0
A Symantec megvenné a Brightmailt
2004. június 7. 11:19
2004. június 7. 11:19
2004. június 7. 10:14
Az EMC a múlt héten bejelentette, hogy együtt fog működni a Samsunggal az egyre erősödő ázsiai tárolóeszköz-piacon. A szövetség első lépéseként a dél-koreai óriás saját, StorageMax márkaneve alatt fogja értékesíteni az EMC Clariion tárolórendszereit, később a két cég közösen is fog termékeket fejleszteni.2004. június 7. 10:10
A Red Hat és az Intel olyan szoftvert adtak ki, amelynek segítségével Linux operációs rendszer alatt is kihasználható az NX-bit biztonsági technológia, amelyet az összes x86-processzorgyártó -- Intel, AMD, VIA, Transmeta -- támogat.2004. június 7. 09:20
Az IDC piackutató vállalat pénteken közzétett jelentése szerint a Microsoft relációs adatbázis-kezelő szoftverek értékesítéséből származó forgalmának növekedése közel 15 százalék volt 2003-ban, ez meghaladta a piacvezető Oracle és IBM eladásainak emelkedését. A szakértők szerint a Microsoft jó eredményei mögött a versenyképes árak és a könnyű használhatóság áll.2004. június 4. 18:21
Új védelmi eljárással védik a kiadók egyes műsoros DVD-lemezeiket: a már könnyedén megkerülhető Content Scrambling System (CSS) titkosítást a játékoknál alkalmazott hardveres megoldással váltották fel. Az internetes fórumokon megjelent és prominens személyek (például Oliver Kastl, a CloneCD és CloneDVD programok egyik fejlesztője) által megerősített információk szerint az új védelem mellett már nem alkalmazzák a CSS megoldást.2004. június 4. 17:58
2004. június 4. 16:34
A június 5-én bevezetendő új Relax díjcsomagokat különleges készülékárakkal kívánja még kedvesebbé tenni a T-Mobile Magyarország. A korábban bemutatott Sharp TM100 mobilkészülék mellett a Sony Ericsson P900 okostelefonját, a Nokia 6600-és készülékét, valamint a Samsung és a Motorola felsőkategóriás készülékét lehet kedvező áron, esetleg részletfizetéssel megvásárolni.2004. június 4. 16:27
2004. június 4. 16:15
Májusban a dél-koreai IT-export az előző év hasonló időszakához képest 61 százalékkal 6,53 milliárd dollárra nőtt. A kimagasló eredmény elsősorban a memóriachipek és a mobiltelefonok eladásainak volt köszönhető. Az export várhatóan tovább erősödik a globális gazdasági fellendülés eredményeként -- áll a szakminisztérium csütörtöki közleményében. Ugyanakkor arra is figyelmeztetettek, hogy az emelkedő olajárak és a várható amerikai kamatlábemelés gátolhatják a növekedést.2004. június 4. 16:08
A hazai mobilhasználók számára rég várt újdonsággal szolgál az ország legnagyobb mobilcége, a T-Mobile. A június 5-én bevezetett Relax csomagokkal ugyanis az előfizetéses ügyfelek ezentúl havidíj nélkül, kizárólag a pecdíjakat fizetve telefonálhatnak.2004. június 4. 13:09
Iparági források szerint a német távközlési óriás tovább terjeszkedik Közép-Kelet Európában, a cég a Matávon keresztül tervezi megvásárolni az állami tulajdonban lévő Telecom Montenegrót.2004. június 4. 12:51
Az Intel negyedévközi elemzői tájékoztatóján a flash memóriák iránti erős keresletre hivatkozva a korábbi előrejelzés felső határára módosította bevétei várakozásait.2004. június 4. 12:17
Az idei első negyedévben tovább növekedett a merevlemezes adattároló eszközök forgalma -- adta hírül mind az IDC, mind a Gartner piackutató cég. A piac ismét növekedik -- mondta John McArthur, az IDC elemzője. Roger Cox, a Gartner szakértője szerint a fellendülés mögött részben azok az új törvények állnak, amelyek kötelezik a vállalatokat az elektronikus dokumentumaik visszamenőleges megőrzésére.2004. június 4. 12:07
A VIA Technologies bejelentette legújabb, VIA Vinyl Envy24 termékcsaládba tartozó mobil audiochipjét. Az Envy24MT változatot speciálisan notebookok, kisméretű számítógépek (small form factor, SFF) alaplapjai, valamint mini-PCI és PCMCIA kártyák fejlesztői számára készítette el a tajvani vállalat.2004. június 4. 11:52
[Lenhardt & Weichinger] Idén új időpontban és helyszínen, június 2-3. között Visegrádon kerül megrendezésre a Magyarországi Oracle Felhasználók Konferenciája, az Oracle termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatban állók legnagyobb hazai összejövetele. A rendezvényre több mint 400 résztvevő regisztrálta magát a hazai vállalatvezetői és informatikai döntéshozói körből. A Konferencia első napján az Oracle többek között bemutatta az Oracle 10g AS Wireless alkalmazásszervert, amely az összes eszköz-, kapcsolat- és alkalmazástípust támogatva korlátlan lehetőséget teremt a mobil megoldások széleskörű és összetett igényeket is kielégítő alkalmazásához.