dev archívum - 2007 június

2007
június

0

Boltokban az Apple első zenetelefonja

2007. június 29. 10:50

Hosszas várakozást követően órákon belül piacra kerül az Egyesült Államokban az Apple első zenetelefonja, az iPhone . A hatalmas, 3,5 hüvelykes érintőképernyőjű készülékért már négy nappal korábban sorba álltak egyesek, noha az igen borsos áron lesz kapható az üzletekben. Az 5-600 dolláros készülék csak 2 év hűséggel együtt, minimum havi 60 dolláros költséggel járó előfizetéssel kombinálva vásárolható meg.

0

HSDPA-modemmel szerelt notebookok hada a Delltől

2007. június 28. 13:50

Közép-Kelet-Európában első márkaboltját adta át a Dell tegnap, partnereivel közösen. A Westendben található üzlet megnyitója alkalmával a vállalat egyúttal bejelentette HSDPA-modemmel szerelt notebookjait, melyek elvileg bármely európai mobilszolgáltató hálózatán használhatóak egy megfelelő SIM-kártyával -- a három hazai hálózatban minden bizonnyal. A partnerekkel folytatott beszélgetés során kiderült, elméletileg más gyártók notebookjaiba is beszerelhető utólag beágyazott modul.

0

Mobil internet az Enternettől

2007. június 27. 14:39

A mobil internetezés luxus, ráadásul rétegigény -- mondanák valószínűleg sokan a kérdésre, hogy mekkora kereslet lehet ilyen szolgáltatásokra. A vállalatok azonban láthatóan egyáltalán nem értenek egyet, megindult a harmadik generációs hálózatok nyújtotta szélessávú internetcsomagok széleskörű népszerűsítése, amiről tévé spotok, óriásplakátok, vagy például Pesten néhány aluljáró lépcsőjének a befestése árulkodik. A váratlan intenzitással kitört verseny a 3G-s előfizetőkért hamarosan új szintre lép, mikoris az Enternet virtuális mobil internet-szolgáltatóként jelenik meg piacon, elsőként a hazai mobilkommunikációs szektor történetében.

0

Villámgyorssá tehető a Firefox néhány kapcsoló átállításával

2007. június 26. 14:47

A Safari megjelenésével együtt pellengérre került a böngészők sebessége, az Apple nem kevesebbet állít a windowsos Safari 3.0 bétáról, hogy a leggyorsabb a jelenlegi mezőnyben -- ha ez igaz is, könnyű úgy gyorsnak lenni, hogy a weboldal felét nem tudjuk normálisan megjeleníteni. Azzal azonban sokan biztosan nincsenek tisztában, hogy a népszerű Firefox néhány kapcsoló átállításával lényegesen gyorsabbá tehető.

0

Késik vagy nem a Windows Vista SP1?

2007. június 26. 14:08

A Microsoft eredetileg az idei év végére ígérte a Vista SP1 érkezését, azonban az utóbbi időben felreppent hírek szerint a megjelenés könnyen áttolódhat 2008-ra. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a nagyvállalatok is csak később kezdik meg az új operációs rendszer tömeges telepítését.

0

Csendbe forduló webrádiók Amerikában

2007. június 26. 12:49

Az amerikai webrádiók ezrei, a korábbi igéretükhöz híven csendet sugároznak a mai napon a megszokott zenei tartalmak helyett, tiltakozva az amerikai kormány által tervezett, szerzői és előadói jogodíjakat érintő intézkedésekre.

0

Miért az online videótól félnek a kiadók?

2007. június 25. 13:23

[News.com, HWSW] A könnyedén letölthető, megvágható webes videóktól félnek a kiadók? Brian Baker, a Widevine Technologies első embere csupán öt perc alatt töltötte le, szabadította meg a reklámoktól, és küldte vissza az egyik vezető amerikai kiadónak a weboldalán közzétett, interneten sugárzott videoanyagát. A meg nem nevezett kiadó vezetője azonnal védelemért kiáltott.

0

Hamvába holt a Longhorn feltámasztására tett kísérlet

2007. június 25. 10:49

Windows-megszállottak egy csoportja továbbra is életben próbálta tartani az eredeti Longhornt, vagyis azt az operációs rendszert, amely a Microsoft tervei szerint a Vista lett volna, végül azonban számos funkcióját száműzték a végleges változatból. A Microsoft most bezáratta a projektet.

0

Új vezetés a Siemens Zrt. élén

2007. június 25. 09:25

Európai regionális igazgatói pozícióba lép tovább a nemzetközi Siemens szervezetben a Siemens Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Dr. Beke-Martos Gábor. A vállalat elnök-vezérigazgatói pozícióját így júliustól a felügyelőbizottság javaslata alapján Dr. Szentkuti László tölti be, aki egyben a az igazgatóság új elnöke is.

