Szerző: Bizó Dániel

2006. március 9. 10:07

PlayStation 3: "a tavaszi megjelenés lehetetlen"

[Gamesindustry.biz/HWSW] A neves japán játékkiadó, a Namco Bandai elnöke, Takaszu Takeo a Bloomberg pénzügyi híroldal számára elmondta, hogy cége még mindig nem ismeri a Sony PlayStation 3 bemutatásának időpontját, így a tavaszi rajtot lehetetlennek tartja.

[Gamesindustry.biz/HWSW] A neves japán játékkiadó, a Namco Bandai elnöke, Takaszu Takeo a Bloomberg pénzügyi híroldal számára elmondta, hogy cége még mindig nem ismeri a Sony PlayStation 3 bemutatásának időpontját, így a tavaszi rajtot lehetetlennek tartja.

Egyre biztosabb

"Bármilyen eddigi bejelentés hiányában a tavaszi megjelenés lehetetlen" -- mondta az elnök. Hozzátette: "Fejlesztünk játékokat PlayStation 3-hoz, de a kiadásuk időpontja a hardver időzítésén múlik". A Namco hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a Sonyval, előző PlayStation generációk sikeressé tételéből is kivette részeit a Tekken, a Ridge Racer, vagy a Soul Calibur címekkel.

Az iparág hagyományos Sony-rajtra számít, azaz elsőként Japánban, majd Észak-Amerikában, és később Európában indul útjára a következő generációs konzol. Míg a japán rajttal kapcsolatban semmi konkrétumot nem lehet tudni, egyes kiadók még mindig nyári megjelenésre dolgoznak, addig abban konszenzus látszik, hogy a utóbbi két régióban ősszel vagy az ünnepek előtt, valamint csak 2007 elején kerül piacra a várva várt gép. Takaszu mindössze azt szeretné, közölte a Bloomberggel, hogy karácsony előtt jelenjen meg.

Okok, okok, okok

A PS3 esetleges, és a szakma szerint szinte biztos késlekedésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a Sonynak semmi kapkodni valója nincs, mivel PlayStation 2 még mindig jól fogy, hatalmas pénzeket termel, és a korábbi verziók hatalmas táborára alapozva a PS3 mindenképpen tarolni fog. Mások szerint ugyanakkor a Microsoft jelentős előnyre tehet szert, amennyiben sikerül idén év végére közel 10 millió Xbox 360-at eladnia, mivel ekkor már a fejlesztői közösség is megmozdul felé, egyre inkább előnyben részesítve a PS3-as fejlesztésekkel szemben.

Az esetleges késlekedés lehetséges okai között a legtöbb elemző a Cell processzor és az RSX grafikus chip tömegtermelhetőségi állapotát említették. Elképzelésük szerint a komplex chipek kihozatala (megfordítva selejt arány) nem elég magas, hogy gazdaságosan be lehessen indítani a gyártást. A legújabb vélemények szerint a Blu-ray meghajtó által alkalmazott másolásvédelmi eljárások szabványosításának késlekedése kényszeríti a Sonyt a csúszásra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról