Szerző: Bányai György

2007. július 13. 11:48

iPodhoz és iPhone-hoz köthető szabadalmakat nyújtott be az Apple

Az Apple szabadalmi kérelmet nyújtott be az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál, amelyek a következő generációs iPod és iPhone új képességeivel lehetnek kapcsolatosak.

[HWSW] Az Apple szabadalmi kérelmet nyújtott be az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál, amelyek a következő generációs iPod és iPhone új képességeivel lehetnek kapcsolatosak.

Az Apple iPod sorozatának következő tagjai ezek szerint vezeték nélküli adatátviteli képességgel fognak rendelkezni annak érdekében, hogy megteremthessék az adatkapcsolatot egymás, valamint az ezzel a lehetőséggel már rendelkező iPhone telefonok között. Az iPhone olcsóbb miniváltozata pedig a hagyományos tárcsázós telefonokhoz hasonlatos számbevitellel fog rendelkezni. Az iPod esetében a Wi-Fi képesség önmagában nem lenne szabadalmaztatható, mert a Microsoft Zune, illetve a Sandisk Sansa vezeték nélküli csatolóval ellátott lejátszója már alkalmas a fájlcserére, így a zeneszámok kötöttségektől ugyan nem mentesen (a Zune esetében csupán három alkalommal küldhető egy dal egy másik készülékre a szerzői jogok védelmére hivatkozva), de továbbíthatóak. Az új vezeték nélküli kapcsolat kifejezetten az Apple termékei közötti kommunikációra szolgál majd.

A hírek szerint a közeljövőben megjelenő olcsóbb és kisebb iPhone egy iPhone nanoként fogható majd fel. Kijelzője nagy valószínűség szerint az előlap felső felét fogja elfoglalni, alatta pedig egy, az iPodéhoz hasonlatos Click Wheel kap majd helyet. A számbevitel lényege, hogy a kör alakú vezérlőterületen hasonlóképp mozgatjuk majd ujjunkat, mint ahogy annak idején egy tárcsával ellátott vezetékes telefonnál tettük. Mivel ez a vezérlőterület nem elforgatható, a kijelzőn látjuk majd ezt a virtuális tárcsát mozdulatainkkal összhangban forogni. A vezérlőpanel funkcióival kapcsolatos információk azonban nem csak a kijelzőn fognak megjelenni, hanem a vezérlőterület alatt is.

A WiFi képességekkel felvértezett új iPod áráról még nincsenek információk, de az iPhone miniváltozata a pletykák szerint 300 dollár körüli áron lesz majd először Amerikában megvásárolható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról