:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

Hamarosan elrajtol a Nintendo Wii játékkonzol

2006. szeptember 14. 12:18

[Reuters/HWSW] Fellebbent a fátyol a Nintendo következő generációs konzoljának áráról és megjelenési dátumairól. Sajnos -- mint ahogyan azt már megszokhattuk -- Európa most is a prioritási lista végén kullog már a bejelentések ütemezesénél is, így a hozzánk legközelebb álló információkért egy holnapi sajtótájékoztatóig várni kell.

0

Megérkeztek a Dell történetének első AMD-s számítógépei

2006. szeptember 13. 14:43

Négy új asztali gépet jelentett be a Dell, ami önmagában még nem lenne kifejezetten érdekes, ugyanakkor közülük két modell AMD processzorral van szerelve -- ezek a vállalat történetének első ilyen gépei. A bejelentés valódi mérföldkő az AMD történelmében, hiszen ezzel a világ legnagyobb PC-szállítóját nyerték meg maguknak, mely eddig kizárólag Intel-alapú számítógépeket forgalmazott.

0

A D-Link piacára tör az Allied Telesis

2006. szeptember 13. 12:29

A D-Link piacára tör az Allied Telesis -- ezzel az ambíciózus mottóval tatott sajtótájékoztatót a vállalat haza képviseletének vezetője, Szuszkó László. Az Allied Telesis neve és termékei a hazai fogyasztók és kisvállalatok körében valószínűleg kevéssé ismertek, hiszen a japán gyökerű, hálózati eszközöket gyártó cég csak 2004-ben jelent meg hazánkban.

0

Plazmapanel-gyárat épít Gödön a Samsung

2006. szeptember 12. 15:14

Mintegy 72 millió eurós (~19,7 milliárd forintos) beruházással épít plazmapanel-összeszerelő üzemet Budapest határában a képcsövekre, kijelzőkre szakosodott Samsung SDI. A vállalat gödi ipartelepén jövő áprilisra elkészülő 20 ezer négyzetméter alapterületű szerelőcsarnokban 42 hüvelykes kijelzőket végszerelnek majd, amelyek azután -- részben más gyártóknál -- plazmatévékbe kerülnek beépítésre.

0

Nagyobb fényerejű, kontrasztosabb LCD-televíziók a Samsungtól

2006. szeptember 12. 12:49

A Samsung Electronics újabb mérföldkövet lépett át legújabb LCD-televízióival: a három új modell már a legújabb technológiát a gyakorlatba átültetve LED-es háttérvilágítással rendelkezik. A koreai vállalat 40 hüvelykes (101 cm-es) modellje megkapta az EISA (Európai Kép és Hang Szövetség) innovációs díját is hatalmas kontrasztarányáért, és széles szögből is tökéletes színeiért.

0

Az Európai Bizottság kiterjeszti az Intel ellen folyó versenyjogi vizsgálatot

2006. szeptember 12. 11:47

[Reuters/HWSW] Az Európai Bizottság szóvivője tegnap Brüsszelben közölte, hogy kiterjesztik az Intel ellen folyó trösztellenes vizsgálatot, és az idén nyáron kirobbant Media Markt ügyet is belefoglalják. A lépés kulcsfontosságú lehet az AMD számára az Intel ellen folytatott jogi és pr-hadjárat sikerességében.

0

Kipróbáltuk: Netgear PowerLine HDX101 - gyorsabb hálózat a konnektorból

2006. szeptember 11. 14:06

A fejlesztők továbbra sem adják fel. Bár eddig kudarcot kudarcra halmoztak az elektromos hálózatból helyi hálózatot varázsoló eszközökkel, a gyártók újabb és újabb termékeket mutatnak be, melyek mind nagyobb adatátviteli sebességet kínálnak a minden lakásban és irodában megtalálható elektromos hálózaton keresztül. Az ígéretek legtöbbször csak hangzatos szavak maradnak, mint az korábbi, Netgear XE104 adaptertesztünkből is kiderült.