0

Egyelőre csak szárnyait bontogatja az IP-televíziózás: T-Home TV fejlesztések

2007. június 22. 14:53

Alig pár nappal azt követően, hogy a Microsoft bemutatta IPTV-platformjának továbbfejlesztett, Mediaroomra keresztelt változatát, a platformot használó, a T-Home TV-t szolgáltatást jegyző T-Online egy sajtóbeszélgetésen számolt be fejlesztéseiről, a T-Home TV várható jövőjéről. Az MSTV platform új, 1.2-es változata alaposan megdolgoztathatja a fejlesztőket, hiszen számos új eszközt, lehetőséget ad a kezükbe.

0

EU: aggasztó a webes keresők adatkezelési gyakorlata

2007. június 22. 14:40

Az Európai Unió vizsgálatot indított az internetes keresők adattárolási és -védelmi elveivel kapcsolatban, az országok adatvédelmi biztosai szerint ugyanis egyre aggasztóbb, hogy a keresők a relevánsabb találatok és hirdetések megjelenítése érdekében mennyi információt őriznek meg a látogatókról.

0

Power6, második kör: tervezési koncepció, és teljesítmény

2007. június 22. 10:54

Egy hónapja jelentette be következő generációs Power6 szerverchipjét az IBM, mely a radikális designjával elért extrém órajelekkel hívta fel magára a figyelmet. Bár a jelenlegi információink szerint az erre épülő új System p és i dobozok csak az év vége felé, de szélesebb körben inkább csak jövőre válnak elérhetővé, érdemes a Power6 koncepciójára, és az ezzel elért teljesítményre egy pillantást vetni.

0

Integrált védelmi csomag vállalati gépekre a Symantectől

2007. június 21. 12:09

A Symantec bejelentette új generációs vállalati védelmi programját, amely az új funkcionalitást tükrözve az Endpoint Protection 11.0 nevet kapta. Ez a termék váltja a kínálatban a cég eddigi vállalati megoldását, a Symantec AntiVirust.

0

Nagyobb teljesítmény, Solaris és SUSE Linux támogatás a Virtual Servertől

2007. június 20. 17:20

Nemrég ingyenessé tette szervervirtualizációs szoftverét a Microsoft, most pedig megjelentette hozzá az első szervizcsomagot, mely számos új képességet hoz magával. Az eredeti ütemtervhez képest jópár hónapot késett Virtual Server 2005 Release 2 Service Pack 1 immár a Novell SUSE Linux Enterprise Server 10 és a Sun Microsystems Solaris 10 operációs rendszereket is támogatja. További újítások a rendelkezésre állás és a virtualizációs teljesítmény növelését célozzák.

0

A Blockbuster is a Blu-ray szekerét tolja

2007. június 19. 11:22

[AP] Komoly hátszelet kapott a Blu-ray formátum az Egyesült Államokban az egyik, ha nem a legnagyobb videokölcsönző hálózattól: a Blockbuster bejelentette, hogy 1450 üzletében kizárólag Blu-ray filmeket lehet majd kölcsönözni, a HD DVD lemezeket csak online lehet majd megrendelni, illetve abban a 250 üzletben kölcsönözhetők személyesen, ahol tavaly óta teszteket végzett a vállalat.

0

Kipróbálható az Opera Mini 4 mobil böngésző bétája

2007. június 19. 11:01

Megjelent és bárki által letölthető, kipróbálható az Opera Mini mobil böngésző legújabb bétája. A 4-es változat nem csak sokkal gyorsabb lett, de a Nintendo Wii konzolon bemutatkozott automatikus nagyítás funkcióval is kibővült. A weboldalak egy-egy részletére úgy nagyíthatunk rá, hogy a böngésző az adott részlet környezetét is figyelembe veszi.

0

Fejlesztés alatt a világ legerősebb szuperszámítógépe Japánban

2007. június 18. 12:19

[heise online/HWSW] Jó úton haladnak a japánok afelé, hogy négy éven belül a világ legerősebb szuperszámítógépét építsék meg. A projekt két éve kezdődött körvonalazódni, miután megaprojektjei révén az Egyesült Államok visszavette a szuperszámítógépes koronát. Korábban két fél, az NEC/Hitachi tandem, valamint a Fujitsu versenyzett a projekt megvalósításáért, a tervezetért felelős japán minisztérium most azonban úgy döntött, hogy mindhárom vállalat közösen vegyen részt a megvalósításban. Az NEC szerint 2011-re kell elkészülni.

0

Év végéig megérkezik a Google prezentációkészítője

2007. június 18. 12:08

[Techworld] További alkalmazásokkal bővülhet a Google SaaS (szoftver, mint szolgáltatás) kínálata, a Google Apps termékvonal az év végéig: egy online prezentációkészítő mellett jegyzetelő, blogoló, videomegosztó és csoportmunkát segítő üzenőfal alkalmazások is elérhetők lesznek a jelenlegi szoftverek mellett.

0

Magyarországon is elérhető lesz a tegnap indult MusicStation mobiltelefonos zeneszolgáltatás

2007. június 15. 10:51

Tegnap indult útjára az OmniFone MusicStation előfizetéses zeneszolgáltatás, amelynek felhasználói az egymillió dalt tartalmazó kínálatból egy minimális (heti 3 euro, azaz alig több mint 700 forint) előfizetési díjért cserébe bármennyit dalt letölthetnek a mobiltelefonjukra és addig hallgathatják őket, amíg az előfizetésük tart. Az adatforgalom költségét is tartalmazó díjat a mobilszámlához adják hozzá.

0

Végre Vistán is fut az egyik legnépszerűbb ingyenes tűzfal, a ZoneAlarm

2007. június 14. 11:00

A Check Point végre kiadta az egyik legnépszerűbb windowsos tűzfal, a ZoneAlarm új, 7.1-es változatát, amely már Windows Vistán is használható. Ez az első ingyenes, kétirányú tűzfal a Microsoft új asztali operációs rendszerére, amely hosszas késlekedés után, csak négy hónappal a Vista elkészülte után jelent meg.

0

Zajmentes képek, megmaradó részletek a Kodak új képérzékelőjével

2007. június 14. 10:48

[News.com] Az Eastman Kodak fejlesztői meglépték azt, amit még egy fejlesztő sem tett meg: rájöttek, hogy az egyre nagyobb felbontású, és ennek köszönhetően egyre zajosabb képérzékelőkben már akad elegendő hely a külön fényességet érzékelő szenzorok számára. Napjaink folyamatosan növekvő felbontású digitális kameráinak egyik rákfenéje az alacsony érzékenység, mely elmosódott képeket, gyenge fényviszonyok között zajos, vagy részleteiben teljesen kimosott képeket eredményez. Ezeken a problémán a gyártók úgy próbálnak úrrá lenni, hogy a gond gyökerén, magán a képérzékelőn egyáltalán nem változtatnak.

0

Külföldről notebookot rendelni, érdemes?

2007. június 13. 18:04

Mivel elég sok legenda kering a fórumokon a harmadik országból (nem EU tagállam, például az Egyesült Államok) való számítástechnikai eszköz behozatalával kapcsolatban (ÁFA, vám, stb.), ezért gondoltam, jobb tisztába tenni a dolgot&

0

Jó évet zárt és további növekedésre készül az ipari nyomtatás vezetője, a Zebra

2007. június 13. 17:23

Bár már 1988 óta kaphatók itthon Zebra nyomtatók, a cég csak 2006-ban nyitotta meg hazai képviseletét. Az ipari nyomtatókat gyártó cég sikeres évet zárt, 38 százalékos növekedést ért el a hazai piacon, az idei évben pedig további növekedét tervez hat partnere és több mint 30 viszonteladója segítségével -- hangzott el a Zebra mai sajtótájékoztatóján.

0

Windowsos Safari és rengeteg Leopárd az Apple fejlesztői konferenciáján

2007. június 12. 09:43

A felfokozott várakozásokkal ellentétben csupán egy Mac OS X Leopárd bemutatóra és a megszokott Windows szapulásra korlátozódott az Apple fejlesztői konferenciáját megnyitó Steve Jobs előadás. Az állóvizet csak a windowsos Safari 3.0 webböngésző bemutatása kavarta fel, azonban ezt is igen érdekes piaci részesedési adatokkal támasztotta alá az Apple első embere.

0

Újabb előzetes jelent meg a Firefox 3-ból

2007. június 11. 13:07

Újabb előzetes jelent meg a Firefox 3-ból, az Alpha 5 változat még mindig csak egy fejlesztői változat, nem a széles közönségnek szánja a Mozilla.

0

Soha ne mondd, hogy SOA

2007. június 8. 11:12

SOA, avagy service-oriented architecture. Nem lehet nem párhuzamot vonni a web 2.0-ával: a fogalom hallatán néhányan bennfentesnek érzik magukat, sokan erős szkepticizmussal viseltetnek, vagy egyenesen blöffnek tartják az egészet, a legtöbben pedig valójában nem is nagyon tudják, miről van szó. Az IBM, mint a SOA legfőbb evangelistája a tegnap megrendezett konferenciáján azt próbálta megmutatni, hogy a SOA nem blöff, sőt az informatika jelene és jövője -- amennyiben igazuk van, akkor az informatikusok jobban teszik, ha most beiratkoznak egy üzleti iskolába.

