híreink

Év

0

Merre tovább, NVIDIA?

2001. december 27. 14:39

A CNET egyik riporterének egy rövid interjú erejéig ismét sikerült mikrofonvégre kapnia az NVIDIA rokonszenves elnök-vezérigazgatóját, Jen-Hsun Huangot. A beszélgetés apropóját az adta, hogy az NVIDIA azon kevés számítástechnikai cégek egyike, amelyeknek a 2001-es esztendőben, e rendkívül nehéz időszakban is sikerült piaci pozíciójukat erősíteni, lépést tartani a technológia gyors ütemű fejlődésével és töretlenül növelni nyereségüket. Ebben nem kis szerepe volt a Microsofttal kötött igen jövedelmező szerződésnek, melynek révén az NVIDIA lett az Xbox játékkonzol legfontosabb hardverelemeinek, a grafikus processzornak és az alaplapi chipkészletnek a szállítója. Elemzők szerint csupán e megállapodás 2 milliárd dollárral gyarapíthatja az NVIDIA-t az elkövetkezendő öt évben. Ezen túlmenően az NVIDIA tovább növelte piaci részesedését és technológiai erőfölényét a grafikus chipek piacának szinte minden szegmensében.

0

A Cirrus Logic megerősítette negyedéves pénzügyi kilátásait

2001. december 27. 14:39

[Semiconductor Business News] A Cirrus Logic bejelentette, hogy a december 29-én záruló jelenlegi pénzügyi negyedévében a forgalom a korábban közölt 70-75 millió $-os sáv felső részében vagy afölött lesz. Az előző negyedév 67,6 millió $-os forgalmához (nem tekintve az azóta bezárt mágneses adattárolási üzletág eredményét) képest 4-11%-os növekedést vár a cég.

0

Viszlát AMD Thunderbird?

2001. december 27. 13:30

[Clubic] Nem hivatalos források szerint az AMD hamarosan felhagy a Thunderbird magos Athlon processzorok gyártásával.

0

Taroltak a PlayStation játékok a decemberi eladási listákon

2001. december 27. 12:20

[Yahoo] A Sony konzoljaira írt játékok voltak a december eleji bevásárlószezon legnagyobb slágerei -- állítja az NPD Group által elvégzett tanulmány. A 20 legnépszerűbb játék közül nyolc PlayStation 2 és négy PlayStation szoftver volt.

0

Az AMD Ázsiában is profitálhat a Pentium 4 processzorok hiányából

2001. december 27. 12:02

[DigiTimes] A Samsung Electronics, Dél-Korea egyik legnagyobb PC-gyártó cége, egyes keleti források szerint azt fontolgatja, hogy asztali PC-it AMD processzorokkal fogja kínálni, mi több, már jó ideje tárgyalásokat folytat a sunnyvale-i központú chipgyártóval egy előnyös megállapodás tető alá hozásáról.

0

Hynix-Micron: folytatásos memóriaopera

2001. december 27. 10:35

[EB News] A Hynix Semiconductor átszervezési bizottsága és a cég főbb dél-koreai banki hitelezői még e héten találkoznak azzal kapcsolatban, hogy áttekintsék a múlt heti, boise-beli (Idaho) Micron Technology tárgyalások eredményét arról, hogy a cég eladja memóriagyárait vagy szövetséget köt az amerikai memóriagyártóval.

0

Idén is 1 dollár volt az Apple vezérigazgatójának fizetése

2001. december 26. 23:15

Az Apple 1999 és 2000 után ismét 1 dolláros éves fizetést utalt ki Steve Jobsnak, a vállalat alapítójának és vezérigazgatójának. A vállalat felsővezetői összesen 1 millió dollárra szóló opcióra szereztek jogot.