híreink

Év

0

Távozik a Novelltől az egyik linuxos élharcos

2004. november 5. 15:35

Bejelentette lemondását Chris Stone, a Novell igazgatótanácsának alelnöke, a vállalat linuxos stratégiájáért felelős vezető. Stone kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a Novell 2003-ban felvásárolt a Ximiant, idén pedig a SuSE Linuxot és hogy a vállalat hosszú távon a Linux elkötelezettje lett.

0

Informatikai vállalatoknál vizsgálódik kartell gyanúja miatt a versenyhivatal

2004. november 5. 14:52

[Index] Három hazai informatikai vállalkozás, az IBM Magyarország Kft., az SAP Hungary Kft. és az International System House Kft. (ISH Kft.) ellen indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) árkartell gyanúja miatt. Az Index értesülése szerint négy, az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázaton indult a három vállalat, s valamennyi esetben egyeztettek egymással -- legalábbis, mint a GVH szóvivője megerősítette: kartell-ügyben folytatnak vizsgálatot.

0

Az Acer erős forgalomnövekedésre számít 2005-ben

2004. november 5. 14:37

A tajvani Acer, a világ ötödik legnagyobb PC-gyártója közölte, hogy jövőre a globális eladások 30-40 százalékos emelkedésére számít. J.T. Wang, a cég elnöke a laptopok és asztali PC-k forgalmát 2-2 millióval 10-10 millióra, míg az LCD monitorok eladásait 3 millióval tervezi növelni. 2005-ben a vállalat várható forgalma 6,6 milliárd dollár körül lesz.

0

Új hangkártyát mutatott be a Hercules

2004. november 5. 13:14

[Clubic.com] Bár az alaplapra integrált hangkeltő chipek minőségének jelentős emelkedése miatt egyre kevesebben vásárolnak különálló hangkártyát, s emiatt hatalmasat zuhant a hangkártyák piaca, a gyártók még mindig látnak fantáziát ezekben a termékekben. A Hercules hosszú idő után most új hangkártyát jelentett be.

0

Tarolt a Grand Theft Auto: San Andreas

2004. november 5. 13:01

A népszerű Grand Theft Auto játéksorozat legújabb része, a San Andreas a bemutatkozó hétvégén az Egyesült Királyságban 677 ezer példányban kelt el annak ellenére, hogy csak a PlayStation 2-re írt változat került a boltokba, a PC-s verzióra még 2005-ig várni kell. A szoftver három nap alatt 44 millió font (~15 milliárd forint) bevételt termelt és ezzel minden idők legjövedelmezőbb hétvégéjét produkálta, beleértve az összes többi számítógépes és konzolos játékot, valamint mozifilmeket és lemezeket.

0

Munkaerőhiány várható az informatikában

2004. november 5. 12:37

[MSN/HWSW] Nehéz elképzelni, hogy az informatikai iparág közel három éves recessziója után hatalmas igény jelentkezne az újabb munkaerő iránt, de várhatóan az évtized végére ez lesz a helyzet. Mivel az informatika születésénél jelen levő szakemberek jelentős többsége a következő 10-15 évben éri el a nyugdíjkorhatárt, helyüket a fiatalabb generációnak fokozatosan át kell vennie.