0

Új állományrendszer lesz a Mac OS X Leopárd alatt

2007. június 7. 15:17

[Clubic.com] Bár az Apple még csak egy bétaváltozatot fog bemutatni a Mac OS X következő változatáról, a Leopárdról a hamarosan megrendezendő fejlesztői konferencián, most egy újabb fontos részlet derült ki az operációs rendszerről. Jonathan Schwartz, a Sun elnök-vezérigazgatója közölte egy konferencián, hogy a Mac OS X Leopárd alatt a ZFS ( Zettabyte File System ) állományrendszer váltja fel a jelenlegi HFS+ fájlrendszert.

0

Microsoft-újdonságok 2008 jegyében

2007. június 7. 13:24

A floridai Orlandóban megkezdődött tizenötödik Microsoft Tech Ed felhasználói konferencián természetesen a Windows Server 2008 körül forgott minden, de két keresztelőt is láthattak a megjelentek, valamint számos újdonság érkezéséről is értesülhettek.

0

Újabb sérülékenységek a Firefoxban és az Internet Explorerekben

2007. június 7. 09:38

[Techworld] Nem kevesebb mint négy hibát talált a legfrissebb Firefox és Internet Explorer böngészők JavaScript-kezelésében Michal Zalewski, aki felfedezését a Full Disclosure levelezőlistán osztotta meg a szakértő közönséggel. A két legveszélyesebb sérülékenységet már mind a Mozilla fejlesztői, mind a Microsoft szakemberei vizsgálják.

0

A Microsoft a régió legjobb munkahelye, a Cisco a hetedik

2007. június 6. 12:51

[Hewitt/HWSW] A Microsoft Magyarország Közép-Kelet Európa második legjobb munkahelyéül bizonyult a Hewitt Associates 10 országra kiterjedő felmérésében, az anyavállalat pedig elhozta az első helyet, miután tízből négy országban is megszerezte az elsőséget. A hazai informatikai cégek közül a Cisco Systems Magyarország is helyezett lett.

0

A Ciscótól igazol elnök-vezérigazgatót a Joost

2007. június 6. 10:18

A Cisco Systems egyik részlegének vezérigazgatója, alelnöke, Michelangelo Mike Volpi lett a Joost alelnöke, aki a vállalat alapító CEO-ját, Fredrik de Wahl-t váltja a székben. A Joost -- amelyet korábban Venice Project néven emlegettek -- egy internetszolgáltatóktól független IP-televíziós, illetve videomegosztó szolgáltatásnak készül.

0

Németek veszik meg a hazai Stormregion játékfejlesztő céget

2007. június 5. 14:23

Német kézbe került a valós idejű stratégiai játékairól ismert Stormregion. A hazai szoftverfejlesztő céget az elsősorban az autószimulátoros közösség számára mai napig etalonként szolgáló GTR, GTR2 és GT Legends játékokról elhíresült 10tacle Studios vásárolja fel, a tranzakció keretén belül a német vállalathoz kerül a Stormregion 95 alkalmazottja, valamint a Codename: Panzers sorozathoz kapcsolódó összes szellemi tulajdon, illetve a Gepard kódnevű grafikus motor.

0

Nem bízhatunk meg a keresők szponzorált találataiban

2007. június 5. 12:11

Közzétette a Keresőmotorok biztonsági helyzete című tanulmányának legfrissebb eredményeit a McAfee. A legfrissebb adatok szerint a keresőmotorok felhasználóira leselkedő kockázatok általánosságban visszaesést mutatnak, azonban a szponzorált találatok továbbra is jóval nagyobb kockázatot rejtenek, mint a nem fizetős keresési eredmények.

0

Öt év alatt több mint háromszorosára nő a nyílt forrású szoftverek piaca

2007. június 4. 10:03

Az IDC piackutató cég szerint a nyílt forrású szoftverek forgalma az elkövetkező évek során fokozatosan növekedik és 2011-re eléri az évi 5,8 milliárd dollárt. Matt Lawton, az elemzés készítője szerint a nyílt forrású megoldások ma még elterjedésük kezdeti szakaszában járnak és a piaci potenciál hatalmas.

0

Olcsóbb lett, de drágult az iGO My way navigációs szoftver

2007. június 1. 15:06

A Nav N Go Kft. június 1-től csökkentette az iGO My way Magyarország és Európa termékek árát, illetve megszüntette az eddig kínált Kelet-Európa és Nyugat-Európa csomagokat. A fejlesztő Nav N Go Kft. szerint utóbbi két változatra minimális volt az igény.

0

A Windows Server Virtualization

2007. június 1. 12:30

A Windows Server 2008-ban, annak egyik szerepköreként lesz elérhető a Microsoft vadonatúj fejlesztésű, mikrokernel-alapú virtualizációs megoldása, a Windows Server Virtualization. Cikkünkben megpróbáljuk bemutatni ezt a technológiát, bepillantást engedve a használatába is.