híreink

Év

0

Matáv unplugged: véget ért egy korszak

2002. április 29. 21:03

Megszűnik a 150 forintos éjszakai és a négyezret kóstáló havi távközlési átalány július 1-jétől. A Matáv döntése előfizetők tízezreit hozza hátrányos helyzetbe, a magyarázat esetlen és ellentmond minden korábbi nyilatkozatnak.

0

Titokban frissült a TiVo digitális videofelvevők szoftvere

2002. április 29. 20:59

[ZDNet] Titokban frissült a TiVo digitális videomagnók szoftvere, adta hírül a ZDNet. A TiVo szoftvere 3.0-ás változatával töltötte fel a cég szolgáltatását igénybevevő felhasználók készülékeit, akik ebből természetesen semmit sem vettek észre. Az új szoftverre elsősorban az újonnan bevezetendő szolgáltatások miatt volt szükség, de mintegy mellékesen azt is lehetővé teszi, hogy az első generációs készülékekhez ne kelljen külön szoftvert fejleszteni.

0

Játékterápia, avagy ha az emberek hangyák lennének

2002. április 29. 20:45

Számos pszichiáter és pszichológus, ám még több kevésbé kompetens újságíró foglalkozott már azzal a zavarba ejtő kérdéssel, hogy vajon milyen hatást gyakorolnak a személyiség fejlődésére az agresszivitással teli számítógépes játékok. Természetesen nekünk nem tisztünk újabb inkompetens vélemények megfogalmazása, ezért csupán a száraz tényeket mondjuk el: az agresszív játékok rendkívül népszerűek és ennek megfelelően igen nagy számban kerülnek piacra. Rejtegetnivaló tény továbbá, hogy többnyire igen jó mulatság lehet egynéhány véres virtuális pillanat.

0

Mennyire húzható a Thoroughbred magos Athlon XP?

2002. április 29. 19:54

Az utóbbi napokban egyre gyakrabban találkozhatunk távol-keleti lapokon az AMD által még hivatalosan be nem jelentett, 0,13 mikronos csíkszélességgel készülő Thoroughbred magos Athlon XP processzorokról készült bemutatókkal. Ezek között is újdonságnak számít azonban a PioPioHW oldalain megjelent írás, mely kitér az új lapkák tuningolhatóságára is.

0

Professzionális CD-sokszorozó rendszer a Tascamtól

2002. április 29. 19:53

[CDR-Info] Új CD-másolóval bővítette kínálatát a TASCAM. A CD-D1x4 CD-sokszorozó gyors másolást tesz lehetővé maximálisan 16x-os írási sebességével és 4 lemez egyidejű elkészítésével. A professzionális CD-másoló készüléket az NSCA 2002 kiállításon is bemutatja majd.

0

A StarOffice 6.0 helyett OpenOffice lesz a SuSE Linux 8.0 magyar kiadásában is

2002. április 29. 19:51

[SuSE Magyarország] A SuSE Linux Magyarország ma sajtóközleményt adott ki, amelyben megerősíti a ZDNet SuSE Linux 8-ról szóló információit. Az operációs rendszer nem fogja tartalmazni a StarOffice 6.0 irodai programcsomagot, mert az jelentősen megnövelné a termék árát. A közlemény azt is megerősíti, hogy a telepítő CD-ken a StarOffice 5.2-es verziója és az OpenOffice rajta lesz.

0

Új Freecom Drive-In kiegészítő USB 2.0 csatlakozási felülettel

2002. április 29. 18:59

[Freecom] A Freecom tovább bővítve termékei körét ma bejelentette USB 2.0 felületen csatlakozó kiegészítőjét, mellyel szinte bármilyen belső ATAPI eszközt, CD-ROM meghajtót, CD-írót és merevlemezt külső egységgé alakíthatunk át. A Drive-In USB-2 gyorsan installálható, a csatlakoztatott periféria pedig a gép kikapcsolása nélkül azonnal használatba vehető.

0

Eladó Lara Croft ruhája

2002. április 29. 18:08

Az Eidos játékkiadó vállalat elárverezi Lara Croft eredeti ruháját, azt, amelyet Nell McAndrew brit modell, Lara első megszemélyesítője hordott. Az árverésen befolyó összeget a UNICEF javára ajánlják fel.

0

A Microsoft továbbra is bízik az Xbox sikerében

2002. április 29. 17:01

A Microsoft pénzügyi igazgatója, John Connors egy Japánban tartott sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a cég továbbra is bízik abban, hogy az Xbox hosszú távon sikeres lesz és mindent elkövet, hogy biztosítsa ezt.

0

Emelkedett a Flextronics forgalma

2002. április 29. 16:30

[EB News] A Flextronics bejelentette negyedik pénzügyi negyedéves eredményeit, a cég a március 31-én zárult negyedévben 3,3 milliárd $-os forgalmat ért el, ez 5,8%-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest.

0

A SuSE Linux 8.0 a StarOffice 6 nélkül kerül piacra

2002. április 29. 15:22

A ZDNet információi szerint a SuSE Linux hamarosan megjelenő nyolcas verziójába nem fog bekerülni a Sun StarOffice szoftvercsomag legújabb verziója, mert a védjegyzett irodai szoftver licence után fizetendő díj jelentősen növelte volna az operációs rendszer árát. A SuSE egyébként előző Linux-verzióihoz a StarOffice 5.2-es változatát csomagolta és ez úgy tűnik, hogy változatlan marad a 8.0-ban is, akik pedig az új programokra fogékonyabbak, azok számára a StarOffice 6 alapjául szolgáló OpenOffice csomagot biztosítja a német cég.