:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

Negyvenhatmillió tűzveszélyes akkumulátort cserél a Nokia

2007. augusztus 14. 15:05

Túlmelegedő mobiltelefon-akkumulátorokat cserél a Nokia, a vállalat mai közleménye szerint a Matsushita által 2005 decembere és 2006 novembere között legyártott BL-5C típusú áramforrások töltés közben túlmelegedhetnek és felrobbanhatnak. Eddig világszerte csak mintegy 100 ilyen esetet jelentettek, amelyekben súlyosan nem sérült meg senki és komoly anyagi kár sem keletkezett, legalábbis a Nokia nem tud ilyenről.

0

Szabványos operációs rendszer kerülhet a jövő autóiba

2007. augusztus 14. 13:11

Az autóvásárlók általában az adatlapon előkelő helyen szereplő adatokra -- mint a teljesítmény, a fogyasztás, vagy a garancia -- helyezik a fő hangsúlyt, azonban hasonlóan fontos lett mára egy újabb ismérv: a szoftver.

0

Az Apple gépeivel a leginkább elégedettek a vevők

2007. augusztus 14. 11:01

A Michigan Egyetem által elvégzett felmérés szerint a vásárlók nem annyira elégedettek a PC-jükkel mint egy évvel korábban. Egy 80 ezer PC-tulajdonos bevonásával készült tanulmány során azt vizsgálták, mi a vevők véleménye a termékről, az áráról, a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokról, illetve hogy a vennének-e a jövőben ugyanattól a cégtől számítógépet.

0

Megjelent a 3 gigahertzes négymagos Xeon, és egy alacsony fogyasztású is

2007. augusztus 13. 17:31

Bár az Apple munkaállomásaiban már április óta hozzáférhetőek voltak a 3 gigahertzes négymagos Xeonok, az Intel azonban néhány napja dobta azokat piacra hivatalosan is. A piacon lévő legnagyobb teljesítményű x86-os processzor mellett a vállalat egy alacsony fogyasztásra optimalizált változatot is bemutatott, melyek kiválóan alkalmasak például alacsony rack vagy blade szerverekben való alkalmazásra.

0

További részletek az AMD közelgő négymagos termékeiről

2007. augusztus 13. 14:59

[DigiTimes/HWSW] Ahogyan arról lapunk már korábban beszámolt, az AMD szeptember 10-én tervezi bemutatni Barcelona kódnéven ismert chipjét, mely következő generációs termékeinek zászlóshajója. A piacra kétutas Opteronként kerülő processzorokkal szerelt első szerverek vélhetően ekkor már hozzáférhetővé válnak. A tajvani DigiTimes ipari lap szervergyártó forrásokra hivatkozva tovább részleteket tett közzé a várható terméktervről, melyből kiviláglik, hogy az AMD legkorábban az év legvégére válhat versenyképessé.

0

Csak a fizetős ügyfelek érhetik el a korábban ingyenes MySQL Enterprise Servert

2007. augusztus 13. 13:36

A MySQL vállalati változata, az Enterprise Server mostantól nem lesz nyilvánosan elérhető, ahhoz csak a fizető ügyfelek férhetnek hozzá. A szoftver forráskód formájában továbbra is letölthető marad, így a kellő elhivatottsággal rendelkező felhasználók lefordíthatják, feltelepíthetik és használhatják, de a bináris csomagok lekerülnek a MySQL oldaláról. A szoftverfejlesztők, illetve a MySQL-t kipróbálni szándékozó felhasználók számára a továbbiakban az ingyenes Community Server változat lesz elérhető.

0

A Fujitsu Siemens is elhagyja a tenyérgépek piacát

2007. augusztus 13. 10:13

Elhagyja a süllyedő hajót a Fujitsu Siemens, a vállalat hivatalosan is megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint kivonul a PDA-piacról. Az ok igen prózai: az okostelefonok előretörésével látványosan megcsappant a kereslet a tenyérgépek iránt, a Fujitsu Siemens mobil fejlesztéseinek fókuszába pedig a 3G-képességgel felruházott noteszgépeket és tablet PC-ket helyezi inkább.

0

Érkeznek a Lenovo ThinkPad mobiltelefonok

2007. augusztus 10. 12:41

[PCPOP] A Lenovo új területre tévedt: asztali és hordozható számítógépei mellett most már mobiltelefont is kínál, ráadásul az átlagosnál exkluzívabb kivitelben.

0

Összeesett a tenyérgépek piaca a második negyedévben

2007. augusztus 10. 12:03

Összezuhant a második negyedévben a tenyérgépek piaca, az IDC jelentése szerint a gyártók mindössze 719 ezer készüléket értékesítettek, ami éves szinten több mint 43 százalékos csökkenést jelent. A gyártók versenyében a Palm vezet 44,1 százalékos piaci részesedéssel, amelyet a HP követ 23,5 százalékkal, a bronzérmes pedig a Mio Technology 13,6 százalékkal.

0

A Fujitsu több mint terabájtos kapacitású mobil merevlemezekről álmodik

2007. augusztus 9. 13:12

[Techworld] A Fujitsu Computer Products of America tökéletes mintázatú merevlemezekről álmodik: a vállalat alelnöke, Joel Hagberg szerint 2010-ben már akár 1,2 terabájtos kapacitást is elérhetnek a vállalat két tányért alkalmazó, 2,5 hüvelykes merevlemezei. Az új felületképzési technológia a merőleges adatrögzítést egészíti ki.

0

Nem egyszerű feladat egyedivé varázsolni a noteszgépünket

2007. augusztus 9. 12:39

A noteszgépek tulajdonosai nincsenek jó helyzetben az asztali géppel rendelkezőkhöz képest, ha gépüket egyénivé szeretnék tenni. A helyhez kötött gépekhez képest sokkal kisebb mozgástér a kompaktabb építési mód következménye.

0

Szabványos fogyasztási benchmark készül a SPEC-nél

2007. augusztus 9. 11:32

Olyan, mindenki által elfogadott tesztet készül kiadni a Standard Performance Evaluation Corp. (SPEC), amelynek segítségével egyértelműen összehasonlítható lenne a számítógépek fogyasztása és energiahatékonysága.

0

Felfrissített számítógépeket és szoftvereket mutatott be az Apple

2007. augusztus 8. 11:38

Kaliforniai idő szerint reggel 10 órakor nyitotta meg Steve Jobs az Apple sajtókonferenciáját, melyen számos új termék és szoftver mutatkozott be a közönségnek. Az új iMac-ek mellett frissített Mac Minivel, teljesen új billentyűzettel, továbbfejlesztett .Mac szolgáltatással, iWork és iLife szoftvercsomagokkal ismerkedhettek meg a konferencia résztvevői.

0

Negyedével nőtt a Cisco negyedik negyedéves profitja

2007. augusztus 8. 09:58

Negyedével nőtt a Cisco Systems nyeresége a negyedik pénzügyi negyedévben, amely július 28-án ért véget. A vállalat hosszú távú kilátásai kedvezőek, amelyet a megemelt előrejelzés és a részvényárfolyam emelkedése is jelez.