Szerző: Bodnár Ádám

2007. október 12. 16:50

Nagy az érdeklődés a Microsoft ingyenes rendszergazdai tanfolyamsorozata iránt

Nagy az érdeklődés a szeptemberben indult Informatika Tisztán programsorozat iránt, már több mint örezren regisztráltak az ingyenes események valamelyikére, és a meghirdetett időpontok közül már csak az utolsó háromra vannak szabad helyek - érdemes sietni, mert a Microsoft szerint nemsokára ezek is elfogynak. A képzéssorozat egészen november végéig tart idén, minden eseményen ugyanaz a téma hangzik el.

[HWSW] Nagy az érdeklődés a szeptemberben indult Informatika Tisztán programsorozat iránt, már több mint örezren regisztráltak az ingyenes események valamelyikére, és a meghirdetett időpontok közül már csak az utolsó háromra vannak szabad helyek -– érdemes sietni, mert a Microsoft szerint nemsokára ezek is elfogynak. A képzéssorozat egészen november végéig tart idén, minden eseményen ugyanaz a téma hangzik el.

A TechNet-szemináriumoktól eltérően az Informatika Tisztán tanfolyamokon nem az érkező újdonságokat, hanem a már piacon levő technológiákat ismerhetik meg az érdeklődők: a Windows XP és Vista, valamint a Windows Server 2003 R2 üzemeltetésével kapcsolatos legfontosabb alapismereteket lehet elsajátítani. A tananyag részeként közel hat órányi videoanyag is elérhető a www.microsoft.hu/it weboldalon.

"A magyar informatikusok közül a profik általában hivatalos oktatóközpontokban képzik magukat, ahol az aktuális technológiákkal ismerkednek meg, a kezdő rendszergazdáknak viszont általában marad a könyv vagy az interneten elszórtan előforduló alapozó cikkek. Mi ezt a hiányt szerettük volna most pótolni" -- mondta a képzési program szakmai vezetője, Budai Péter. "Az első öt eseményre nagyjából fele-fele arányban érkeztek kezdő és tapasztalt rendszergazdák. Örömmel vettük tudomásul, hogy profik számára is tudtunk újdonsággal szolgálni."

Budai a HWSW megkeresésére elárulta, a legnépszerűbbnek a Windows biztonságával foglalkozó előadás bizonyult, de a hibaelhárítással foglalkozó is sokak tetszését elnyerte. A programfelelős arra a legbüszkébb, hogy a rendezvény résztvevőinek legnagyobb részéhez "szájhagyomány" útján jutott el az Informatika Tisztán tanfolyam híre. A program weboldalán regisztráló felhasználók ajánlhatják azt ismerőseiknek, a megjelentek fele innen értesült a lehetőségről. "A képzés hasznosságát és elismertségét a legjobban az támasztja alá, hogy a regisztráltak több mint fele más regisztráltak ajánlása révén érkezett hozzánk. Ők maguk gondolják úgy, hogy ismerőseik számára ez egy valóban hasznos esemény" -- mondta lapunknak Budai.

"A Microsoft ezzel a programmal sokat tett azért, hogy több hozzáértő szakember legyen a munkaerőpiacon. Természetesen egy egynapos képzés és a mögöttes tananyag még önmagában kevés ahhoz, hogy valaki azonnal profivá váljon, de kezdőlökésnek mindenképpen remek" -- mondta Fóti Marcell, a NetAcademia oktatóközpont vezetője, aki maga is előad a rendezvényen. Az eddigi résztvevők 40 százaléka tervez a későbbiekben Microsoft Certified Professional vizsgát tenni, vagyis úgy tűnik, a Microsoft által elhintett magok termékeny talajra hullottak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról