0
Intel processzorokra áll át az Apple
2005. június 5. 19:05
2005. június 5. 19:05
2005. június 3. 15:44
[News.com] A japán és amerikai piacon tapasztalható óriási kereslet és a szűkös gyártókapacitás miatt a Sony korábban úgy határozott, hogy hordozható konzolja, a PlayStation Portable a tervezett március helyett csak szeptembertől lesz kapható Európában. Azonban az öreg kontinensen vannak olyan megszállottak, akik képesek az eredeti ár többszörösét is kifizetni egy PSP-ért, erre alapozva szinte már egész iparág működik. A Sony azonban megelégelte a dolgot.2005. június 3. 14:25
[News.com] Csúfos véget ért az 1997 óta működő, immáron hét éve perelt spanyol weblisten.com zeneletöltő weboldal: hosszú jogi csatározásokat követően a bíróság utasítására felfüggesztették működését. A kiadók által perelt zeneletöltő szolgáltatás havi 40 dollárnak megfelelő összegért, illetve ennél rövidebb időszakra kedvezményesebb díjért tette elérhetővé teljes kínálatát.2005. június 3. 13:32
A kanadai Univerisy of Alberta kutatói Dr. Robert Wolkow vezetésével elkészítették a világ legkisebb tranzisztorát, amely mindössze egyetlen szénhidrogén-molekulából áll. A tudományos áttörésről a Nature magazin ma megjelent száma számolt be.2005. június 3. 11:58
[News.com] A Dell ősszel egy teljesen új PC-s termékvonalat jelent be, az egyelőre még ismeretlen márkanév alatt a vállalat prémium kategóriás rendszereket kínálna -- prémium áron. Mike George, a vállalat amerikai fogyasztói piacért felelős vezetője kifejtette, a gépek nem csak új márkanévvel, hanem egyedi külsővel is rendelkeznek majd. Az új termékvonalban asztali gépek, notebookok és multimédiás szórakoztató PC-k is szerepelnek majd.2005. június 3. 10:59
A középkategóriás termékei sikerének köszönhetően az EMC növelte előnyét a tárolópiacon -- derül ki az IDC által nyilvánosságra hozott adatokból. Az első negyedévben a vállalat 12,2 millió dollárra növelte tárolópiaci bevételét, miközben a teljes piac 6,7 százalékkal 3,7 milliárd dollárra bővült. Az IDC szerint az EMC elsősorban középkategóriás Clariion rendszereinek köszönheti sikerét, a csúcskategóriás Symmetrix tárolók forgalma ugyanis nem változott.2005. június 3. 09:47
A Microsoft pár hete kezdte meg az Office 12-vel kapcsolatos információk csepegtetését. Tegnap már azt is bejelentették, hogy az Office 12-ben alapértelmezés szerint minden egy XML-alapú formátumban lesz tárolva a korábbi bináris, más programok számára nehezen emészthető formátum helyett.2005. június 3. 09:06
Az Intel egy San Franciscó-i rendezvényen számos újdonságot hozott nyilvánosságra következő generációs mobil processoráról, amely egyelőre a Yonah kódnevet viseli. A chipet az Intel izraeli tervezőcsapata fejlesztette, akiknek eddigi legfontosabb munkája a Banias és a Dothan magos Pentium M chipek voltak.2005. június 2. 17:17
A Mozilla Foundation kiadta a Firefox 1.1 -- kódnevén Deer Park -- böngésző előzetes változatát. A szoftvert elsősorban fejlesztőknek, minden újdonságot kipróbáló tesztelőknek, megszállottaknak szánják, a készítők szerint a Deer Park még nem érett meg arra, hogy fogyasztók is kipróbálják. Éppen ezért nem is Firefoxként, hanem csak Deer Park Alpha 1 néven hivatkoznak rá.2005. június 2. 15:43
2005. június 2. 14:47
2005. június 2. 12:44
Június 1-én Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója, az Invitel is megnöveli ADSL szolgáltatásainak sávszélességét. Az átállást követően az 512 kb/s sebességű szolgáltatás 1024 kb/s-ra, az 1024 kb/s 2048 kb/s-ra, az 1536 kb/s 3008 kb/s-ra, a 3072 kb/s pedig 4096 kb/s-ra gyorsul. A szerződési feltételeket és abban vállalt szolgáltatási minőséget, valamint a szolgáltatási díjakat a változás nem érinti. A változás egyedi igénybejelentés nélkül, automatikusan történik.2005. június 2. 12:35
Több nagy fényképezőgépgyártóval és az Adobe-val összefogásban a Microsoft bejelentette, hogy következő generációs Windows operációs rendszere, a Longhorn támogatni fogja a nyers (RAW) digitális képeket. A cégek szerint ez leegyszerűsíti a hobbi szinten fotózással foglalkozók dolgát, ha a képeiket manipulálni, szerkeszteni akarják. A redmondi vállalat emellett hamarosan kiad egy ingyenes szoftvert a Windows XP-hez, amely lehetővé teszi a RAW formátumú fotók megjelenítését.2005. június 2. 10:40
Meglepő felépítésű grafikus kártyával rukkolt elő a tajvani MSI: a Computex kiállításon bemutatott termék érdekessége, hogy AGP 8X és PCI Express x16 foglalatba egyaránt behelyezhető. Egy ilyen videokártya főleg azon felhasználók érdeklődésére számíthat, akik jelenleg még AGP foglalattal rendelkező alaplapot használnak, de fontolgatják az áttérést egy újabb, PCI Expresst támogató változatra.