:

híreink

Év

0

Munkaidőben töltöttek le pornót és kaszinóztak az interneten egy amerikai minisztérium dolgozói

2006. október 6. 13:16

[PC World] Egy jelentés szerint az Egyesült Államok szövetségi kézben levő földjeit, erdejeit, nemzeti parkjait felügyelő minisztériumának (Department Of The Interior) dolgozói munkaidejük jó részét töltik erotikus weboldalkon és online szerencsejátékkal. A jelentés azt is megállapítja, hogy a dolgozók évente több mint 104 ezer munkaórát vesztegetnek el és ezzel mintegy 2 millió dollárost kárt okoznak.

0

Kipróbáltuk a Vodafone harmadik generációs szolgáltatásait

2006. október 6. 12:40

A Vodafone hazánk két másik mobilszolgáltatójához képest közel egy éves késéssel, idén júniusban indította el a harmadik generációs live! portálját, illetve az azon keresztül elérhető 3G-s szolgáltatásait. Bár a következő generációs mobilhálózat már korábban is rendelkezésre állt Budapest egyes részein, azon csak a gyors internetezés volt elérhető. A késés azt sejtette, hogy a Vodafone valami nagy dobással készül -- ez többé-kevésbé igaz is lett.

0

A cégek még nem fordítanak kellő figyelmet vezeték nélküli hálózataik, eszközeik védelmére

2006. október 6. 11:35

A vezeték nélküli hálózatok biztonságát szavatoló kulcsfontoságú szabványok megléte ellenére a vállalatok túlnyomó része nem fordít kellő figyelmet a Wi-Fi hálózatának védelmére -- derül ki az In-Stat által készített felmérésből. Az elemzőcég szerint ugyanakkor a jövőben jelentős változás várható ezen a téren, ahogy egyre több vállalat épít ki vezeték nélküli hálózatot, így meg fog növekedni a vezeték nélküli eszközöket, illetve az infrastruktúrát védő megoldások iránti igény. 2010-re már 4,4 milliárd dolláros forgalmat jelez előre ezen a piacon az In-Stat.

0

Már a szolgáltatások adják az Albacomp forgalmának harmadát

2006. október 6. 10:34

Sikereseknek bizonyultak az Albacomp új stratégiájának tavaszi bejelentése óta tett lépések: a vállalat az év első 9 hónapjában 23 százalékkal magasabb árbevételét ért el az előző év azonos időszakához képest. A stratégiai fontosságú területként megjelölt rendszerintegrációból származó bevételek terén közel 70 százalékos, a konzultációból származó bevételek terén pedig több mint hétszeres növekedést könyvelhetett el a székesfehérvári vállalat.

0

Egyszerűbb virtualizáció Windows Server 2003 Datacenter Editionnel

2006. október 6. 09:07

A Microsoft jelentősen megváltoztatta a Windows Server termékek licencelési feltételeit. Az október 1-én érvénybe lépett új szabályok szerint a Windows Server 2003 R2 Datacenter Edition vásárlói végtelen számú virtuális szervert futtathatnak egy kiszolgálón. A szoftver ezentúl közvetlenül a Microsofttól is elérhető a mennyiségi licencprogramban.

0

BEA: arccal a vizuális AJAX-fejlesztés felé

2006. október 5. 15:32

A Backbase és a BEA Systems megállapodást írt alá a Visual AJAX Integrációs Projektben való együttműködésről. A projekt célja, hogy a Backbase átfogó AJAX-fejlesztési keretrendszert integrálják a BEA Workshop Studioba.

0

Olcsóbb telefonálás: az NHH csökkentette a mobilszolgáltatók összekapcsolási díjait

2006. október 5. 14:31

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának döntése szerint 2007 elején mindhárom magyarországi mobilszolgáltatónak jelentősen csökkentenie kell hálózatában a hívásvégződtetés díját. A döntés nyomán a vezetékes- és mobilhálózatokból indított és a mobilhálózatokban végződtetett hívások nagykereskedelmi végződtetési díjai 2009 január elsejéig 40-50 százalékkal csökkennek, teret adva ezzel a vezetékes- és mobiltelefon szolgáltatás fogyasztói árának további csökkenéséhez -- mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke.

0

Mac mini-utánzat a Fujitsu Siemenstől

2006. október 5. 13:00

[Clubic.com] A barebone-ok iránti lanyhuló érdeklődést kétségtelenül felrázta, amikor az Apple tavaly januárban bemutatta a legkisebb Mac-jét, az akkor még G4 processzorral szerelt Mac minit. Az apró számítógép azóta is etalonnak tekinthető a miniatürizált számítógépek között, több gyártó is megpróbálta több-kevesebb sikerrel lemásolni a dizájnt, a Mac mini terveit.

0

Felvásárlással erősít az azonosságkezelés területén a Sun

2006. október 5. 12:39

A Sun Microsystems bejelentette, hogy megvásárolja a azonosságkezelési (identity management) szolgálatások automatizálásával foglalkozó Neogent vállalatot. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni, hogy az ügylet várhatóan még az idén lezárul. A Neogent beolvasztása után a Sun szolgáltatási részlegén belül működik tovább.

0

Az ASUS különleges garanciát vállal a 802.11n szabványtervezetű routerére

2006. október 5. 12:24

[Clubic.com] Miközben arra számíthatunk, hogy a következő generációs Wi-Fi szabványtervezet körüli vita miatt egyre inkább kitolódik a végleges 802.11n szabvány megszületésének dátuma, a gyártók sorra jelentik be az előzetes szabványtervezeten alapuló termékeiket. Az ilyen eszközök megvásárlásával azonban jelentős rizikót vállalnak a fogyasztók, hiszen azt -- eddig -- senki sem tudta garantálni, hogy a most megvásárolt berendezések kompatibilisek lesznek a végleges szabvánnyal, illetve más eszközökkel.

0

Elmeszelheti az EU az Intelt

2006. október 5. 12:13

Belsős források szerint az Európai Unió hamarosan hivatalosan is versenykorlátozó magatartással vádolja meg az Intelt, az erről szóló dokumentumok már hetek óta előkészítés alatt állnak, eddig azonban még nem bólintott rájuk Neelie Kroes versenyügyi főbiztos. Bennfenntesek úgy tudják, az EU szerint az Intel tisztességtelen piaci versenyt folytatott akkor, amikor kedvezményeket kínált azoknak a PC-gyártóknak, amelyek nem használtak AMD processzorokat, illetve olyan árazási stratégiát követett, amely kiszorította a piacról a versenytárs termékeit.

0

Kizárja a kalózokat a Windows Vista

2006. október 5. 11:06

A Windows Vista egyszerűen kizárja azokat a felhasználókat, akik nem legálisan jutottak a termékhez -- közölte a Microsoft. Az operációs rendszer telepítése után 30 nap áll rendelkezésre az aktivációhoz, aki ezt nem teszi meg, csak korlátozott képességekkel használhatja a szoftvert, kizárólag a webböngészőt futtathatja, és azt is csupán egy óráig, ezt követően a Vista automatikusan kijelentkezteti a felhasználót.

0

Közel 300 ezer noteszgép-akkumulátort hívna vissza a Fujitsu és a Fujitsu Siemens

2006. október 5. 10:08

[Clubic.com] Újabb 287 ezerrel növekedhet az eddig regisztrált, körülbelül 7,5 millió darabra rúgó hibás akkumulátorok száma, melynek cseréjéről gondoskodnia kell a Sonynak; a Fujitsu Siemens Computers és a japán Fujitsu is vizsgálja azokat a noteszgépeit, melyek áramforrását a japán gyártó szállította. A FSC egyes Lifebook P1510, P1510D, P7120, P7120D, S7020, S7020D, S7025, S7025D, C1320, C1320D modellek akkumulátorait cseréltetheti le, de érintettek lehetnek a Fujitsu FMV Biblo Loox P- és T-sorozatú modelljei is.

0

Saját vezeték nélküli kommunikációs technológiát mutatott be a Nokia

2006. október 5. 10:03

A Nokia bejelentette be saját fejlesztésű, rövid hatótávolságú rádiós adatátviteli technikáját, amely a Bluetooth piaci ellenfele kíván lenni. A Wibree legnagyobb előnye az iparágszerte elterjedt Bluetooth-szal szemben hogy egy nagyságrenddel kevesebb energiát fogyaszt. A Wibree hatótávolsága a Bluetooth-hoz hasonlóan mintegy 10 méter, a sávszélessége pedig másodpercenként 1 megabit.