0

Kontrasztrekorder LCD-monitorok a Samsungtól

2006. szeptember 11. 09:48

Felújította SyncMaster termékvonalának két tagját a Samsung: a 17 hüvelykes 731BF és 19 hüvelykes 931BF LCD-monitorok újonnan piacra kerülő példányait már kontrasztrekorder panelekkel szerelik. A koreai vállalat eddigi legmagasabb kontrasztarányú monitora 1500:1-hez értékkel rendelkezett, az új modellek azonban már 2000:1-es kontraszttal büszkélkedhetnek.

0

A videokártyák piacára is betör a Foxconn elektronikai óriásvállalat

2006. szeptember 11. 09:01

Igaznak bizonyultak azok a pletykák, amelyek szerint a grafikus kártyák piacára is betör a Foxconn Electronics. A vállalat már évek óta gyárt alaplapokat és videokártyákat partnerei részére, ez a cég felelt annak idején például a Leadtek termékek előállításáért is.

0

Megint új vezetője van a Gatewaynek

2006. szeptember 8. 15:05

[News.com] Hat év alatt ötödik elnök-vezérigazgatóját nevezte ki az egykor szebb napokat látott Gateway, amely az amerikai PC-piacon még mindig jelentős szereplőnek számít. Az olcsó számítógépeiről elhíresült vállalat négy éven keresztül veszteséges volt, majd a tavalyi második negyedévben végre profitot tudott elérni, azóta a nyereségküszöb közelében táncol, ezt kellene tartós, fenntartható növekedésbe fordítania a 31 éves Edward Colemannek.

0

Kétmagos Itanium processzorokkal frissíti Integrity termékcsaládját a HP

2006. szeptember 8. 12:08

Teljes egészében felfrissíti Integrity szervercsaládját a HP -- jelentette be mai sajótájékoztatóján a vállalat. A gépekben természetesen a Montecito kódnéven ismert kétmagos Itanium 2 chipek jelentik a legfőbb újdonságot, ugyanakkor a világ második számú szerverszállítója új chipsetet és azt alkalmazó új belépő kategóriás Integrity modelleket is bemutatott. Az új gépekkel a HP kétszeres teljesítményt és energiahatékonyságot ígér az eddigi árakon.

0

Fél évszázados a merevlemez

2006. szeptember 8. 10:59

Valószínűleg a beavatottak is csak körülbelül sejthették, hogy mekkora jelentősége lesz mindennapi életünkben azon eszköz leszármazottainak, melyet 1956. szeptember 13-án, azaz szinte napra pontosan 50 évvel ezelőtt mutattak be. Fél évszázados a merevlemez.

0

Új csúcsmodellje van az Athlon X2 sorozatnak

2006. szeptember 7. 08:36

Az AMD szerdán új taggal bővítette Athlon X2 processzorainak családját, az új csúcsmodellt, az X2 5200+ változatot a vállalat elsősorban üzleti PC-kbe ajánlja. A nagy számítógépgyártók közül a HP volt az első, amely az új processzorra épülő konfigurációt mutatott be, a Compaq dc5750-ről egy New Yorkban rendezett eseményen lebbentették fel a fátylat. Az Athlon X2 5200+ teljes csendben került piacra, az AMD mindössze az árát hozta nyilvánosságra, ami ezer darabos rendelés esetén 403 dollár.

0

Mostantól minden Apple gépbe kétmagos Intel processzor kerül

2006. szeptember 6. 16:20

Különösebb hírverés nélkül megérkeztek az Apple első olyan számítógépei, melyek már inteles elődöket cserélnek le: a Core 2 Duo processzorral szerelt új iMac-ek a januárban bemutatott, Core Duo-s példányokat váltják fel az cupertinói gyártó kínálatában. A vállalat a Mac minit is frissítette, az egymagos Core Solo chipes változat kikerült a kínálatból, így mostantól az Apple összes gépében kétmagos szív dobog.

0

Itthon is bemutatkozott a Sony első tükörreflexes fényképezőgépe

2006. szeptember 6. 14:18

[News.com] A Sony itthon is bemutatta újság- és szakíróknak első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, melyet a nemrég felvásárolt Konica Minolta fotós részleg technológiái, valamint az azóta eltelt néhány hónap alatt fejlesztett ki. Az Alpha DSLR-A100 egyelőre még inkább egy Konica Minolta, mint Sony fényképezőgép -- egy új sorozat első darabja.