:

híreink

Év

0

IBM programozói verseny egyetemisták, főiskolások számára

2003. március 24. 13:52

Az IBM Magyarországi Kft. szoftver csoportja programozási bajnokságot hirdet a magyarországi egyetemek, főiskolák diákjai számára. A 2003-as verseny helyszíne a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kara. A megmérettetés 2003. április 25-én 14 órakor kezdődik és pontosan 48 órán át, egészen április 27-én 14 óráig tart.

0

Az AMD története: a felnőtté válás

2003. március 24. 11:28

Az AMD történetét áttekintő cikksorozatunk negyedik, befejező részében a 90-as évek mozgalmas eseményeit idézzük fel. A vállalat az Intellel folytatott perek következményeként története során ekkor kényszerül először arra, hogy a maga útját járja.

0

Az Apple bekeményít, mert szivárog a Safari

2003. március 24. 11:13

[MacMike, Slashdot] Amint arról már korábban beszámoltunk, a januárban megrendezett San Franciscó-i Macworld konferencián és kiállításon Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója bejelentette a cég Safari nevű böngészőprogramjának első bétáját. A szoftver erőteljesen épít az alapvetően linuxos KDE projekt munkájának eredményeire, és a Konqueror nevű webböngésző megjelenítőmotorját használja. A Safari nyilvános bétája az apple.com -ról tölthető le.

0

Meglepetés az Opera böngésző barátainak

2003. március 24. 10:56

Meglepő kiadással kedveskedett az Opera Software a norvég böngésző kedvelőinek: a 7-es sorozat frissítése mellett kiadták a 6.06-os (windowsos) verziót is. A több publikus béta verzió után januárban megjelent véglegesek szánt -- ám a felhasználók tapasztalatai alapján még meglehetősen instabil -- 7.0-ás után már a sorozat harmadik változatát adta ki egy hete az Opera, s ezzel párhuzamosan jelent meg a korábbi 6-os sorozat egy új darabja is.

0

Bejelentették a Project Earth 2 című űrstratégiai játékot

2003. március 23. 12:44

A CITY Interactive nyilvánosságra hozta, hogy már dolgoznak a tavalyi évben kiadott Project Earth űrstratégiai játékuk folytatásán. A fejlesztés már 2002 végén megindult, és a csapat reméli, hogy idén télre befejezik a munkálatokat.

0

Big Mutha Truckers: megjelent a játszható demó verzió

2003. március 23. 08:22

Alig egy hónapja vált biztossá, hogy PC-re is elkészül a Big Mutha Truckers című kamionos játék, most azonban már meg is érkezett a kipróbálható demó verzió (147 MB), amelyben egy Rawkus Jackson nevű karakterrel kell teljesítenünk két feladatot. Szerencsére a hardverigény nem túl magas, a program megelégszik egy 500 MHz-es processzorral, 96 MB RAM-mal és egy 16 MB-os videokártyával.

0

Brüsszel importvámot szabna ki a Hynix termékeire

2003. március 21. 18:40

Az Európai Bizottság szerint a dél-koreai Hynix Semiconductor illegális állami támogatásoknak köszönhetően maradhatott versenyben a memóriapiacon, ezért Brüsszel jelentős importvámot szabna ki a gyártó termékeire, írta mai számában a Financial Times .

0

Parkolópályán a Winamp 3, letölthető a Winamp 2.9 bétája

2003. március 21. 17:33

[Clubic.com] Igaznak bizonyulhatnak az eddig csak pletykaként terjedő hírek, miszerint a Winampot fejlesztő Nullsoft egyelőre nem ad ki több verziót a népszerű Winamp lejátszóprogram új, 3-as verziójából. A kicsit bugosra, hibásra sikeredett szoftvert ezen hírek szerint pár hónapra karanténba zárják, amíg a legfontosabb hibákat ki nem javítják.