Szerző: Barna József

2003. március 24. 11:28:14

Az AMD története: a felnőtté válás

Az AMD történetét áttekintő cikksorozatunk negyedik, befejező részében a 90-as évek mozgalmas eseményeit idézzük fel. A vállalat az Intellel folytatott perek következményeként története során ekkor kényszerül először arra, hogy a maga útját járja.

E cikk az oldalunkon korábban közölt Az AMD története: a nyolcvanas évek hullámvasútja című írás folytatása.

Az Intel 1985-ben készült el 386 márkanéven ismertté vált 32 bites processzorával, mely jelentős teljesítménynövekedést ígért a korábbi generációhoz képest. A lapka karrierje azonban vontatottan indult. Az IBM ugyanis vonakodott annak felhasználásától, mivel -- joggal -- attól tartott, hogy a 32 bites PC megjelenésével jelentősen veszíthet vonzerejéből a cég által a PC árának közel tízszereséért értékesített minikomputer termékcsalád. Az Intel azonban rövid időn belül új szövetségesre lelt: a piacon akkor újoncnak számító, ám rendkívül dinamikusan fejlődő Compaq 1986 októberében mutatta be a világ első 386-os PC-jét. Ez volt az első eset a PC történetében, hogy a technológiát kifejlesztő IBM-et innováció tekintetében felülmúlta egy jóval kisebb riválisa; ezt követően folyamatosan csökkent az IBM befolyása a személyi számítógépek piacán.


Intel 386 (Fotó: Intel)

Jerry Sanders eközben hiába várta, hogy az Intel átadja az AMD-nek a 386-os processzorok gyártásához szükséges információkat. Az 1987-ben az Intel elnök-vezérigazgatójává kinevezett Andy Grove már korábban döntött arról, hogy a jövőben nem támaszkodik második forrásra: az Intel az x86-os processzorok egyedüli szállítója lesz. Mindezt azonban a Sanders csak akkor kezdte felismerni, amikor a 386-os processzorok sikerének köszönhetően az AMD által forgalmazott 286-os osztályú termékek értékesítéséből származó bevételek riasztó mértékben csökkenni kezdtek. Ezen a helyzeten nem segített az sem, hogy 1987-ben a sunnyvale-i vállalat piacra dobta a világ leggyorsabb 286-os modelljét, a 16 MHz-en működő 80286-16-ot.

1989-ben Sanders úgy döntött, nem vár tovább. A vállalatvezető megbízott egy csoportnyi fiatal mérnököt azzal feladattal, hogy a nyilvánosan hozzáférhető dokumentumok alapján két év alatt készítsenek egy, az Intel 386-tal teljes mértékben kompatibilis mikroprocesszort. A feladat nem tűnt egyszerűnek: a 386-os processzor a maga 275 000 tranzisztorával a kor egyik legösszetettebb áramköre volt. Az AMD-n belül többen is úgy vélték, hogy a Longhorn projekt néven elindított vállalkozás kudarcra van ítélve.

A mérnökök a vállalat austini üzemében bevetették magukat egy elszigetelt helyiségbe, leoltották a lámpákat, és számítógépeik, valamint a tervrajzokat megvilágító spotlámpák fényénél dolgoztak gyakorta napi 12 órán át a lehetetlennek tűnő feladat megoldásán. A "barlanglakók" -- ahogy magukat nevezték -- időközben harminc főre duzzadt csoportja 1990 augusztusára, 18 hónappal a projekt beindítása után elkészült az Am386 első revíziójával. Nyolc nap múlva legördültek az Am386 első példányait tartalmazó 150 milliméteres szilíciumszeletek az austini Fab 15 gyártósorairól.


Barlanglakók: egy tranzisztor, két tranzisztor...*

Az első revízióban egyetlen hibát találtak. Négy nap múlva, miután a hibát kijavították, a mérnökök összegyűltek egy szobában, ahol egyikük kicserélte az ott található PC-ben lévő Intel 386-os processzort a még ropogós Am386 tesztpéldányra. A gép működött. Sőt problémamentesen futtatta a Windows operációs rendszert, valamint a telepített táblázat- és adatbázis-kezelő alkalmazásokat. Öt évvel az Intel 386 megjelenése után az Am386 készen állt a bevetésre.

