0
Jövő héten érkeznek a Sun új Opteron-alapú szerverei
2005. szeptember 5. 11:11
2005. szeptember 5. 11:11
2005. szeptember 5. 10:27
A második negyedévben az adattárolási berendezések piaca 9,9 százalékkal 5,6 milliárd dollárra bővült -- derül ki az IDC piackutató vállalat jelentéséből. az értékesített tárolókapacitás 457 petabájt (millió gigabájt) volt, ami éves szinten 59,3 százalékkal növekedett. Ekkora kapacitás elég lenne a teljes amerikai Kongresszusi Könyvtár anyagának eltárolására -- több mint 22 ezer biztonsági másolattal együtt. A teljes tárolópiac éllovasa a HP (23,5%) volt, megelőzve az IBM-et (20,5%) , az EMC-t (14,4%) és a Dellt (8,3%). Az öt legnagyobb gyártó közül egyedül a Sun részesedése csökkent, 6,1 százalékra.2005. szeptember 5. 08:57
Bár a szélessávú internetszolgáltatások egyre több helyen válnak elérhetővé hazánkban, még mindig vannak olyan felhasználók, akiknek egyszerűen semmilyen lehetőség nem áll rendelkezésére. Az égiek azonban segíthetnek, s ehhez még csak fohászkodni sem kell, elég egy műholdvevő szett és egy SkyStar 2 kártya.2005. szeptember 5. 08:48
A világ egyik első, a finnországi Helsinkiben lebonyolított kereskedelmi mobiltelevíziós próbaüzemének eredménye szerint a felhasználók hajlandóak fizetni a szolgáltatásokért. A megkérdezettek több mint a fele (58 százaléka) úgy véli, hogy a mobilévés szolgáltatások népszerűek lesznek.2005. szeptember 2. 16:48
[The Chosun Ilbo] Az LG Electronics fellebbentette a fátylat legújabb mobiltelefonjáról, amely már műholdas adások fogására is képes. A vállalat állítása szerint ez az első ilyen UMTS rendszerű 3G-készülék a világon. A digital multimedia broadcastingot, azaz DMB-t támogató termékkel a dél-koreai cég az európai piacokat célozza meg, így a 3G mellett támogatja a korábbi második generációs GSM és GPRS hálózatokat is.2005. szeptember 2. 15:35
A The Inquirer értesülései szerint az ATI Technologies október első hetében jelenti be új generációs R520 grafikus chipjét, azonban gyártási problémák miatt a kártyák csak valamivel később kerülnek az üzletekbe és egy ideig csak korlátozott számban lesznek elérhetők.2005. szeptember 2. 14:18
[NVnews] A videokártyáiról ismert BFG Technologies bejelentette, hogy megállapodást kötött a PhysX fizikai gyorsítóchipek gyártójával, az AGEIA-val, amelynek értelmében majd jogosult lesz a PhysX chipre épülő bővítőkártyák gyártására és forgalmazására az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában.2005. szeptember 2. 13:30
[The Wall Street Journal/HWSW] Megadta első hivatalos válaszát riválisának antitröszt vádjaira az Intel. A világ legnagyobb processzorgyártója szerint az AMD állításai a tényeket mellőzik, és egymásnak ellentmondóak. A dokumentum 63 oldalon tárgyalja az Intel álláspontját, vagyis hosszabb mint az AMD 48 oldalas panasza.2005. szeptember 2. 12:30
Az American Technology Research egyik elemzője szerint az Intel hamarosan be fog lépni a NAND-típusú flash memóriachipek piacára, mégpedig nem egyedül, hanem egy partnerrel karöltve. Ez a partner minden bizonnyal a Micron Technology lesz -- véli Doug Freedman elemző.2005. szeptember 2. 11:25
[News.com/HWSW] A Nikon tegnap két új digitális fényképezőgépet jelentett be, amelyek érdekessége hogy beépített Wi-Fi vezérlőt is tartalmaznak, a vállalat bejelentése szerint a Coolpix P1 és P2 modellek a 802.11b és 802.11g szabványú vezeték nélküli adatátvitelt támogatják. A Kodak már korábban bemutatott egy olyan fényképezőgépet, amelyhez külön kiegészítőként meg lehetett vásárolni egy Wi-Fi bővítőkártyát, a Nikon szerint azonban ők készítették el a világ első, beépített Wi-Fi adaptert tartalmazó fényképezőgépét.2005. szeptember 2. 11:00
A Mazda olyan tanulmányautót készített, amelyben gyújtáskulcs helyett USB-kulccsal lehet életre kelteni a motort. A Sassou nevű koncepcióautót a franfurti autókiállításon mutatják be a nagyközönségnek, sorozatgyártásáról azonban nincs szó.2005. szeptember 2. 10:12
A Hitachi Global Storage Technologies ma bejelentette a világ legkisebb egyhüvelykes merevlemezét, amely apró mérete ellenére mégis 8 gigabájt adat tárolására képes. A Microdrive 3K8 a vállalat szerint nem csak méretben kisebb, hanem 40 százalékkal kevesebb energiát is fogyaszt az elődeinél. A vállalat szerint a készülék rendkívül jól használható mobil eszközökben, ugyanis olyan rázkódásvédelmi technológiával látták el, amely még leejtés esetén is megvédi az adatokat.2005. szeptember 2. 09:29
2005. szeptember 1. 16:26
Az idei második negyedév során ismét a Közép-Kelet Európa (KKE) jelentette az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térség szerverforgalmának leggyorsabban bővülő régióját -- derül ki az IDC piackutató vállalat negyedéves szerverpiaci jelentéséből. Az EMEA térség szerverpiaca a második negyedévben 4 milliárd dollárt tett ki.2005. szeptember 1. 14:33
Az Infineon szállítja a memóriakártyákat, a biztonsági chipet, valamint a vezeték nélküli játékvezérlők működtetéséhez szükséges chipeket a Microsoft Xbox 360 konzol számára -- adta hírül a müncheni központú félvezetőgyártó vállalat. Az ügylet pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.