:

keresett kifejezés: xbox

Keresés a

0

Az Intel nyomása ellenére történelmi mérföldkövet ért el az AMD

2007. november 7. 11:52

[IC Insights/HWSW] A top félvezetőgyártók rangsorában ritkán történik jelentős átrendeződés, az IC Insights legfrissebb jelentésében azonban a vezető tízben hét pozíció módosult. Az AMD története során elsőként került be a legnagyobb tíz közé, ahogyan a vállalat nagyobb ütemben volt képes növelni szállításait, mint ahogyan árcsökkentésekre kényszerült. Szintén remekeltek a memóriagyártásban érdekelt cégek, ahol a NAND ellensúlyozta a DRAM gyengélkedését.

0

Az elektronikai részleg húzta magával a Sony eredményeit

2007. október 26. 12:44

Éves összehasonlításban több mint ötvenszeresére ugrott a Sony adózott nyeresége a vállalat második pénzügyi negyedévében, mely a naptári harmadikkal esik egybe. Üzemi szinten tavaly még jelentős veszteséget termelt, de a pénzügyi eredményeket leginkább meghatározó elektronikai részleg teljesítményének feljavulásának köszönhetően azonban a japán óriás vastagon nyereségessé vált, a PlayStation 3 kapcsán keletkezett növekvő veszteségek ellenére is. A cég papírjai 7 százalékot erősödtek a mai kereskedésben az erős számok és kilátások hatására.

0

Nyolc éve nem volt ilyen erős első pénzügyi negyedéve a Microsoftnak

2007. október 26. 09:21

Nyolc éve nem zárt ilyen jó első negyedévet a Microsoft, a váratlanul erős eredmények hatására a cég részvényárfolyama 10 százalékkal szökkent magasabbra a bejelentést követően és meghaladta a 35 dollárt, amire 2001 óta nem volt példa. A kitűnő eredmények a negatív kicsengésű kritikák ellenére jól fogyó Windows Vistának, az Office 2007 sikerének, valamint a Halo 3 szórakoztatóipari rekordokat döntögető eladásainak köszönhetők -- de szerepet játszott a gyenge dollár is.

0

Kihátrál a Cell és az RSX gyártásából a Sony

2007. október 19. 14:51

Alig egy hónappal azt követően, hogy japán sajtóértesülések megszellőztették az ügyletet, a Sony tegnap bejelentette, hogy eladja a többek között a PlayStation 3 nagyteljesítményű chipjeit gyártó sorait. A nagaszaki melletti Fab 2 300 milliméteres gyártósorai a Toshiba által vezetett új vegyesvállalathoz kerül át jövő áprilistól, mikor az új japán pénzügyi év kezdődik. A Sony ezzel gyakorlatilag teljesen kiszervezte a PlayStation 3 chipjeinek gyártását, ugyanakkor operatív és tulajdonosi oldalról továbbra is aktívan résztvesz az üzemeltetésben.

0

Harmadával csökkenti a PlayStation 3 árát a Sony

2007. október 5. 19:54

Igaznak bizonyultak a korábban több helyről felbukkant értesülések a Sony árcsökkentésével kapcsolatban. A vártnál egy héttel korábban ugyan, de a Sony két órával ezelőtt közölte, hogy Európában bevezet egy új PlayStation 3 modellt, melynek ajánlott kiskereskedelmi ára harmadával alacsonyabb az euroövezet nagy részén, mint a korábbi modellé, melynek szintén csökkenti árát. Az új modell a kiszivárgott információknak megfelelően kisebb merevlemezt, néhány USB portot és a kártyaolvasót is elhagyta, a legnagyobb változás azonban a visszafelé kompatibilitásban történt -- az ugyanis megszűnt.

0

Négy kisebb javítás érkezett Windows Vistához

2007. október 4. 08:54

Négy kisebb frissítés érkezett a Windows Vistához, amelyek teljesítmény és megbízhatóság terén javítják az év elején kiadott operációs rendszert. A patchek néhány komponenset cserélnek és javítanak, például a Windows Media Playert, a Media Centert, az USB-kezelést, illetve az energiagazdálkodási funkciókat.

0

Drasztikus árcsökkentés küszöbén a PlayStation 3?

2007. október 2. 17:15

[CVG/Gamepro/Engadget] Több, látszólag egymástól független oldalon is felbukkantak olyan értesülések, melyek szerint a Sony hamarosan jelentős bejelentésre készül a PlayStation 3 konzollal kapcsolatban. Meg nem erősített információk szerint egy csökkentett merevlemez kapacitással rendelkező új változatról is szó van, az egész mozgolódás mögött azonban egy drasztikus árcsökkentés állhat, és az új változat megjelenése is ezt a lépést támogatja. Egy brit online bolton átmenetileg felbukkant specifikációk alapján a PS2 kompatibilitástól is megfosztották a gépet.