*A cikkben felhasznált illusztrációk, ha másként nem jelezzük, Jeffrey L. Rodengen, The Spirit of Advanced Micro Devices, (Write Stuff, 1998) című munkájából származnak a szerző szíves engedélyével. Courtesy of Jeffrey L. Rodengen, author and Write Stuff Enterprises, Inc., publisher of The Spirit of AMD.

[oldal:Perre per]

Az Intel azonban tudomást szerzett a projektről. Röviddel a termék tervezett bevezetése előtt történt ugyanis, hogy az AMD egyik marketingese, Mike Webb Austinból a cég központjába utazott, hogy bemutassa az Am386 promóciójával kapcsolatos terveket. Kaliforniában derült ki, hogy nem vitt magával minden szükgséges dokumentumot, ezért megkérte titkárnőjét, hogy csomagküldő szolgálattal jutasson el hozzá néhány Texasban maradt prezentációs anyagot. Azonban egy szerencsétlen véletlen folytán néhány napig ugyanabban a szállodában szállt meg az Intel egyik értékesítési munkatársa is, akit történetesen szintén Mike Webbnek hívtak. A csomag pedig célt tévesztett.

Néhány nap múlva az Intel pert indított az AMD ellen a "386" védjegy megsértése miatt, és el kívánta érni az Am386 processzor forgalmazásának betiltását. 1991-ben a bíróság azonban úgy találta, hogy a "386" számsor általánosan használt megnevezéssé vált, és elutasította a vádat. Okulva az esetből, az Intel módosította névadási stratégiáját, és újabb processzorait már nem számokkal, hanem jól csengő márkanévvel jelölte. (A per lefolytatása előtt, 1989-ben megjelent Intel 486 esetében természetesen még nem.) Ám a per így is hasznot hozott az Intelnek, hiszen az Am386 csak annak lezárulta után, 1991 márciusában kerülhetett piacra.

Az AMD -- az Intelhez hasonlóan -- rövid időn belül több változatban is forgalomba hozta 32 bites processzorát. A Shorthorn projekt keretében készült el a DX csúcsmodell szerényebb tudású (16 bites memóriabusszal rendelkező) változata, az Am386SX, majd később megjelentek ezek alacsony fogyasztású és csökkentett tápfeszültséggel működő verziói is. Az új termékeknek köszönhetően a veszteséges évek után az AMD ismét magára talált: a vállalat 1991-ben 1,2 milliárd dolláros árbevételt és 145 millió dolláros nyereséget ért el.

Időközben azonban az Intel újabb frontot nyitott az AMD-vel a tárgyalóteremben folytatott háborúban. Sanders, noha a 386-os processzor esetében késlekedett, éberebb volt a 286-hoz készült matematikai társprocesszor, a 287 fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megítélésében. Miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy Grove-tól nem kapja meg a chip megépítéséhez szükséges dokumentumokat, mérnökeit megbízta egy saját változat megtervezésével. Mindenki számára hozzáférhető információk és az Intel mikrokódjának felhasználásával a 80-as évek legvégére el is készült a 80C287 koprocesszor. Azonban, mint kiderült, végzetes hiba volt az Intel által írt mikrokódra hagyatkozni.

Közvetlenül a termék piacra dobása előtt az Intel beperelte az AMD-t a mikrokód engedély nélküli felhasználása miatt. Sanderséket felkészületlenül érte az Intel jogászai által rafináltan megfogalmazott vádirat, hiszen az AMD az 1976-ban megkötött keresztlicenc-megállapodás értelmében jogosult volt az Intel-mikrokód használatára. Tény azonban, hogy a megállapodás szövegében nem mikroprocesszorok, hanem mikrokomputerek (többnyire fejlesztőmérnökök által használt számítógépek) mikrokódja szerepelt. Míg a 80-as évek végén a mikrokomputer nem volt más, mint amit ma asztali számítógépnek nevezünk, a 70-es években az elnevezést gyakran használták a mikroprocesszor szinonimájaként.

