:

Szerző: Bizó Dániel

2006. március 10. 13:30

Novell: az új SuSe Linux jobb, mint bármely más PC-operációs rendszer

[ZDNet UK] A Novell tegnap nyilvánosságra hozta következő vállalati operációs rendszerének képességeit, melyekkel állítása szerint egyértelműen felülmúlja a Windows XP-t, vagy bármely asztali rendszert, és partiban lesz az év vége felé megjelenő, régóta várt Windows Vistával is.

[ZDNet UK] A Novell tegnap nyilvánosságra hozta következő vállalati operációs rendszerének képességeit, melyekkel állítása szerint egyértelműen felülmúlja a Windows XP-t, vagy bármely asztali rendszert, és partiban lesz az év vége felé megjelenő, régóta várt Windows Vistával is.

A SuSe Linux Enterprise Desktop (SLED) nevet elnyert platform célja nem az, hogy leutánozza a Windowst, hanem egy még jobban használható szoftvert hozzon létre, mondta el a ZDNet számára Greg Mancusi-Ungaro, a Novell Linuxért és nyílt forráskódért felelős marketing igazgatója. Hozzátette, vállalata nagy befektetéseket eszközölt a Linux-alapú rendszer fejlesztésének érdekében. Véleménye szerint a Vista érkezéséig a legjobb vállalati operációs rendszer lesz a SLED.

A Novell szerint a nyáron érkező SLED azért nagy változás a Linux számára, mivel immár nem csak informatikusoknak, vagy csak egyes célterületeken való bevetésre alkalmas, hanem bármely irodai alkalmazott számára könnyen használható. Ennek biztosítása érdekében a cég száz és száz használhatósági tesztet folytatott, majdnem 1500 órányi videofelvétellel, melyek a felhasználók tevékenységét rögzítették, és elemezték a fejlesztők.

A múlt hónapban bejelentett XGL-alapú grafikus felhasználói felületen kívül a SLED kiegészítette az OpenOffice.org Excel makrók kezelését, valamint teljesen szabványosan kezeli a hálózati és nyomtatói protokollokat, beleértve az USB-s ún. plug-and-play eszközöket is, köztük kamerákkal, zenelejátszókkal, nyomtatókkal. Az operációs rendszer ezeken kívül integrált asztali keresővel érkezik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.