0
1,8 milliárd eurós nettó veszteséggel zárta első negyedévét a Deutsche Telekom
2002. május 22. 10:37
2002. május 22. 10:37
2002. május 22. 10:18
A játékot fejlesztő Komáromy Publishing Kft. bejelentette, hogy múlt hét szombatjától elérhető az Endsequence című online kalandjáték második része. Az új részben jelentősen bővült a helyszínek, a tárgyak, valamint a végezhető akciók száma.2002. május 22. 09:44
[ComputerWorld] Úgy tűnik, hogy a Sony által kifejlesztett és a felhasználók által számos alkalommal kritizált, CD-másolást megakadályozó eljárás feltörése nem jelentett komoly kihívást az európai felhasználók számára. Egy internetes fórumban ismertetett módszer szerint ugyanis a védelemmel ellátott CD-kre elegendő filctollal egy vonalat húzni, és azok máris másolhatóvá válnak.2002. május 22. 08:57
[WSJ] A Gartner piackutató cég által készített jelentés szerint a telekommunikációs iparban használt chipek és optikai eszközök forgalma 38%-kal esett vissza 2001-ben a korábbi évhez képest. E rendkívül nehéz időszakban a világ legnagyobb chipgyártó cégének számító Intelnek azonban sikerült növelnie piaci részesedését.2002. május 21. 22:37
[MobiGeeks] A Pocketop összehajtható kiegészítője a PDA-piac első vezeték nélküli hálózati csatlakozással rendelkező billentyűzete. A Palm m500 kéziszámítógéphez passzoló és hasonló méretre összehajtható billentyűzet a noteszgépekhez hasonló funkcionalitást és érzést nyújt. A kapcsolódási felületnek köszönhetően szinte minden Palm OS és PocketPC operációs rendszerrel rendelkező PDA-val használható.2002. május 21. 21:32
...legalábbis a T-Break előzetes tesztjei szerint. A weboldal a Triplex Xabre Pro 400 kártyájának mintadarabját próbálhatta ki, béta meghajtókkal. A kártyán a Xabre chip 250 MHz-es változata kapott helyet, melyet DDR SDRAM egészített ki.2002. május 21. 20:52
[MobiGeeks] Az Intermec Technologies tegnap bejelentett Pocket PC 2002 operációs rendszert használó kéziszámítógépe rendkívül strapabíró, az új 700 Color modell kifejezetten extrém körülményeknek is ellenáll. A különleges kialakításnak köszönhetően a PDA többszöri leejtést is elvisel másfél méter magasságból, ezenkívül por- és esőálló. A kéziszámítógép integrált vonalkód-szkennert is tartalmaz és Bluetooth, valamint 802.11b szabványnak megfelelő vezetéknélküli kapcsolatra is képes.2002. május 21. 19:04
A SavageGamers oldalára került fel egy részletes és igen alapos teszt a VideoLogic DigiTheatre DTS 5.1 hangfalrendszeréről. Egy rövid idézet a konklúzióból:2002. május 21. 18:24
[NetAktív] A múlt szombaton került sor a pécsi Zipernowksy Károly Műszaki Szakközépiskolában az első vidéki Java Szakértői Központ átadására, amely a Sun Microsystems tervei szerint a jövőben folyamatosan kiépülő regionális hálózat első tagja. Az új központ a dél-magyarországi régióra terjeszti ki tevékenységét. Ez a második olyan, a Sun által létrehozott labor, amely középiskolában került kialakításra. A szakközépiskola a Java programozási nyelvet oktatási tervébe, illetve egyéb képzéseibe is beépíti. A tervek szerint a Központ hosszabb távon egyfajta tanácsadói, szakmai fórumként fog működni a technológia iránt fogékony érdeklődök számára.2002. május 21. 18:19
A The Inquirer című brit számítástechnikai bulvárlap információi szerint a korábban KT333A néven ismert, majd a cég marketingeseinek köszönhetően kisebb metamorfózison átesett VIA KT400 típusjelű lapkakészlet jelentős késéssel jelenik meg a piacon. Amint arról korábban mi is beszámoltunk, a VIA eredetileg még ebben a negyedévben meg kívánta jelentetni a számos újdonságot felvonultató terméket, ám úgy tűnik, legalább a harmadik negyedévig, de az is lehet, hogy az év végéig várnunk kell rá.2002. május 21. 16:08
A világ második legnagyobb konzolgyártója, a japán Nintendo bejelentette, hogy június 3-i hatállyal 19,800 jenre csökkenti a GameCube konzol japán árát. A játékgépet tavaly szeptemberi megjelenése óta 25,000 jenért lehetett megvenni.2002. május 21. 15:10
Az E3 kiállításon található jelentős méretű reklámposzterek arról tanúskodnak, hogy mindazok, akik némi kedélyes öldökléssel kívánják elütni a karácsonyi ünnepek szabad óráit, idén nélkülözni lesznek kénytelenek az id Software által fejlesztett Doom III-at. A házfalnyi hirdetések ugyanis nem hagynak kételyt afelől, hogy a sokak által régóta várt FPS csak 2003-ban jelenik meg.2002. május 21. 14:23
A tajvani Micro-Star International (MSI) ma bejelentette az Intel még ropogós i845E alaplapi chipkészletére épülő Pentium 4-es alaplapját. Az MSI 845E Max2-BLR minden olyan földi jóval el van látva, melyet a felhasználó egy korszerű laptól elvárhat.