Sanders meg volt győződve arról, hogy az Intel pontosan tudta, a mikroprocesszorok mikrokódjáról szól a megállapodás, ezért rendkívül felháborította az eset. Az Intel jogászai azonban jó érzékkel sejtették meg, hogy a bírósággal nem lesz könnyű elhitetni, hogy egy szó ma nem azt jelenti, mint tíz évvel azelőtt. Igazuk lett. Az AMD megpróbálta -- az NEC-per során sikerrel követett stratégia nyomán -- maga újra megírni a mikrokódot, azonban e kísérlet kudarcba fulladt. 1992-ben a bíróság kimondta, hogy az AMD jogtalanul használta fel az Intel-mikrokódot, és megtiltotta az érintett termékek, így a fejlesztés végső fázisában lévő Am486 forgalmazását.

E döntés végezetes is lehetett volna az AMD számára, ha -- amint oly gyakran a két vállalat disputáinak történetében -- nem szól közbe ismét a véletlen. A per lezárásaként a felek lehetőséget kaptak arra, hogy előadják érveiket, mielőtt a bíró döntene az Intelt megillető kártérítés összegéről. A felkészülés során az AMD ügyvédei rábukkantak egy Intel-dokumentumra, melynek egy kozmetikázott változatát kapták meg korábban. Ebből kiderült, hogy az Intel egészen pontosan úgy értelmezte a mikrokomputer terminust, mint az AMD, csak éppen a korábban átadott iratból kihúzták az ezt bizonyító passzusokat. Sandersék 1993 áprilisában az ítélet felülbírálását kérték. Az ügyben eljáró bíró új tárgyalást írt ki, és feloldotta az AMD vitatott termékeinek forgalmazását elrendelő tilalmat, majd -- tisztességtelen magatartásért elmarasztalva az Intelt -- 1994 márciusában megsemmisítette a korábbi ítéletet.

[oldal:Saját erőből]

Az évekig elhúzódó pereskedés idején az AMD igyekezett a processzorok piacán egyre látványosabbá váló lemaradását részben gyártástechnológiai fejlesztésekkel (CMOS technológia használata), részben egyéb termékek előtérbe helyezésével ellensúlyozni. 1993-ban a cég vegyesvállalatot alapított a japán Fujitsuval flash memóriák gyártására; a Fujitsu-AMD Semiconductor Limited (FASL) a következő évben megkezdte egy Japánban található gyártóüzem építését. A flash memóriák és a komplex programozható logikai eszközök (CPLD) iránti kereslet növekedésének köszönhetően a vállalat képes volt ellensúlyozni processzorforgalmának az Intel Pentium megjelenését követő drámai visszaesését.

Sanders azonban nem adta fel. Az AMD 1993-ban, tanulva a 386-os és 486-os processzorok kálváriájának tapasztalataiból, bejelentette, hogy egy minden tranzisztorában saját fejlesztésű, Pentium osztályú mikroprocesszor tervezésén dolgozik. A hír hallatán a konkurenciáról szinte soha nem nyilatkozó Andy Grove is megszólalt: "Helyes. Ideje a saját lábukra állni!" -- mondta gúnyosan az Intel vezetője a The Wall Street Journalnek.

A K5-nek az eredeti ütemterv szerint 1994 végére kellett volna elkészülnie, azonban az AMD alábecsülte azokat a nehézségeket, melyek egy rendkívül összetett processzor tervezése kapcsán felmerülhetnek. Amint Sanders fogalmazott: "Sokkal bonyolultabb feladattal néztünk szembe, mint amire számítottunk. Az Intel négy év alatt készült el a Pentiummal, mi pedig 30 hónap alatt kívántuk befejezni a K5-öt." A projekt elhúzódása miatt hosszú ideig nagyrészt kihasználatlanul álltak az 1995-re tömeggyártásra kész új austini félvezetőgyár, az 1,4 milliárd dolláros beruházással megépített gigászi Fab 25 gyártósorai.


Az AMD Fab 25-ös gyára (Austin, Texas)

A K5 végül 1996 márciusában került piacra. Ekkorra azonban a vállalat elveszítette egyik legnagyobb ügyfelét, az Am486-ot korábban lelkesen felkaroló, ám a várakozásra ráunó Compaqot, miközben a processzorok értékesítéséből származó bevételei negyedévről negyedévre aggasztó mértékben csökkentek. A K5 premierjének idején, 1996 első pénzügyi negyedévében az AMD processzorforgalma éves szinten 60 százalékkal, 314 millió dollárról 126 millió dollárra esett vissza. Eközben már piacon volt az Intel Pentium Pro processzora, és készülőben az arra építkező következő generációs chip, a Pentium II.

Időközben az Intel belátta, hogy hosszú távon nem tartható üzleti politika a versenytársak állandó bíróságra citálása. 1995 januárjában, az elemzők és az iparág legnagyobb meglepetésére, a két rivális megállapodásra jutott egymással. Ennek értelmében mindkét fél ejtette a másik ellen folyamatban lévő peres eljárásokat, és ígéretet tett arra, hogy bármi történt is a megállapodás megkötéséig, azzal kapcsolatban új pert nem indít. A megegyezés részeként továbbá az Intel 18 millió dolláros kártérítést fizetett az AMD-nek az 1987-ben kezdeményezett választott bírósági eljárás lezárásaként, míg az AMD 58 millió dollárral kárpótolta az Intelt az Am486-ban felhasznált egyes Intel-szabadalmak megsértéséért.


Nehéz szülés volt

Figyelemre méltó, hogy a két vállalat első embere, Andy Grove és Jerry Sanders nem vett részt a megállapodás tető alá hozásában. Sanders egy korabeli interjúban elmondta, hogy hajlandó lenne kezet rázni régi riválisával, ám amikor Grove-ot egy riporter e találkozás lehetőségéről kérdezte, ő csupán annyit felelt: "Nincs mit mondanom erről."

A két vállalat a régi egyezség lejártakor, 1996 decemberében öt évre meghosszabbította korábbi keresztlicenc-megállapodását. Az új paktum azonban, a megváltozott erőviszonyokat tükrözve, jelentős korlátozásokat tartalmazott az AMD-re nézve. Sanders vállalata a 486-s generáció után nem használhatta fel az Intel mikrokódját, és a Pentium generációt követően nem tervezhetett olyan processzorokat, melyek az Intel által használt foglalatba illeszkednek. Az utóbbi kitétel egyben azt jelentette, hogy hamarosan az AMD-nek magának kellett gondoskodnia a processzorait kiszolgáló infrastruktúra (lapkakészletek, alaplapok) biztosításáról. Ugyanakkor a megállapodás feljogosította a céget az Intel által egyes multimédiás műveletek gyorsítására kifejlesztett MMX utasításkészlet használatára.

[oldal:NexGen: a következő generáció]

Atiq Raza
Atiq Raza
Az AMD K5 elhúzódó fejlesztése jelentős energiát vont el egyéb projektektől, így 1996-ig a hatodik generációs K6 fejlesztési munkálatai gyakorlatilag szüneteltek. Eközben az Intel gőzerővel dolgozott a Pentium Pro architektúrájára épülő asztali processzor, a Pentium II fejlesztésén, melynek megjelenését az iparág 1997-re várta. Sandersnek be kellett látnia, hogy a legjobb esetben is csupán mérsékelt sikerre ítélt K5-öt követően az AMD saját erejéből nem lesz képes versenyben maradni az Intellel szemben.

Sanderst azonban ezúttal sem hagyta el a szerencséje: egy újdonsült indiai vállalat személyében érkezett a megmentő. A nyolcvanas évek végén alapított NexGen x86-kompatibilis processzorok fejlesztésével foglalkozott. A vállalat, minthogy nem rendelkezett az Intel technológiáinak licencével, az alapoktól kezdve maga tervezte architektúráit. A pakisztáni Atiq Raza által vezetett cég első figyelmet keltő modellje az Nx586 volt, amely számos izgalmas technológiai megoldást (dinamikus elágazásbecslés, RISC86 architektúra) tartalmazott. A processzor elterjedését azonban hátráltatta, hogy a vállalat az Intel kiszámítható haragját elkerülendő egyedi processzorfoglalatot (Socket 463) és saját tervezésű lapkakészletet használt.

