:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

Legkésőbb 2008 őszén jön az Internet Explorer 8

2007. május 4. 08:47

A Las Vegas-i Microsoft MIX07 konferencián a redmondi vállalat elejtett pár információmorzsát az Internet Explorer következő generációjáról. Konkrétumokkal egyelőre még nem állt elő a cég, de a fejlesztés irányvonalait már sejteni lehet.

0

Már Magyarországon is több notebook fogy mint asztali gép

2007. május 2. 17:58

Az IDC által közzétett előzetes adatok szerint az első negyedév során az EMEA szuperrégióban 19,4 millió PC talált gazdára, ami éves szinten 13,2 százalékos növekedést jelent. Az asztali gépek eladásai gyakorlatilag stagnáltak, míg a noteszgépek töretlenül menetelnek, forgalmuk egy év alatt 34,3 százalékkal emelkedett. Az IDC által nyilvánosságra hozott adatok szerint Magyarországon is több notesz fogyott mint asztali gép.

0

USB-csatlakozó, FM-rádió és érintőgombok a Samsung rágónyi MP3-lejátszójában

2007. május 2. 17:16

Újabb mini MP3-lejátszókat dob piacra a Samsung: a pendrive funkcióval is rendelkező U3 MP3-lejátszók öt színben és három különböző kapacitásban lesznek kaphatók. A készülékekből egyetlen gombnyomásra kiugrik a beépített USB-csatlakozó, így nem kell külön kábellel bajlódni -- a lejátszó rögtön csatlakoztatható a számítógéphez, vagy noteszgéphez.

0

Hamarosan jönnek a Dell gépei Ubuntu Linuxszal

2007. május 2. 10:29

Az Ubuntu Linuxra esett a Dell választása, a világ második legnagyobb PC-gyártója a felhasználói visszajelzésekre válaszul heteken belül megkezdi a linuxos konfigurációk forgalmazását -- egyelőre az Egyesült Államokban. Egyelőre nem tudni, hogy a linuxos gépek mennyivel lesznek olcsóbbak a windowsos rendszereknél.

0

Három év múlva ér csúcsára a digitális kamerák forgalma?

2007. április 27. 12:23

[News.com] Az IDC legfrissebb előrejelzése szerint még körülbelül három évig számíthatnak mérsékelt növekedésre a digitális kamerák piacán szereplő cégek. A 2010-ben csúcsra érő, telítődő piac ezt követően csökkenő tendenciát mutat majd. Az IDC korábban, 2005-ben a 2007-es évre jósolta a hanyatlás elkezdődését.

0

Remek negyedévet zárt az Apple

2007. április 26. 10:19

Közzétette negyedéves pénzügyi eredményeit az Apple, a vállalat bevétele és forgalma is látványosan növekedett, a jó hírekre a részvényárfolyam közel 7 százalékot erősödött.

0

Kötvényt bocsát ki az AMD, hogy pénzhez jusson

2007. április 24. 16:21

[Reuters/Mercury News] Súlyos veszteségeit követően az AMD tegnap közölte, hogy 1,8 milliárd dollárnyi átváltható kötvényt tervez kibocsátani további 400 milliónyi opcióval, hogy javítsa pénzügyi helyzetét. A vállalat vezetősége az első negyedéves jelentés közzétételekor jelezte, hogy nyitott mindenféle tőkebevonási opcióra, akár magántőkés befektetésre is.

0

Egyre növekvő fölényt épít ki a Blu-ray a HD DVD-vel szemben

2007. április 24. 13:37

[Reuters/HWSW] Úgy tűnik, nyerésre áll a Blu-ray a formátumok csatájában -- ha egyáltalán ezt a háborút meg lehet még nyerni. A Home Media Magazine adatai alapján az első negyedévben értékesített nagyfelbontású (HD) filmeket rejtő lemezek 70 százalékát a Blu-ray kaparintotta meg -- a HD-piac azonban egyelőre eltörpül a DVD mellett, az átálláshoz láthatóan még évekre lesz szükség.

