0
A Sega nyereséggel zárta az első pénzügyi félévet
2002. november 21. 08:31
2002. november 21. 08:31
2002. november 20. 18:53
A Microsoft kiadta a Rallisport Challenge raliszimulátor játszható demó ját, mely négy vezethető kocsit tartalmaz a teljes játék 29 autójából. A 221 megás kipróbálható verzióban -- változó időjárási körülmény között -- összesen négy pályán lovagolhatjuk meg a lóerőket. Az Xboxra év közepén megjelent program PC-s változata október végén került a boltokba.2002. november 19. 20:22
Az Electronic Arts kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államokban lévő üzletekben már kapható a Gearbox Software csapat által fejlesztett James Bond 007: NightFire című játék PlayStation 2, GameCube, illetve Xbox konzolokra írt változata. A PC-s verzió megjelenése jövő hét hétfőn várható. Az európai vásárlóknak viszont november 29-ig, illetve december 6-ig kell várniuk a megjelenésekkel.2002. november 15. 10:22
Hosszas bétatesztelési időszak után a Microsoft ma elindította Xbox Live szolgáltatását, amelynek segítségével az Xbox játékkonzolok tulajdonosai az interneten keresztül egymással játszhatnak majd. A szolgáltatás egyelőre csak az Egyesült Államokban hozzáférhető, míg az európai rendszer beindítása a jövő év márciusában esedékes.2002. november 14. 22:43
Letölthető a Raven Shield demó verziója, melyben két pályát (Prison, Street City Large) próbálhatunk ki Survival, illetve Team Survival módban. A többjátékos módra kihegyezett demó mérete 155 MB.2002. november 14. 19:03
Az Ubi Soft bejelentette, hogy aranylemezre került legújabb lopakodós akciójátékuk, a Splinter Cell xboxos verziója. A program november 18-án kerül kereskedelmi forgalomba. A játék történetét a híres bestselleríró, Tom Clancy alkotta meg. A fejlesztést pedig a Red Storm csapat (Rainbow Six-sorozat, Ghost Recon, The Sum of All Fears) végezte.2002. november 14. 13:20
[Mmd] Az EPSON az új EMP-52 típusjelű, többféle2002. november 12. 19:10
Lassan mindenki karácsonyi bevásárlási lázban ég, ezt jelzi az is, hogy négy fontos játék került ma a boltok polcaira.2002. november 12. 18:09
Az Electronic Arts bejelentette, hogy november 15-én kerül a boltok polcaira a Harry Potter legújabb kalandjait feldolgozó játék. A program a decemberben bemutatandó Harry Potter and the Chamber of Secrets (Harry Potter és a titkok kamrája) című mozifilm alapján készült, így ezzel a címmel kerül forgalomba. J.K. Rowling írónő könyveinek főszereplőjével összesen hét platformon találkozhatnak a játékosok: PC, GameCube, Xbox, PlayStation, PlayStation 2, GameBoy Color és GameBoy Advance.2002. november 11. 21:44
A THQ hétfőn bejelentette, hogy ők adják ki a Disney Interactive és a Pixar stúdió legújabb animációs filmje, a Finding Nemo (magyar cím: Nemo nyomában) alapján készülő játékot. A program PC, Machintosh, GameBoy Advance, PlayStation 2, GameCube és Xbox platformokra fog megjelenni 2003. május 30-án.2002. november 11. 13:26
[WSJ] Hirohisa Ohura, a Microsoft Japan Xbox üzletágának ügyvezető igazgatója lemond posztjáról és a Microsoft amerikai központjába költözik át január 1-én. Elemzők szerint a lépés további bizonytalanságot jelent a cég egyébként is gyenge japán játék üzletágának sorsával kapcsolatban.2002. november 11. 08:49
2002. november 7. 13:55
A legújabb brit eladási adatok szerint a Microsoft Xbox konzol megelőzte a Nintendo GameCube-ot a piac második helyéért folytatott küzdelemben. A PlayStation 2 továbbra is megasan vezet a vetélytársak előtt.2002. november 4. 13:08
Az Eidos Interactive bejelentette, hogy az angol játékeladási listát vezető Hitman 2: Silent Assassin című akciójátékukat elkészítik GameCube-ra is. A PC-re, PlayStation 2-re, és Xboxra már októberben megjelent programból eddig több mint egy millió példányt adtak el világszerte. A Nintendo konzoljára írt változatot az IO Interactive fejlesztőcsapat készíti, és várhatóan 2003 tavaszán fog megjelenni.2002. november 3. 13:25
Az Activison bejelentette, hogy a Tony Hawks Pro Skater 4 című játékuk péntektől már megvásárolható az Egyesült Államokban és Kanadában. A programot az Activision öt platformra (Xbox, PlayStation 2, GameCube, GameBoy Advance, PlayStation) adta ki.