:

híreink

Év

0

Még strapabíróbbak, és többet bírnak akkuról az új ThinkPadek

2007. május 23. 19:16

Miután az Intel bemutatta következő generációs Centrino platformját, a Santa Rosát, a jelentősebb notebookgyártók gyakorlatilag azonnal bemutattak erre épülő modelleket. Mint minden átálláshoz, ehhez is időre és pénzre van azonban szükség, így az új gépek inkább nyáron, illetve tömegesen őszre érkeznek meg. A Lenovo esetében sincs ez másképp, mely 3 új modellt jelentett be, melyeket a második félév elejére egészít ki a vállalat teljesen. A Santa Rosa mellett azonban egyéb újításokat is bevezetett a gyártó, melyekkel többek között fokozni kívánja a Thinkpadek méltán híres strapabíróságát, egyúttal az akkumulátoros üzemidőt is.

0

Már meg is szűnt a T-Com márka Németországban

2007. május 23. 16:24

[heise online/HWSW] Mint arról a HWSW már korábban beszámolt, a Deutsche Telekom (DT) új stratégiát hirdetett év elején, aminek következtében Európa legnagyobb telekomja az IP-alapú vezetékes és a mobilszolgáltatások felé fordul. Ennek részeként a márkázás is drasztikus átalakításra kerül, és lényegében két brand marad meg a fogyasztói piacon: a T-Mobile, és a T-Home. Az új stratégia végrehajtása láthatóan ütemesen halad, ugyanis Németországban a múlt hét végével megszűnt létezni a T-Com márka.

0

Az Evosoft nyerte el a Win the Web programozói verseny trófeáját

2007. május 23. 16:00

A Microsoft Magyarország Fejlesztési Platform Üzletága, és a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén működő MSDN Kompetencia Központ idén először rendezte meg a Win the Web elnevezésű programozói versenyét. A verseny egy 24 órás problémamegoldás keretében kizárólag a webes fejlesztésekre koncentrált, ahol a háromfős csapatoknak Microsoft technológiával kellett megoldani egy nagy- és 3 kisfeladatot.

0

Növekvő Windows-uralom a kétpólusúvá váló szerverpiacon

2007. május 23. 12:48

[Gartner/IDC] Több mint 2,1 millió szervert értékesítettek világszerte az idei első negyedév során a Gartner piackutató cég szerint, ez 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi volument. Az IDC adatai ennél alacsonyabb, csupán 4,5 százalékos növekedést mutatnak darabszámban, de a két cég az eltérő metodika mentén abban sem ért egyet, hogy a HP vagy az IBM bonyolította-e nagyobb forgalmat. Számos más jelenség is figyelmet érdemel, így például a Windows növekedése első alkalommal múlta felül a Linuxét, illetve a felsőkategóriás gépek értéke is gyorsabban emelkedett, mint a tömegszervereké.

0

Hamarosan megkezdődik az újraírható HD DVD és Blu-ray lemezek dömpinge

2007. május 23. 12:33

[Yahoo!] Az egyik legnagyobb tajvani lemezgyártó, a Ritek a harmadik negyedévben tervezi megindítani az újraírható BD-RE (Blu-Ray Disc Rewritable) és HD DVD-RE lemezek tömegtermelését, melyet követően jelentősen csökkenhetnek a lemezek árai. A világ optikai lemezgyártásának domináns része olyan tajvani gyártók kezében van, mint a Ritek, vagy a CMC Magnetics.

0

Jövőre érkezik a Kingston memóriákból épített SSD merevlemeze

2007. május 23. 11:23

[ZDNet] A Kingston ausztráliai és új-zélandi reginális vezetője, Vaughan Nankivell szerint a vállalat 2008 elején lép be a jelenleg még csak erősen formálódó SSD-piacra, várhatóan ekkor jelenik meg a Kingston saját SSD-merevlemeze. Az SSD, azaz Solid State Drive merevlemezek flashmemória modulokból épülnek fel, így ezek a merevlemezek könnyebbek, megbízhatóbbak és kevesebbet fogyasztanak -- igen drágán.