0

Remekelt a Samsung a mobilpiacon, botlott a Motorola

2007. április 24. 09:58

[iSuppli] Ahogyan azt a negyedéves jelentések alapján vélni lehetett, remekelt a Samsung Electronics a mobiltelefonok piacán. Az év első három hónapja során a dél-koreai vállalat volt az egyetlen a világ öt legnagyobb mobilgyártója közül, mely szekvenciálisan növelni tudta szállításait, állítja az iSuppli piackutató cég. A legrosszabb negyedévet a Motorola könyvelhette el, sőt, az egész iparágat magával húzta.

0

A Flash után a PDF-et veszi tűz alá a Microsoft

2007. április 23. 17:19

[Computerworld/HWSW] A Microsoft láthatóan igyekszik számos kvázi iparági szabványnak számító tartalomkezelési formátumot a saját maga által kifejlesztett megoldással felváltani. Mint arról már a HWSW is beszámolt, az Adobe PDF helyére pályázik az XML-re építő XPS, melyhez ingyenes eszközöket tett elérhetővé a szoftvergyártó óriás.

0

Az Intel árcsökkentéssel és erősebb Core 2 modellekkel tapossa tovább az AMD-t

2007. április 23. 11:43

Az Intel meglépte első drasztikus árcsökkentését a Core 2 termékcsaládjában, valamint erősebb modellekkel töltötte fel portfolióját. Bár egyelőre hivatalosan nincs szó róla, az egyes modellek csökkentésének mértékéből kitűnik, hogy gyorsabb modellek előtt készítették elő a terepet. Az Intel lépése tovább fokozza a nyomást az igen rossz helyzetben lévő AMD-n.

0

A nyáron érkezik a JBoss közösségi változata

2007. április 23. 10:52

A Fedorához hasonló közösségi verzió is készül hamarosan a JBossból -- állítják Red Hat-közeli források. Amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, a nyáron megjelenhet a nyílt forrású köztesszoftver közösségi verziója, amely elsősorban az új fejlesztésekre koncentrálna, hasonlóan a Fedorához, amely lényegében a Red Hat Enterprise Linux előszobája. Természetesen a közösségi JBosshoz nem jár majd terméktámogatás, az csak a fizető ügyfelek számára lesz elérhető.

0

Pofon a Microsoftnak: a Dell visszavette kínálatába a Windows XP operációs rendszert

2007. április 20. 14:54

[News.com, HWSW] Az igen hangos felhasználói igényre válaszul a Dell határozott lépésre szánta el magát: négy noteszgépénél és két asztali konfigurációjánál visszavette kínálatába a Windows XP operációs rendszert. A Dell -- mint jónéhány más gyártó -- a Windows Vista széleskörű megjelenését követően száműzte a korábbi operációs rendszert a végfelhasználóknak szánt gépekről, és csak vistás konfigurációkat kínált.

0

Olcsó Blu-Ray olvasót készített Kínának a Pioneer

2007. április 20. 10:26

[Clubic.com] Bár Kína előszeretettel fejleszt ki saját -- nem csak optikai -- formátumokat, hogy függetlenedjen a világ egyéb részeitől, és nem utolsósorban a licencdíjaktól, a Pioneer most valami újjal próbálkozik. A vállalat egy olcsó Blu-ray olvasóval próbálja meghódítani Kínát és az ázsiai piacot.

0

Virtuális szalagkönyvtár kis- és középvállalatoknak a HP-tól

2007. április 19. 12:35

Kis- és középvállalatkonak szánt tárolómegoldásokat mutatott be ma a HP. A vállalat sajtótájékoztatóján elhangzott, a hazai nagyvállalatoknak 95 százaléka készít mentéseket az adatairól, a kkv-k esetében azonban ez az arány mindössze 25 százalékos, vagyis a cégek többsége védtelenül hagyja a tárolt információkat a hardver- és szoftverhibáktól vagy akár az emberi beavatkozástól.