:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

A negyedik negyedévben a HP volt a legnagyobb PC-gyártó, de az évet a Dell nyerte

2003. január 17. 11:26

[CNET, CBS] Az IDC piackutató intézet által készített felmérés szerint a negyedik negyedévben a globális PC-piac 4 százalékkal növekedett a tavalyi negyedik negyedévhez képest, míg a 2002-es PC-eladások 1,5 százalékkal múlták felül a 2001-es szintet. Az amerikai PC-piaci 6,6 százalékkal növekedett, amely elsősorban a fogyasztói PC-vásárlásoknak köszönhető. Az IDC szerint tavaly világszerte 136 millió PC, notebook és Intel-alapú szerver talált gazdára.

0

Európában nőtt a számítógépek forgalma

2003. január 16. 18:58

[CNET] A Gartner Dataquest piackutató vállalat által ma kiadott jelentés szerint az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban éves szinten 6 százalékkal emelkedett a számítógépek forgalma a tavalyi év negyedik negyedévében. A jelentés azonban kiemeli, hogy a bizalomra okot adó adatok ellenére az iparág fellendülésére még várni kell.

0

Február elején érkezik a Barton és az újabb Athlon MP

2003. január 16. 17:20

A The Inquirer című brit informatikai bulvárlap értesülései szerint az AMD február elején jelenti be újabb Athlon MP modelljét, valamint a régóta várt, megnövelt másodszintű gyorsítótárral ellátott Barton magos Athlon XP processzorokat.

0

A Sun Microsystems megjelentette a Sun ONE Identity Server 6.0 hálózati személyazonosító megoldását

2003. január 15. 18:19

[NetAktív] A Sun Microsystems a mai napon bejelentette, hogy piacra dobta a Sun ONE Identity Server 6.0-át, az iparág első nyílt szabványokra épülő hálózati személyazonosító megoldását. A Sun új megoldása válasz arra a növekvő piaci igényre, hogy az alkalmazottak, az üzleti partnerek és a vásárlók egyszerűen, problémamentesen férjenek hozzá az adatokhoz és szolgáltatásokhoz a weben keresztül biztonságos, a személyes adatokat védő, mégis költséghatékony módon.

0

54 Mbit/s sávszélességű vezeték nélküli hozzáférést nyújt az Apple AirPort Extreme

2003. január 14. 17:01

[Apple Hungary] Az Apple a Macworld Expo szakkiállítás és konferencia megnyitóján mutatta be az AirPort vezeték nélküli hálózati rendszer legújabb, az IEEE 802.11g specifikációnak megfelelő, akár 54 Mbit/s sávszélességű változatát AirPort Extreme néven. A jelenleg széles körben használt, 802.11b megoldásoknál közel ötször gyorsabb AirPort Extreme teljeskörű kompatibilitást biztosít a világon fellelhető több millió 802.11b Wi-Fi eszközzel.

0

16:10 képarányú notebookokat dob piacra az Acer is

2003. január 14. 13:42

[DigiTimes] Az Apple új PowerBook notebookjaihoz hasonló kivitelű, 16:10 képarányú, szélesvásznú LCD-vel rendelkező notebookokat dob piacra a második negyedévtől az Acer -- közölte a tajvani DigiTimes iparági forrásokra támaszkodva.

0

ASUS P4PE gyűjtőknek

2003. január 13. 18:59

Az Asustek ma bejelentette, illetve az internetre kikerült sajtóanyag szerint holnapután bejelenti, Intel Pentium 4 processzorokhoz szánt P4PE alaplapjának különleges kiadását, a P4PE Black Pearlt. A kifejezetten fanatikus ASUS-hívőket megcélzó termék az eredeti P4PE szolgáltatásain felül néhány egyedi tulajdonsággal is rendelkezik.

0

Két új digitális kamerát mutatott be az Olympus

2003. január 13. 16:59

[Clubic.com] Két új digitális kamerával bővítette katalógusát az Olympus. A µ300 és µ400 digitális fényképezőgépek az igen sikeres, összesen mintegy 22 millió példányban értékesített µ termékvonalba tartoznak.

0

Hamarosan megjelenik az NVIDIA Personal Cinema második generációja

2003. január 13. 15:48

[Clubic.com] Hamarosan elérhető lesz az NVIDIA multimédiás kiegészítőjének, a Personal Cinemának új verziója. Az előd modellel ellentétben ez a megoldás egy NVIDIA GeForce4 MX (440) chip köré, grafikus kártyára építve lesz megvásárolható. A Personal Cinema az ATI All-In-Wonder termékcsaládjához hasonló szolgáltatásokat nyújt: TV-adások vételét és digitalizálását teszi lehetővé, valamint DVD-lejátszást nyújt kimenetein keresztül.

0

Emachines: új PC-k, új árak -- belépés a laptop- és a TFT-LCD-piacra?

2003. január 13. 14:31

[CNET] Az Emachines a múlt heti CES-en bemutatta legújabb számítógépeit, amelyek monitor nélkül 399 dollártól vásárolhatók meg. Az új PC-kben alapvetően erősebb processzorok találhatók, egyébként lényegi újdonságot nem jelentenek a negyedik negyedéves kínálathoz képest. Az elemzők szerint azonban hamarosan várható a cég belépése a noteszgépek és a lapos kijelzők piacára.