0

Kiüríti pénztárcánkat a torrenten letöltött symbianos mobil alkalmazás

2007. május 23. 10:47

[Techworld] Igazán veszélyes mobilférgekre figyelmeztetnek az antivírus szoftvereket fejlesztő cégek, három új trójai ugyanis komoly meglepetést okozhat a mobilszámlánk megérkezésekor. A fotószerkesztő alkalmazásként, videókodek-csomagként, vagy más alkalmazásként torrentszerveren feltűnt programok az eddigi legveszélyesebb kísérletek a pénztárcánk megcsapolására.

0

Hamarosan mindenki megtudja, a Lenovo nem csak egy PC-gyártó

2007. május 22. 17:08

A Lenovo számára az elmúlt két évben a cél az volt, hogy túléljék a felvásárlás következményeit, és a szervezeti, kulturális átalakulást -- közölte egy sajtótájékoztatón a vállalat hazai leányának vezérigazgatója, Gottlieb István. Az IBM PC-üzletágának kínai kézbe kerülését követően a cég arra koncentrált, hogy megteremtse a növekedés alapjait, és most érkezett el az ideje annak, hogy új területeket hódítsanak meg a piacon.

0

Az STMicróval közös vegyesvállalatba szervezi ki flash memóriagyártó tevékenységét az Intel

2007. május 22. 16:28

Vegyesvállalatot hoz létre flash memóriachipek gyártására az STMicroelectronics és az Intel. Az egyelőre ismeretlen nevű cégben az Intelnek 45 százalékos, az STMicroelectronicsnak 48 százalékos tulajdonrésze lesz, a fennmaradó hányadot pedig a kaliforniai Francisco Partners nevű magántőke-társaság birtokolja majd, amely 150 millió dollárt fektet be.

0

Samsung újdonságok a Society for Display 2007 rendezvényen

2007. május 22. 16:13

Különleges termékeket és prototípusokat mutat be a május 20 és 25 között megrendezett Society For Information Display (SID) 2007 kiállításon a Samsung Electronics, többek között a legnagyobb méretű LED-es háttérvilágítású LCD-televíziója, illetve színes és fekete-fehér kivitelű hajlékony e-papírja is megtekinthető a vállalat standján.

0

Újdonságok serege az EMC-től

2007. május 22. 14:33

1,8 petabájt kapacitású virtuális szalagkönyvtárat jelentett be orlandói EMC World konferenciáján a tárolóeszközök vezető gyártója. A vállalat emellett bemutatta deduplikációs szoftverének új verzióját is, illetve további szoftveres újdonságokkal is előrukkolt. Az EMC Worldöt évente rendezik, az idei konferencián több mint 7 ezren vettek részt.

0

Alacsonyabb patronárakkal támad a Kodak a tintasugaras nyomtatók piacán

2007. május 22. 14:23

[News.com] Lehetséges, hogy nem is a piacon lévő ellenfelektől, hanem az új belépőktől kell félnie a nyomtatópiac királyának, a HP-nak: a tesztek szerint a piacra -- önállóan, hiszen a Lexmarkkal közösen már jóideje jelen van -- frissen belépő Kodak tintasugaras, multifunkciós nyomtatói a kellékek terén támadnak. Bár a nyomtatók valamivel drágábbak, mint a piacvezető hasonszőrű termékei, a Kodak tintapatronjai csupán fele annyiba kerülnek. A kellékanyagok árát nem vehetjük félvállról, hiszen egy gyakrabban használt nyomtató esetén a szükséges tintapatronok ára egy évben akár a nyomtató árának kétszeresét is elérheti.

0

Játszva tanítja az üzleti folyamatok menedzselését az IBM

2007. május 22. 10:54

[News.com] Az Impact 2007 konferencián az IBM egy új, háromdimenziós játék előzetesét mutatta be. A szeptemberre ígért programban meglepő módon nem idegeneket vagy ellenséges katonákat kell halomra lőni, hanem egy vállalati alkalmazott bőrébe bújva kell különféle feladatokat végrehajtani. Az Innov8 című játék célja, hogy elősegítse az informatikusok és az üzletemberek számára a vállalati folyamatok megértését és azok továbbfejlesztését (BPM), előkészítve a terepet a szolgáltatásorientált architektúrák (SOA) bevezetésére