híreink

Év

0

Novell: az új SuSe Linux jobb, mint bármely más PC-operációs rendszer

2006. március 10. 13:30

[ZDNet UK] A Novell tegnap nyilvánosságra hozta következő vállalati operációs rendszerének képességeit, melyekkel állítása szerint egyértelműen felülmúlja a Windows XP-t, vagy bármely asztali rendszert, és partiban lesz az év vége felé megjelenő, régóta várt Windows Vistával is.

0

Tanácsok Kevin Mitnicktől, az emberek feltörőjétől

2006. március 10. 12:54

[Reuters] A világ egyik, ha nem legismertebb számítógépes bűnözője Kevin Mitnick, akit az FBI-nak három év üldözés után sikerült csak lekapcsolnia még a kilencvenes éve közepén, miközben számtalan nagyvállalat, köztük a Sun Microsystems vagy a Motorola rendszereibe is betört. Mitnick 5 évnyi börtön után azóta könyvet írt, és a világot járja, és előadásokon beszél arról, hogyan lehet a hozzá hasonló alakok ellen védekezni.

0

Megint Google: webes szövegszerkesztőt vásárolt a Microsoft réme

2006. március 10. 12:18

[The Wall Street Journal/HWSW] Google újra és újra: bár a vállalat tagadta, hogy a Microsoft hagyományos magpiacát (szoftverek) célba venné, legutóbbi lépése ennek minden tekintetben ellent mond. A világ vezető keresője ugyanis olyan kezdő vállalkozást vásárolt fel, amely web-alapú szövegszerkesztőt dobott piacra.

0

Elindult a Windows Live Search bétája

2006. március 9. 16:41

A Microsoft elérhetővé tette új keresőmotorjának béta változatát, ami nem csak a keresési találatok terén fejlődött, hanem felhasználói felülete is meglehetősen újszerű. A kereső a search.live.com címen érhető el.

0

Immár 150 ezren vesznek részt a Vatera online árverésein

2006. március 9. 16:02

Magyarország vezető online aukciós piactere, a Vatera március elején elérte a 150 000 regisztrált felhasználószámot, amivel újabb mérföldkövet ért el a hazai online kereskedelemben. A vatera.hu oldalon bárki aukcióra bocsáthatja eladásra szánt termékét, hogy a lehető legkedvezőbb árat érje el.

0

A tárolás jövője: GDrive és Windows Live Storage?

2006. március 9. 15:03

[eWeek/HWSW] A Google elemzőknek tartott konferenciáján bemutatta GDrive elnevezésű koncepcióját, ami a tárolás és adatkezelés terén nyújt majd érdekes újdonságokat. A konferencia PowerPoint prezentációja egy ideig elérhető volt az interneten, azonban azt a Google időközben levette, és megkért mindenkit, hogy ne közöljön róla információkat, mivel azt nem a nagyközönségnek szánta. Az elemzői konferencia anyaga azonban -- igaz vágott formában -- továbbra is elérhető

0

A Microsoft bemutatta az Origamit a Cebiten

2006. március 9. 14:34

A Microsoft a CeBITen bejelentette új mini-táblagépét, az Origamit -- amiről hosszú ideje folyt a találgatás az internetes portálokon és blogokon. Az Origami nem ellenfele sem az Apple iPodnak, sem a Sony PlayStation Portable-nek, tehát nem hordozható Xbox, és nem is zenelejátszó kütyü, hanem egy 7 hüvelykes érintőképernyővel ellátott, mini, ultrakönnyű és kicsi készülék.

0

Indul a szélessávú internet a német T-Mobile hálózatán -- hamarosan itthon is

2006. március 9. 13:46

[DMEurope/UMTS Forum] A német T-Mobile a héten zajló hannoveri CeBIT-et követően elindítja a HSDPA (high speed downlink packet access) technológián alapuló szélessávú mobilszolgáltatását, közölte a vállalat. A vezetékes xDSL technológiákkal is összemérhető sebességeket produkáló hálózat kezdetben másodpercenként 1,8 megabit maximális letöltési sávszélességre lesz képes, majd később tovább gyorsul.

0

PlayStation 3: "a tavaszi megjelenés lehetetlen"

2006. március 9. 10:07

[Gamesindustry.biz/HWSW] A neves japán játékkiadó, a Namco Bandai elnöke, Takaszu Takeo a Bloomberg pénzügyi híroldal számára elmondta, hogy cége még mindig nem ismeri a Sony PlayStation 3 bemutatásának időpontját, így a tavaszi rajtot lehetetlennek tartja.

0

Megjelent a legújabb magyar OpenOffice

2006. március 9. 09:41

[FSF/HWSW] Megjelent a méltán egyre népszerűbb ingyenes irodai programcsomag, az OpenOffice.org 2.0.2 változata, amely további finomításokat hoz magával az előző verziókkal szemben. Az FSF.hu Alapítványnak és a nyílt forráskódú szoftver köré szerveződött hazai közösségnek köszönhetően az angol verzióval egy időben jelent meg a magyar változat is, Windows és Linux operációs rendszerekre, míg a MacOS X platformra valamivel később érkezik.

0

Kínai fejlesztőgárdát és jelenlétet vásárolt az ATI

2006. március 8. 16:49

[Reuters/Associated Press] A főként grafikus chipjeiről ismert ATI Technologies egy kínai kisvállalatot vásárolt. A kanadai cég magába olvasztja a sanghaji székhelyű Macrosynergy tevékenységét, amely az XGI Technology egyik leánya volt, valamint az XGI Santa Clara-i (Kalifornia) irodája is átköltözik a kanadaiak helyi képviseletéhez.

0

Irányt vált és leépít a Silicon Graphics

2006. március 8. 14:48

[SGI/HWSW] Nem sokáig teketóriázott a valaha szebb időket megélt SGI újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója, Dennis McKenna: a vállalat munkaerejének 12 százalékát, 250 embert ereszt útnak annak a költségcsökkentési és strukturális átalakításnak a jegyében, melynek célja a pénzügyi helyzet stabilizálása.

0

Spammercsapdák felállítását fontolgatja Dél-Korea

2006. március 8. 13:15

[The Korea Times] A világ egyik, ha nem a legfejlettebb kommunikációs piacával rendelkező Dél-Korea lépéseket fontolgat az internetet elszennyező spammerekkel szemben. A törvényi szabályozás áprilistól a korábbinál sokkal szigorúbban, akár börtönnel is büntetheti azokat, akik felnőtt tartalmakkal vagy gyógyszerek értékesítésével bombázzák az emberek fiókjait.

0

A hibásnak vélt elektronikai termékek fele tökéletesen működik

2006. március 8. 12:16

[Reuters] A bonyolultság öl: az áruházakba hibára hivatkozva visszajuttatott termékek fele teljesen hibátlanul működik, mindössze a vevők nem tudtak rájönni, hogyan használják azokat, közölte egy hétfői holland kutatás. A panaszok többségét a rosszul átgondolt tervezés váltja ki, melyeket aztán a gyártó vállalatok jellemzően elutasítanak.

0

Fizess ujjlenyomattal!

2006. március 8. 10:51

[News.com] Ha a bíróság bizonyítékként is elfogadja, miért ne használhatnánk egyszerűen az ujjlenyomatunkat a szupermarketek kasszáinál? Ez a megoldás időt és pénzt takaríthat meg, miközben biztonságosnak tekinthető fizetési módszert kínál, a pénztárcánkat akár otthon is hagyhatjuk. Ráadásul a komplett technológia rendelkezésre áll a Solidus Networks által üzemeltetett Pay By Touch biometrikus azonosítórendszer képében.