:

keresett kifejezés: okostelefon

Keresés a

0

Az Apple vásárlói is megérzik a válságot -- borúlátó jóslat az iPhone forgalomcsökkenéséről

2008. november 4. 11:41

A pénzügyi válság hatására fellépő fogyasztáscsökkenés az Apple forgalmára is rányomja a bélyegét, így a cég egyik legsikeresebb termékének számító iPhone 3G okostelefonból is lényegesen kevesebbet kell gyártani az év végén, mint a harmadik negyedévben -- legalábbis ezt állítja egy elemző, aki lényegében a korábban felvázolt, meglehetősen borúlátó kilátásait erősítette meg tegnap.

0

Tovább zuhant a Motorola, nehéz feladat vár az új vezetésre

2008. október 30. 15:27

A harmadik negyedévben is folytatta mélyrepülését a Motorola: a vállalat összes pénzügyi mutatója romlott, forgalma és piacrészesedése tovább apadt, a pénzügyi válság pedig elodázhatja a cég tervezett átalakítási folyamatát is -- ráadásul még az sem biztos, hogy ez kihúzza a gödörből az egykor szebb napokat látott gyártót.

0

A kereskedő szemével: túlélni a válságot

2008. október 22. 13:19

Lassan már a csapból is a pénzügyi krízis folyik, a világ tőzsdéi meredek zuhanást produkálnak nap mint nap, és messze van még a vége. A második hullámban érkező gazdasági válság első jelei már láthatóak: a befektetők kivárnak, az új beruházások szünetelnek és a fogyasztás bővülésére sem kell számítanunk az elkövetkező években. Véletlenül sem szeretnék mély globális és makrogazdasági következtetéseket levonni, egyedül arra a kérdésre keresem a választ: hogyan érintheti ez a hazai vállalatok IT-beruházásait és a piac szereplőit?

0

Nagyon erős negyedév, igen visszafogott kilátások az Apple-nél

2008. október 22. 09:05

Az iPhone 3G sikerének köszönhetően több mint negyedével nőtt az Apple profitja a harmadik naptári negyedévre eső negyedik pénzügyi negyedben. A cég papírjait még a szokottnál jóval óvatosabb előrejelzés sem tudta megállítani, a bejelentést követően a részvények több mint 13 százalékkal erősödtek, miután a rendes kereskedés során 7 százalékot vesztettek értékükből.

0

Demonstrálta a következő generációs ultramobil platformját az Intel

2008. október 21. 16:48

Először demonstrálta működés közben Moorestown platformját az Intel, a héten Tajpejben tartott Intel Developer Forumon (IDF). Az erre épülő készülékek 2009-ben vagy 2010-ben kerülhetnek a boltokba, és az Intel reményei szerint olyan áttörést hoznak a mobileszközök és internetezés terén, amilyet a mobiltelefonok okoztak a telekommunikációban.

0

A Nokia komolyan számol a Symbiannal

2008. október 21. 12:34

[eWeek/HWSW] A világ vezető mobiltelefongyártója, a Nokia tegnap a londoni Symbian Smartphone Show-n hozta nyilvánosságra a Symbiannal kapcsolatos termékterveit. A finn gyártó egy nem túl alapos, inkább iránymutató beszámolót adott arról, hogy mik a tervei a következő években a nemrégiben megszerzett Symbian technológiákkal.

0

Két új windowsos okostelefon a HP kínálatában

2008. október 21. 12:29

Két új windowsos okostelefon érkezését jelentette be a HP. Az iPAQ Voice Messengert és a iPAQ Data Messengert egyaránt üzleti felhasználóknak szánják elősosorban, afféle flottatelefonnak olyan cégekhez, ahol fontos lehet a mobil eszközök integrálása a vállalati infrastruktúrába.

0

Szenved a Nokia

2008. október 16. 14:18

Közzétette harmadik negyedéves pénzügyi mutatóit a Nokia. A világ legnagyobb mobilgyártójának bevétele és nyeresége is csökkent, a cég piacrészt vesztett és nem tudta meglovagolni az okostelefonok egyre nagyobb népszerűségét sem -- derül ki az adatokból.

0

Decembertől kapható az LG második Prada okostelefonja

2008. október 13. 12:58

Beérett az LG és az olasz Prada divatcég együttműködésének legújabb gyümölcse: hónapokon belül érkezik a második generációs Prada okostelefon. A szétcsúsztatható, QWERTY-billentyűzetes utód lényegesen okosabb az elődjénél, de ugyanannyiért árulják majd a boltok az év végétől.

0

Kipróbáltuk: Sony Ericsson W760i mobiltelefon

2008. október 10. 14:06

A Sony Ericsson W760i nem okostelefon, ennek ellenére igen sokoldalú készülék. Egyesíti a Walkman-sorozat zenelejátszó képességeit a HSDPA adatátvitellel, valamint a GPS helymeghatározással. Teszi ezt igen szépre sikeredett, gegektől sem mentes külsőben. A mobil nekünk nagyon tetszett, csak a belépőszint olcsó, egyszerű mobiljaihoz passzoló fényképező csorbít az amúgy kellemes összképen.

0

Igazi kihívója akadt az iPhone-nak az üzleti szegmensben: a BlackBerry Storm

2008. október 9. 13:25

Egyelőre csak a tengerentúlon, a Verizon Wireless, illetve néhány európai országban, Ausztráliában, Indiában és Új-Zélandon a Vodafone kínálatában lesz elérhető a kanadai Research in Motion (RIM) BlackBerry okostelefon-szériájának első teljes érintőkijelzős típusa, a Storm. A többek által iPhone-gyilkosként aposztrofált készülék valóban megrendítheti az Apple telefonjának pozícióját, elemzők szerint azonban legfeljebb az üzleti szegmensben. Az okostelefonok amerikai piacán a RIM ettől függetlenül messze az Apple előtt jár: a cég toronymagasan, több mint 40 százalékos részesedésével piacvezető a tengerentúlon.

0

Jön a Motorola új QWERTY-s okostelefonja, a Moto Q11

2008. október 9. 12:10

Decemberben várhatóan piacra kerülhet a Motorola új windowsos okostelefonja, a Moto Q11. A készülékről még a nyáron reppentek fel az első hírek, a gyártó most közölt először hivatalos információkat a telefonról.

0

Heteken belül elérhető a Firefox Mobile?

2008. október 7. 11:29

John Lilly, a Mozilla elnök-vezérigazgatója egy interjú során megerősítette, hogy hetek kérdése és megjelenik a Firefox Mobile első publikus változata. Egyes jóslatok szerint csak 2010-ben érkezett volna meg a sokak által várt mobilböngésző, de a San José Mercury News újságírójának adott interjúban a Mozilla-vezér tisztázott minden pletykát, egyenesen válaszolt a feltett kérdésekre.