AMD hivatalosan még mindig nem közölte a Barcelona premierjének a dátumát, a vállalat csupán annyit vállalt, hogy még a nyár folyamán bemutatja a chipeket -- a csillagászati nyár pedig szeptember 23-ig tart.

Az induló órajel csak 2 GHz lesz

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a kezdetben piacra kerülő Barcelona-változatok órajele jóval elmarad az Intel hasonló kategóriás termékeiétől: az induló kínálatban csak 2 GHz-es vagy ennél is lassabb chipek szerepelnek. Ez meglehetősen fájdalmas az AMD számára, ahol a hírek szerint még mindig nem sikerült a hatalmas méretű, közel 300 négyzetmilliméter alapterületű négymagos processzort a rendelkezésre álló gyártástechnológiához igazítani, ezért az elkészült chipek nagy szórást mutatnak. A gyártási gondok miatt az AMD szeptember előtt nem is tudja kereskedelmi mennyiségben szállítani a Barcelonát -- állítják bennfenntesek.

Stratégiai hiba?
Egyetlen alkalmat sem szalaszt el az AMD pr-gépezete, hogy a Barcelona kódnév köré valahova odabiggyessze a "native quad-core" összetételt, ezzel próbálva meg ellensúlyozni a tényt, hogy az Intel immár 8 hónapja szállítja négymagos termékeit -- a Barcelona négy processzormagot integrál egyetlen szilícium szeletre, szemben az Intel megoldásával, mely két kétmagos chipet tokoz össze.

Az AMD szerint ez a monolitikus felépítése felsőbbrendű teljesítményt és energiahatékonyságot nyújt, ugyanis a magok egymással villámgyorsan képesek adatot cserélni. Valóban, pusztán architekturális szempontból a monolitikus design előnyösebb, technikailag elegánsabb -- ezt az ipart azonban továbbra is a félvezetőgyártás határozza meg nagyobb mértékben, semmint az architektúra, bármennyivel is nagyobb figyelmet kapjon utóbbi.

A chipeket ugyanis le kell gyártani, méghozzá időre, megfelelő órajeleken és fogyasztási jellemzőkkel, alacsony selejthányad mellett. És éppen ez okozza a súlyos problémákat az AMD számára: a Barcelona papíron remekül mutat, ugyanakkor az előbb sorolt feltételek mellett láthatóan nehezen tömegtermelhető az AMD 65 nanométeres gyártástechnológiájával, és Drezdában nehezen tudják csak versenyképesre tornázni az órajelet.

Ennek oka természetesen nem publikus, de a két legesélyesebb jelölt a jelterjedés késleltetése, valamint a szivárgási áram magas varianciája -- moduláris felépítéssel mindkét problématerület kezelhetőbb volna. Akárhogy is, az AMD féléves előnnyel bírt még 2005 tavaszán a kétmagos szerverprocesszorok bevezetésénél, mára azonban több mint féléves hátrányt szenved el a négymagos termékek piacra dobásában, miközben számottevő mikroarchitekturális fejlesztések nélkül maradt jelenlegi portfoliója, immár 4 éve -- valakik nagyot hibáztak.
A DailyTech úgy tudja, a négy- vagy többutas szervererekbe szánt Opteron 8000 sorozatban kezdetben 1,9 GHz-es és 2 GHz-es változatok látnak napvilágot, amelyek magonként 512 kilobájt másodszintű és összesen 2 megabájt harmadszintű gyorsítótárat tartalmaznak. A kétutas gépekbe szánt Opteron 2000 sorozatban 1,7 GHz-es és 1,8 GHz-es változat is szerepel. A negyedik negyedévben már megjelenhetnek 2,4 vagy 2,5 GHz-es négymagos Opteronok is, azonban ezek a lapkák kizárólag a 120 wattos fogyasztási keretű "SE" sorozatban lesznek kaphatók a teljesítményt minden más elé helyező ügyfelek számára. A negyedik negyedévben a leggyorsabb nem-SE négymagos Opteron 2,3 GHz-en üzemel majd 95 wattos fogyasztási keretből.

A hivatalos termékterv alapján a Barcelona órajele 2008 második negyedévében érheti el a 2,6 GHz-et, azonban ez még mindig a 120 wattos TDP-vel rendelkező 2362 SE változatra igaz. Hogy miért is fontos mérföldkő a 2,6 GHz? Az AMD egy, a cég weboldaláról azóta már eltávolított összehasonlításban éppen egy 2,6 GHz-es Barcelona teljesítményét vetette össze egy 2,66 GHz-es Intel Xeonéval (x5355). A tesztről később kiderült, hogy az Opteron eredményeit az AMD csak becsülte, az ellenfélként szereplő Xeon SPEC-eredményeiből pedig egy elavultat választott. Négymagos Xeonból ráadásul azóta már piacra került egy gyorsabb változat is (x5365).

Az egyprocesszoros gépekbe, főképp belépő kategóriás szerverekbe és munkaállomásokba szánt Opteron 1000 sorozatban csak 2 GHz-nél gyorsabb chipek szerepelnek, ezeket a lapkákat legkorábban decembertől szállítja maj az AMD. A 2,4 és 2,5 GHz-es verzió azonban ebben a termékvonalban is csak az SE-család részeként jelenik meg, vagyis ezeknek a chipeknek a fogyasztási kerete 95 helyett 120 watt lesz.

AMD Barcelona die shot

2009-ben jön a nyolcmagos Sandtiger

Tegnap egy elemzői konferencián az AMD bepillantást engedett az Opteronok távolabbi jövőjébe is. A vállalat sunnyvale-i központjában elhangzottak szerint még 2008-ban megérkezik a Shanghai, amely nem más, mint a Barcelona 45 nanométeres csíkszélességű változata. A Shanghai a Barcelonához hasonlóan kompatibilis lesz a jelenlegi platformokkal, azaz nem igényel majd új infrastruktúrát. Ezt követi 2009-ben a Sandtiger, amely három helyett már négy Direct Connect 2 interfészt tartalmaz és DDR3 memóriát támogat. A Sandtiger még mindig 45 nanométeres csíkszélességgel készül, de már nyolc magot tartalmaz egyetlen szilíciumlapkán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról