Piacvezető tévészolgáltatóként 2025-ben új set-top boxokat villantani nem tűnik túlságosan előremutató ötletnek, még akkor sem, ha a háttérben valójában egy jóval meghatározóbb technológiai transzformáció zajlik a szolgáltatónál.

Ez a szolgáltató jelen esetben a One Magyarország, mely egy évvel a OneTV bevezetését követően megkezdte az IP-alapú műsorjel-továbbítás széles körű bevezetetését, amihez mindjárt két új beltéri egységet is bemutatott. Ebből egyértelműen a nagyobb tudású, hangszóróval egybeépített SoundBox az érdekesebb példány, amit a kép mellett a hangzásra is odafigyelő tévézőknek szán a One.

Minden út routerbe vezet

Az új irányvonallal a One jó helyen tapogatózik, az IPTV-alapú OneTV-hez a SoundBox mellett egy alaptudású set-top boxot is kínál a szolgáltató MiniBox Pro néven - mindkettőn Android TV operációs rendszer fut, így a platformalapok azonosak, az ügyfél meg eldöntheti, hogy szüksége van-e a plusz tudást kínáló egységre havi minimum 2500 Ft-ért cserébe (hogy miért van egyáltalán szükség 2025-ben set-top boxra egy okostévé mellett, az egy külön cikket is megtölthetne, de most csak fogadjuk el, hogy Magyarországon ebből kell főzniük mind a szolgáltatóknak mind a nézőknek).

A SoundBox egyébként nem a One találmánya, a koncepciót 2021-ban indította útjára a szolgáltatói végberendezések egyik legismertebb gyártója, a Sagemcom, azóta pedig legalább tucatnyi tévészolgáltató integrálta a kínálatába Argentínától kezdve Hollandián át Kínáig.

Még csak különösebb mérnöki bravúr sem kellett hozzá, a Sagemcomnál fogták magukat, és összeszereltek egy soundbart és egy viszonylag ütőképes vassal rendelkező IPTV-modult. A három hangszóróból álló hangrendszer megtervezéséhez felkérték a Bang&Olufsen csapatát, a végeredmény pedig kapott egy Dolby Atmos plecsnit is, ami azonnal predesztinálja az eszköz elsődleges használati jellegét. 

Ami elsőre feltűnt a OneTV SoundBoxon, amikor kivettem a dobozból, hogy sokkal kisebb, mint amire a képek alapján számítottam, ez pedig nem mindig jó ómen - viszont cserébe nehéz, ami jelen esetben viszont jót jelent. A 165x165x65 milliméteres házhoz majdnem 1 kg tömeg társul, ami jelentős részben a készüléket körbefoglaló, szövetborítású hangrendszer extra tömegének köszönhető.

Itt is szokás szerint a doboz teteje lett felmárkázva, ezen felül itt található a manuális bekapcsológomb és a mikrofon hardveres reteszelője, amivel fizikailag kiiktatható az eszközbe épített mikrofon, melynek, pontosabban a mögé épített Google-szolgáltatásnak magyar nyelven egyébként sem sok hasznát lehet venni.

A hátlapon sorakoznak a szokásos csatlakozók, jobbról balra haladva egy USB port, HDMI kimenet, Gigabites Ethernet csatlakozó, táp és egy koax mama csatlakozó a DVB-C szabványú kábeltévéhez, ami azért különösen érdekes, mivel utóbbi egyáltalán nem szükséges a SoundBox működéséhez.

A SoundBoxhoz a hardveres platformot a Broadcom biztosította, a cég BCM72178 típusú rendszerprocesszora papíron elég ütőképes teljesítménnyel rendelkezik a négy, egyenként 2,6 GHz-es processzormagnak és a VideoCore 6 GPU-nak köszönhetően. A Sagemcom több memóriakonfigurációban kínálja az egységet partnereinek, és bár eleinte én is abban a tudatban voltam, hogy a beltéri egység 4 GB rendszermemóriával és 16 GB flashalapú háttértárral jön, az AIDA64 rendszerinformációi alapján sajnos úgy tűnik, a One a 3 GB rendszermemóriával rendelkező variánst rendelte be a gyártótól.

A hardverspecifikációk közül említést érdemel még a WiFi6 kapcsolat, vagyis a kábelezést szerencsére el lehet felejteni ha a rádiós vételi körülmények ezt engedik.

Nem mindegy, hová kerül

A One SoundBoxnál a beüzemelés nem feltétlenül triviális, amire a weboldal és felhasználói kézikönyv külön fel is hívja a figyelmet. Az egységet ugyanis a megfelelő hangkép érdekében erősen ajánlott a tévé alá, a kijelző vízszintes síkjának közepén elhelyezni, lehető legközelebb a hátsó falhoz. A hangrendszernek két oldalt sokkal nagyobb tér kell, és az összkép akkor áll igazán össze, ha a néző középen ül.

A bekapcsolást követően első alkalommal egy viszonylag egyértelmű és gyors beállítási folyamat fogadja a nézőt, aki eldöntheti, hogy a Google fiókjával be akar-e jelentkezni a rendszerbe. Tekintve, hogy a SoundBox Android TV 14-et futtat (ami nem összekeverendő az okostelefonokon futó Androiddal), az alkalmazáskatalógus eléréséhez és úgy általában az eszköz tudásának kihasználásához ez a lépés erősen ajánlott.

A beállítást követően minden bekapcsoláskor a OneTV felülete töltődik be automatikusan (vagy beállítástól függően elindul a lineáris adás). A One, pontosabban a rendszerintegrátor (Nagra-Kudelski) által fejlesztett launcheren át érhetők el a rendszer főbb funkciói, illetve ezen keresztül indíthatók el az alkalmazások is. Ez egyébként az iparágban teljesen bevett szokás, a Magyar Telekom a 2021 óta szintén Android TV-n futó Telekom TV-vel ugyanezt az utat követi, az eszköz gyakorlatilag össze van drótozva felhasználói interfésszel, ami az okostelefonokkal ellentétben jóval kevésbé, de legalábbis kevésbé egyszerűen szabható testre.

Nem mintha ez akkora hiányosság lenne ennél az eszköztípusnál, a SoundBoxon futó android-alapú OneTV menüje a megszokott sémát követi, vízszintes és függőleges irányú scrollozási lehetőséggel, logikusan elrendezett menüstruktúrában. 

A fentiek mellett szerencsére adott a tévézők örök gumicsontja, az egyedileg beállítható csatornasorrend is, ami viszont valamiért nincs összehangolva a távirányító számgombjaival. A Telekom TV menüstrukturájával összehasonlítva a legfontosabb különbség, hogy a One sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az alkalmazásokra, így a fő banner alatt azonnal egy alkalmazásajánlót helyezett el, míg a Telekom sokkal inkább a lineáris és lekérhető tartalmakra fókuszál az ajánló felső részén.

Az alkalmazáslista a SoundBox esetében a távirányító egy külön nyomógombja segítségével is elérhető, ami jó megoldás, viszont a főmenüben az alkalmazáslistát és az alkalmazások sorrendjét sehogy sem lehet testre szabni, jó lenne, ha ezt egy későbbi fejlesztés során elérhetővé tenné az üzemeltető. 

A kezelőfelületet alapesetben a készülékhez járó, háttérvilágítással rendelkező távszabályzóval lehet vezérelni, ami a Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően nem igényel közvetlen infravörös kapcsolatot az egységgel. Az ínyencek akár egeret is csatlakoztathatnak a SoundBox USB portjához vagy használhatják a menürendszer kezelésére a Google TV applikációt iOS-t vagy Androidot futtató okostelefonjukon.

Hangos, de gyors is?

Az eszköz hardverspecifikációi alapján azt lehetne feltételezni, hogy a felhasználói interfész teljes mértékben gördülékeny és folyamatos, a gyakorlati tapasztalataim itt azonban vegyesek. Azzal kezdeném, hogy a szintén Sagemcomtól származó ős-vodafone -os set-top boxon (amit a One most Interaktív TV Mediaboxnak hív és hivatalosan már nem telepíti az ügyfeleknek) futó OneTV felület egy cseppet sem tűnik lassabbnak annál, ami a SoundBoxon fut, pedig a hardver képességeit tekintve ég és föld a két eszköz.

Az android TV-s felületen ettől függetlenül lassúnak egyáltalán nem nevezném a navigálást, a tartalomlista képi elemeinek betöltéséhez azonban néha láthatóan időre van szüksége a felületnek, ahogy a műsorújság megjelenítésére is várni kell az első alkalommal.

Ennél valamivel nagyobb bajom van az alkalmazások indítási sebességével. Ha az eszköznek először kell betöltenie a memóriába egy appot (márpedig a korlátozott rendszermemória miatt ez viszonylag gyakran előfordul), olykor fájóan hosszú a várakozási idő, legalábbis okostelefonos mércével mérve. Ez egy Netflix alkalmazás esetében még csak-csak elfogadható, azt azonban nehezen emésztem meg, hogy miért kell egy Spotify alkalmazás indítására 5-6 másodpercet várni.

