híreink

Év

0

Mégsem lesz router funkció a PlayStation 3-ban

2005. július 13. 14:12

[GamesIndustry.biz] A Nikkei Electronics japán magazinnak nyilatkozva Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke elmondta, hogy mégsem építik bele a router funkciót a következő generációs PlayStation konzoljukba. A döntést azzal indokolja a cég, hogy így túlságosan drága lenne a gép gyártása, ami magas eladási árakkal járna. Az interjúban az is elhangzott, hogy Kutaragi véleménye szerint manapság már egyre több háztartásban van egynél több számítógép, és a családok különálló routerrel oldják meg a gépek közti összeköttetést.

0

Kipróbálható a Flash Player 8

2005. július 13. 13:39

A Macromedia elérhetővé tette a Flash Player 8 nyilvános bétaváltozatát , vagyis bárki kipróbálhatja a Maelstrom kódnéven ismert szoftvert. A vállalat weboldalán olvasható tájékoztatás szerint a Windowson és Mac OS X-en futó bétaváltozatot fejlesztőknek és felhasználóknak egyaránt ajánlják, hogy ellenőrizzék, a program megfelelően játssza-e le a már meglevő Flash animációkat és nincsenek kompatibilitási problémái. A Macromedia várja a hibajelentéseket.

0

A Symbian Series 60 okostelefonokon is fut az Opera 8

2005. július 13. 12:19

Az Opera Software ma elérhetővé tette a Symbian Series 60 platformot futtató okostelefonok számára fejlesztett Opera 8 böngészőt, mely már a Nokia 6680-as harmadik generációs telefont is támogatja. Az okostelefonok tulajdonosai a beépített böngészőnél jóval bővebb képességekkel rendelkező szoftvert tölthetnek le a vállalat weboldaláról.

0

Biztonsági frissítések a Windows és Mac OS X operációs rendszerekhez

2005. július 13. 11:00

A Firefox webböngésző új változata mellett biztonsági frissítések jelentek meg tegnap este a Microsoft Windows és a Mac OS X 10.4 operációs rendszerekhez is. A Microsoft havi frissítése a Windows operációs rendszerek mellett a Microsoft Office irodai programcsomagot is érinti.

0

Vízhűtéses IBM szerverek

2005. július 13. 10:49

Az IBM kedden adott ki egy vízhűtő berendezést, amely segítségével költséghatékonyan végezhető el szerverek hűtése. A hivatalosan IBM eServer Rear Door Heat eXchanger, korábbi kódnevén Cool Blue egy 4 hüvelyk vastag ajtó, amelyet a szervereket tartalmazó rackszekrények hátoldalára kell felszerelni. Az ajtóban percenként 30-38 liter víz kering, amely egyszerűen elszállíja a szerver által termelt hő jelentős részét.

0

Az EU is vizsgálódik az Intel háza táján

2005. július 13. 09:38

Az EU hivatalnokok tegnap több Intel-irodában, valamint a chipgyártó vállalat ügyfeleinél, partnereinél is megjelentek és megkezdték a cég tevékenységének vizsgálatát. A hatóságok azt próbálják felderíteni, hogy az Intel valóban törvénytelen eszközöket vet-e be a piaci dominanciájának fenntartása érdekében. A vállalat megerősítette a vizsgálatot és közölte, együttműködik a hatóságokkal.

0

Hamarosan indulhatnak az első .mobi végződésű mobiloldalak

2005. július 12. 14:55

[HWSW, News.com] Az interneten elérhető domainnevek és címek kiosztását felügyelő szervezet, az ICANN (Internet Corporation for the Assignment of Names and Numbers) hétfői luxemburgi tanácskozásán végleg jóváhagyta a .mobi felső szintű domain bevezetését, így hamarosan ez a domain is regisztrálható lesz a .com és .net címekhez hasonlóan. A speciális címet kifejezetten mobiltelefonok számára fejlesztett weboldalak számára készítették el.

0

Kihangosítóval vagy headsettel ugyanolyan veszélyes a vezetés, mint kézben tartott mobillal

2005. július 12. 14:21

[News.com/HWSW] Egy ausztrál autóvezetők körében végzett felmérés kimutatta, hogy azok a sofőrök, akik vezetés közben mobiltelefonjukon beszélnek, négyszer nagyobb eséllyel kerülnek súlyos balesetbe, függetlenül attól, hogy használnak-e kihangosítót vagy headsetet. A British Medical Journalban közzétett tanulmány érdekessége, hogy a világon elsőként valódi balesetek adatait elemezték, nem pedig feltételezésekre hivatkoztak.

0

HP: új generációs fotónyomtatás

2005. július 12. 12:41

[WSJ, HWSW] Igazi áttörést jelentett be a Hewlett-Packard; tintasugaras nyomtatói egy új technológiának köszönhetően sokkal gyorsabban nyomtathatnak, miközben a nyomat minősége is javul és a nyomtatási költségek is jelentősen csökkennek. A kaliforniai órás két új fotónyomtatóval reprezentálja ezt az új technológiát, ezek a készülékek alig 14 másodperc alatt elkészítenek egy fényképet, míg korábban erre legalább fél percre volt szükség.

0

Az Igazságügyi Minisztérium szigorúan megvizsgálja az Adobe-Macromedia ügyletet

2005. július 12. 12:37

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szigorú vizsgálatot indított az Adobe és a Macromedia tervezett összeolvadásának ügyében -- jelentette be a két vállalat hétfőn. A hatóságok elsősorban a multimédiás tartalmak létrehozására szolgáló szoftvereszközök piacán kialakult versenyhelyzetet veszik szemógyre, a Minisztérium mindkét cégtől részletes információkat kért be a webszerkesztő és grafikus alkalmazásaikról. Az Adobe a vizsgálat ellenére úgy véli, a tervezett felvásárlás az ősszel lezárulhat.

0

Gyerekük halálát okozta egy játékfanatikus házaspár

2005. július 12. 12:13

[Digital Chosun Ilbo] Délután négy órakor egy fiatal házaspár elment a közeli internetkávézóba, hogy idejüket kedvenc játékukkal, világszerte kultusszá vált World of Warcrafttal (WoW) múlassák -- a hálószobában hagyva mindössze négyhónapos kislányukat.

0

Egész szavak rajzát ismeri fel az IBM új adatbeviteli módszere

2005. július 12. 12:00

[News.com] Az IBM újra feltalálta a billentyűzetet, a vállalat által kifejlesztett megoldáson azonban nem billentyűket kell lenyomni, hanem össze kell kötni a betűket. A vállalat szerint a módszer elsősorban az érintőképernyős, tollal vezérelhető készülékeken, például okostelefonokon, tenyérgépeken használható hatékonyan.

0

Elsőként Svédországban indul el a Vodafone walkie-talkie szolgáltatása

2005. július 12. 11:04

A sikeres tesztelést követően a Vodafone elsőként Svédországban indítja el Push to Talk over Cellular (PoC) kommunikációs megoldását, mely adóvevőszerű, CB-rádióhoz hasonlatos kommunikációt biztosít. Az adott gomb megnyomását követően üzenetünk akár több partner számára is hallhatóvá válik. A Vodafone Sweden szeptemberben indítja el kereskedelmi szolgáltatását.