0

Már piacon a halkabb, megbízhatóbb Xbox 360 konzolok?

2007. október 1. 17:10

Már piacra kerültek a 65 nanométeres processzort alkalmazó Xbox 360 konzolok -- adta hírül számos oldal a weben. A hírek első hulláma az átdolgozott, kisebb hődisszipációs képességűnek kinéző borda felbukkanásakor indult meg, majd ezt követően egy fórumozó által a processzorról készített fénykép alapján tovább terjedt az információ -- a képen látható processzor bár valóban kisebb, a különbség meg sem közelíti a várt mértéket.

0

Egyetlen nap alatt 170 millió dollárt hozott a Microsoftnak a Halo 3

2007. szeptember 27. 10:28

Bejött a Halo 3 a Microsoftnak, a redmondiak közleménye szerint csak az Egyesült Államokban a nyitónapon 170 millió dolláros bevételt hozott a játék, ami minden eddigi játéknál jobb eredmény, sőt, az egész szórakoztatóiparban példátlan. Elemzők szerint a régóta várt akciójáték látványosan meg fogja dobni az Xbox 360 eladási mutatóit is, a Wedbush Morgan Securities prognózisa szerint szeptemberben 400-500 ezer konzolt értékesíthet a Microsoft az Egyesült Államokban, majdnem kétszer annyit, mint augusztusban.

0

Megjelent az Xbox 360 húzójátékának számító Halo 3

2007. szeptember 26. 12:14

Az amerikai premier után néhány órával Európában, így Magyarországon is elrajtolt a Halo 3, ami a Microsoft szerint nem csak az év legjobban várt játéka, hanem valóságos szórakoztatóipari mérföldkő. A szoftverre világszerte több mint 1,5 millió előrendelést adtak le és szerte a világon különleges rendezvényekkel ünnepelték a premiert.

0

Gadget-fejlesztő versenyt hirdet a Microsoft, fődíj egy Xbox

2007. szeptember 5. 14:30

Microsoft Gadget Verseny 2007 névvel a Microsoft fejlesztői versenyt hirdet, amelynek keretében a legjobb, legeredetibb, leghasznosabb minialkalmazásokat várja, amelyek a Vista sidebaron, illetve a Live rendszerben futnak.

0

Családapák, családanyák húzhatják ki a játékipart a csávából

2007. augusztus 23. 15:10

A francia Ubisoft szerint a videojátékok piaca hatalmas robbanás előtt áll, a vállalat úgy becsli, négy év alatt a forgalom 50 százalékkal ugrik meg annak hatására, hogy a játékok egyre szélesebb közönséget érnek el. Yves Guillemot elnök-vezérigazgató a lipcsei Games Convention rendezvényen abbéli reményének adott hangot, hogy a fejlesztők a jövőben egyre több olyan szoftvert tudnak készíteni, amelyek új közönséget vonzanak.

0

Megdobja a játékok alatti teljesítményt az Intel új drivere

2007. augusztus 22. 14:58

A HWSW korábban tárgyalta már az Intel driverproblémáját, melyekből kifolyólag a vállalat grafikus chipjei teljesítményének és képességeinek egy jelentős része kiaknázatlan maradt. A chipsetbe integrált lapkákból ugyan továbbra sem válik a legújabb játékokat futtatni képes hardver, az Intel új driverei ugyanakkor jelentősen javítják a 3D-teljesítményt, így korábban élvezhetetlenül lassú játékok válnak játszhatóvá.

0

Európában is olcsóbb lett az Xbox 360

2007. augusztus 21. 16:31

Európában is csökkent az Xbox 360 ára, péntek óta a Core csomag hivatalos listaára 299 helyett mindössze 279 euró, a merevlemezt és vezeték nélküli kontrollert is tartalmazó Premium szettért pedig 399 helyett 349 eurót kell fizetni. Ezzel párhuzamosan az európai üzletekben is meg fog jelenni a 120 gigabájtos merevlemezzel és HDMI-csatlakozóval ellátott fekete Xbox 360 Elite, amelyért 449 eurót kell leszurkolni.

0

Még mindig jelentős a szerződéses félvezetőgyártók lemaradása

2007. augusztus 10. 11:00

[Fabtech/HWSW] Ahogyan sok más tőkeintenzív iparág, úgy a félvezetőgyártás is a koncentráció útját járja már régóta, ahogyan egyre kevesebb vállalat engedhet meg magának saját technológiát és üzemet. Ennek következtében folyamatosan növekszik a szerződéses gyártók részesedése a globális chiptermelésben, egyúttal technológiailag is egyre versenyképesebbek az olyanokkal, mint az Intel, az IBM, vagy a Samsung -- a teljes felzárkózásra azonban a jelek szerint legalább az évtized végig várni kell.