A One védelmére szóljon, hogy a Telekom TV-hez kínált androidos set-top boxok esetében pontosan ugyanezt a tapasztalat, ez egy platform limitáció, mely a tévégyártók végtelenül piti spórolásából eredeztethetően a mai napig általános 32 bites működési környezet velejárója.

Atmosra hangolás

Szándékosan hagytam a legvégére a hangrendszert, ami a SoundBox igazi egyéniségét jelenti és ami egyébként Magyarországon ebben a formában senki másnál nem érhető jelenleg el.

Az eszköz két üzemmódban működik, vagy saját hangrendszerén adja ki a hangot vagy HDMI-n keresztül továbbítja a tévének vagy az audiorendszernek - utóbbi beállítással tulajdonképpen egy hagyományos set-top boxot lehet csinálni a SoundBoxból.

A cikk elején azt írtam, hogy a SoundBox olyan, mintha egy set-top boxot és egy soundbart egybegyúrtak volna, ennyire viszont azért mégsem triviális a képlet. A SoundBoxnak ugyanis a legtöbb soundbarral ellentétben egyáltalán nincs hangbemenete (praktikusan HDMI-bemente), ami azt jelenti, hogy más eszköz (mondjuk egy játékkonzol) hangja nem tud megszólalni rajta keresztül. A kezelőfelület ezt egy Bluetooth-alapú lejátszóval próbálja pótolni, ami egyébként az offline zenegyűjtemény megszólaltatásához egész jó megoldásnak tűnik.

A hangrendszer szokás szerint különböző hangképeket támogat, bár külön hangszínszabályzója nincs. Ezeket a hangképeket aztán egyenként hozzá lehet rendelni alkalmazásokhoz, így például a Netflix elindulásakor automatikusan aktiválódhat a mozi mód, míg a Spotify esetében a zene.

A SoundBox háromhangszórós rendszerét röviden úgy tudnám jellemezni, hogy a lineáris tévéadásoknak hangerőt, a Dolby Atmosra optimalizált tartalmaknak pedig hangerőt és teret ad. Ilyen tartalmakat jelenleg a nagy streamingszolgáltatók kínálatában érdemes elsősorban keresni - a rossz hír, hogy a virtuális térhangzást a Netflix, a Disney+ vagy az HBO Max egyaránt a prémium előfizetési csomagjaival biztosítja, viszont ma már egészen komoly repertoárral.

A hangminőséget illetően óva intenék mindenkit attól, hogy túlzott elvárásokat támasszon a SoundBox irányába, de az azért elég világos, hogy akár egy közel milliós árcédulával ellátott tévéhez képest is tud nyújtani némi pluszt a megfelelő tartalom segítségével.

HOZZÁTOK IDE!

Egyik személyes kedvencem ezek közül jelen pillanatban Guillermo del Toro gyönyörű Frankenstein-adaptációja, melyet a Netflix gyártatott le mozifilmeket megszégyenítő büdzséből, ennek megfelelő képi (és hang) világgal.

A film első öt percének egyetlen mondata pazar módon demonstrálja, mire jó a SoundBox: amikor a Teremtmény a tombolása közben kimutatva a néző felé azt ordítja, hogy "BRING HIM TO ME!", abban a reményben néztem kissé félve hátra, hogy van valaki a hátam mögött és nem rám gondolt. Spoiler: szerencsére nem.

A One SoundBox kicsit Victor Frankenstein teremtményére emlékeztet, legalábbis annyiban mindenképpen, hogy ez is egy több részegységből összerakott, erős csomag, bár cseppet sem félelmetes és szerintem semmiképpen nem vár rá olyan tragikus sors, mint Mary Shelley regényének főszereplőjére.

Szerintem a One-nál jól ráéreztek arra, hogy a képminőség hajhászását egy idő után el kell engedni és lehetőleg más extrákkal kell bevonzani vagy éppen megtartani a tévéelőfizetőket, akiknek a lineáris tévéadások mellett ha lehet Netflix- vagy HBO Max előfizetést is el kell adni. A SoundBox nem minden gyerekbetegség nélküli rendszer, ám sokat elárul a műfajról, hogy a rivális Magyar Telekomnak is évek kellettek ahhoz, hogy kiforrjon az androidos set-top boxokon futó tévés platformja.

S ha már szóba került a rivális: a SoundBox nem utolsósorban egy olyan megoldás, amivel a One meg tudja különböztetni magát azon a piacon, aminek akvizíciók révén vált a legnagyobb szereplőjévé és ami szerintem egyben azt is jól példázza, hogy a tulajdonos 4iG egyáltalán nem úgy képzeli el a szolgáltatócég jövőjét, mint ami kényelmesen eltesped ebben a pozícióban.