Szerző: Barna József

2002. május 28. 21:27

Az Intel hódolata Katalóniának

Az Intel ma jelentette be, hogy támogatási megállapodást kötött a barcelonai Universitat Politècnica de Catalunyával (UPC -- katalóniai műszaki egyetem). A megegyezés értelmében az UPC a jövőben Intel Labs Barcelona (ILB) néven kutatóközpontot működtet az intézményen belül.

HIRDETÉS

Az Intel ma jelentette be, hogy támogatási megállapodást kötött a barcelonai Universitat Politècnica de Catalunyával (UPC -- katalóniai műszaki egyetem). A megegyezés értelmében az UPC a jövőben Intel Labs Barcelona (ILB) néven kutatóközpontot működtet az intézményen belül.

A Münchenben jelenleg is zajló Intel Developer Forum 2002 rendezvényen Patrick Gelsinger, az Intel alelnöke és főmérnöke elmondta, hogy következő generációs mikroprocesszorok kutatása és fejlesztése folyik majd a katalán műhelyben. Ennek elősegítése érdekében a chipóriás még ebben az évben megnyitja kutatóközpontját az UPC-campuson belül. A megállapodás -- az Intel Labs egyetemi kötődéseit erősítve -- egyben lehetővé teszi az Intel számára, hogy úgy foglalkoztathassa Európa kiemelkedő mikroprocesszor-kutatóit, hogy nem emeli ki őket a kontinens tudományos életéből.

Az Intel kutatói a jövőben együttműködnek majd az UPC nemzetközi hírnévnek örvendő számítógép-architektúra tanszékének munkatársaival az Intel Itanium és Intel Pentium 4 processzorok következő generációinak fejlesztésében. A kutatás+fejlesztési munka elsősorban a mikroprocesszorok teljesítményének növelésére, fogyasztásának csökkentésére és az akkumulátor-üzemidő növelésére fókuszál majd.

A központ élén három, a tanszéken oktató professzor áll majd: Antonio Gonzalez, aki több mint 16 éve foglalkozik processzor-architektúrák kutatásával, valamint Roger Espasa és Toni Juan, akik a 64 bites processzorok szakértői.

Amint azt Maria Marced, az Intel értékesítési csoportjának alelnöke elmondta: "Európában a világszerte hasznosítható innovációnak és technológiai fejlesztésnek tiszteletre méltó múltja van. Hiszünk abban, hogy az UPC-vel kötött megállapodás lehetővé teszi számunkra, hogy az Európában születő legkiválóbb elméletekhez is hozzáférjünk."

A katalóniai műszaki egyetem a maga 30 000 hallgatójával Spanyolország egyik legnagyobb műszaki felsőoktatási intézménye. Az intézmény számítógép-architektúra tanszéke közel 70 teljes állású oktatót foglalkoztat és olyan tudományterületeken ért el kimagasló eredményeket, mint a VLSI (Very Large Scale Integration) rendszerek tervezése és processzorok mikroarchitektúrája.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 2. 05:10

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.