A NexGen 1995-ös Microprocessor Forum rendezvényen mutatta be hatodik generációs, Nx686 névre keresztelt architektúráját, amelyet a szakma elismeréssel fogadott. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Sanders és Raza felismerje, a két vállalat egymásnak van teremtve. Az AMD-nek van félvezetőgyára (a NexGen az IBM-mel gyártatta processzorait) és rendelkezik az Intel licenceivel, míg a NexGen gyakorlatilag elkészült egy innovatív architektúrára épülő, hatodik generációs processzor terveivel.

Az AMD 1996 januárjában jelentette be, hogy 625 millió dollár értékű részvénycsere-ügylet keretében felvásárolja a vállalatot. A megegyezés értelmében az AMD átvette a NexGen alkalmazottait, akikkel közösen dolgozott az időközben leállított AMD K6 projekt nevét öröklő Nx686 mielőbbi elkészítésén, Atiq Raza, a NexGen elnök-vezérigazgatója pedig a sunnyvale-i vállalat technológiai igazgatója lett.

A NexGen architektúrájára épülő, 8,8 millió tranzisztort tartalmazó AMD K6 processzor a tervezettnél hamarabb elkészült, és 1997 áprilisában jelent meg a piacon. A Socket 7 foglalatba illeszkedő, MMX utasításkészletet támogató chipet lelkesedéssel fogadta a szakma és az iparág egyaránt. A Digital (DEC) volt az első jelentős PC-gyártó, amelyik felkarolta a K6-ot, majd néhány hónappal később az Acer, a Compaq, az IBM és a Fujitsu is csatlakozott. Az AMD azonban a gyártástechnológiai nehézségek miatt nem tudta kielégíteni a váratlan népszerűség által gerjesztett keresletet. Sanders 1998 tavaszán kénytelen volt az IBM gyártókapacitását igénybe venni.

A K6 sikerének köszönhetően Sanders visszanyerte korábbi önbizalmát. A vállalatvezető célként tűzte ki, hogy 2001 végére 30 százalékos piaci részesedést szerez az x86-os mikroprocesszorok piacán. Az ambiciózus cél elérésének biztosítása érdekében az AMD 1997-ben megkezdte az 1,9 milliárd dolláros drezdai félvezetőgyár, a Fab 30 építését. A korszerű üzemben 2000-ben kezdődhetett meg a termelés, a gyártósorokról ekkor már az AMD hetedik generációs Athlon processzorait tartalmazó szilíciumszeletek gördültek le.


A drezdai Fab 30 (Fotó: Jörg Müller, AMD)

Az 1999-ben bemutatott Athlon volt az AMD első olyan chipje, amely -- a keresztlicenc-megállapodás korlátozásinak megfelelően -- nem az Intel által használt infrastruktúrába illeszkedett, így egyedi foglalatot (Slot A), egyedi rendszerbuszt (DEC Alpha EV6) és egyedi lapkakészletet használt. A korábban az Intel megoldásain élősködő AMD-nek nem volt tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen nehézségekkel járhat egy radikálisan új infrastruktúra bevezetése, így a valóban innovatív processzor elterjedése csak lassan indulhatott meg. Azonban az Athlon későbbi sikerének köszönhetően 2001 végére az AMD piaci részesedése az x86-os processzorok piacán elérte a 27 százalékot.

***

A vállalat piaci részesedése azóta, elsősorban az Intel Pentium 4 processzor felfutásának köszönhetően, folyamatosan csökken. A cég vezetői az újabb áttörést a nyolcadik generációs Athlon 64 és Opteron bevezetésétől várják. A korábban Hammer kódnéven ismert 64 bites mikroprocesszor az eredeti tervek szerint 2001 végén jelent volna meg, azonban többszöri halasztást követően a premier az idei évre tolódott. Időközben 33 éven át a vállalat élén álló Jerry Sanders lemondott elnök-vezérigazgatói posztjáról, és jelenleg az igazgatótanács elnöki posztját tölti be. Utódja a Motorolától 2000 januárjában igazolt Hector de J. Ruiz lett. Atiq Raza 1999-ben távozott az AMD-től és kockázatitőke-befektető vállalatot alapított Raza Foundries néven.

Szólj hozzá a fórumban!

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 23. 16:23

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.