:

keresett kifejezés: szerver

Keresés a

0

Az IBM nyeresége csökkent, de így is meghaladta a várakozásokat

2001. október 17. 08:42

[Bloomberg, CNET, Reuters, Wall Street Journal] Az IBM kedden a tőzsdei zárás után bejelentette, hogy harmadik negyedéves nettó nyeresége 1,6 milliárd $ (részvényenként 90 cent), forgalma 20,4 milliárd $ volt. Az előző év hasonló időszakához képest az egy részvényre jutó nyereség 17%-kal csökkent: 2000 harmadik negyedévében a cég 2 milliárd $-os (részvényenként 1,08$-os) nyereséget és 21,78 milliárd $-os forgalmat ért el. A First Call által reprezentált elemzők a harmadik negyedévben részvényenként 89 centes nyereségre és 20,86 milliárd $-os forgalomra számítottak.

0

Az Intel nyeresége a várakozásoknak megfelelően erősen visszaesett, a forgalom a vártnál valamivel nagyobb volt

2001. október 17. 07:40

[Bloomberg, CNET, Reuters, Wall Street Journal] Kedden a tőzsdei zárás után a világ legnagyobb chipgyártója bejelentette harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit, amelyek nagyjából a lejjebb vitt várakozásoknak megfelelőek voltak. A cég nyeresége 655 millió $ (részvényenként 10 cent), a forgalma 6,5 milliárd $ volt -- a First Call által reprezentált elemzők részvényenként 10 centes nyereségre és 6,4 milliárd $-os forgalomra számítottak, az elemzők az utóbbi napokban csökkentették várakozásaikat, hivatkozva a szeptember 11-i események hatásaira.

0

Megjelent a MySQL 4.0.0

2001. október 16. 19:33

[MySQL AB] Letölthető a MySQL webhelyéről az adatbáziskezelő régóta várt 4.0-ás verziója. A fejlesztők szándéka szerint az új verzió -- ha stabillá nyilvánítják valamikor a 4.0.30 után :) -- valódi megoldás lehet a fontos, erősen terhelt adatbázisszerverek számra. A négyes verzió kezdeteitől arra törekedtek, hogy biztos alapokra helyezzék a MySQL új lehetőségeit (ezekről bővebben a kapcsolódó hírekben vagy angolul a www.mysql.com -on). A jelenlegi kiadás még csak fejlesztői változat, a MySQL AB-nél úgy tervezik, hogy néhány hét múlva, a gyors kezdeti tesztelések után, kiadnak egy bétát és további lehetőségekkel bővítik a szoftvert.

0

A Unisys nyeresége 50%-kal csökkent, a cég jelentős elbocsátásokat tervez

2001. október 16. 12:14

[Bloomberg, CNET, Reuters, Wall Street Journal] A Unisys hétfőn bejelentette, hogy a cég harmadik pénzügyi negyedéves nyeresége 50%-kal csökkent, mivel csökkent a kereslet a vállalat csúcskategóriájú szerverei és rendszerintegrációs munkái iránt. A cég egyúttal azt is közölte, hogy 3 ezer alkalmazottól fognak megválni, mivel a negyedik pénzügyi negyedév kilátásai sem túl jók.

0

A Matrix Asset Advisors szerint le kellene fújni a tervezett Hewlett-Packard-Compaq egyesülést

2001. október 16. 00:19

[Bloomberg] A Matrix Asset Advisors befektető cég úgy véli, hogy a Hewlett-Packardnak le kellene állnia a tervezett Compaq felvásárlásról, mivel mindkét cég részvényárfolyama folyamatosan esik a tőzsdén és a rivális cégek nem győzik elszipkázni a két cég ügyfeleit. David Katz, a Matrix vezető befektetési tanácsadója szerint a befektetők tiszteletben tartják a két cég azon szándékát, hogy alapvetően átalakítsák a technológiai piacot -- ugyanakkor a Matrix arra kéri fel mindkét cég igazgatótanácsát, hogy hozzák meg azt a bátor döntést, hogy lemondanak a javasolt egyesülésről.

0

Sun-Ross Stores szerver és tárolási eszköz megállapodás

2001. október 16. 00:16

[CNET] A Sun Microsystems hétfőn bejelentette, hogy több millió dolláros szerződést kötött a Ross Stores kiskereskedelmi lánccal. A Ross, amely ruhákat és más termékeket árul 438 áruházában, 24 processzoros Sun Fire 6800 szervereket (ezek egy lépéssel a csúcskategóriájú StarCat szerverek alatt vannak) és Sun StorEdge T3 tárolási eszközöket fog használni a vállalati könyvvitelhez, a humán erőforrásokhoz és a beszállítók kezeléséhez.

0

Az Ericsson Magyarország Kft. sikeresen elvégezte a PanTel első AXE központjának telepítését

2001. október 15. 18:24

[Ericsson] Az Ericsson Magyarország által a PanTel Rt. részére üzembe helyezett AXE központ kapcsolatot biztosít a PanTel IP hálózata és a hagyományos távbeszélő rendszerek között. Az AXE rendszer alkalmassá tehető arra, hogy a hagyományos áramkörkapcsolt forgalom vezérlését adatkommunikációs (csomagkapcsolt) hálózaton végezze. Ez lehetővé teszi, hogy a szolgáltatás orientált dedikált hálózatok kiépítése elkerülhető legyen az operátorok számára. Másik nagy előnye, hogy a távközlési szabványok maximális támogatása révén biztosított a más rendszerekkel való együttműködés, ami a biztonság és a jövőállóság záloga az operátorok számára.

0

A Compaq 5-éves, 1 milliárd dolláros hardver-szoftver szerződést kötött az amerikai postával

2001. október 15. 11:14

[CNET, Reuters] A szerződés értelmében a Compaq Windows alapú PC-ket és szervereket, valamint támogatási szolgáltatásokat fog nyújtani az U.S. Postal Service-nek a következő öt évben. A szerződés opcionális további öt évre megújítható. Az ügylet révén a Compaq az amerikai posta egyedüli Windows alapú hardver illetve szolgáltatás beszállítója lesz. A cég szerint a megállapodás értéke 1 milliárd $, ami akár 1,5-2 milliárd $ is lehet, ha a két fél öt év múlva az újabb ötéves hosszabbítás mellett dönt.

0

A Microsoft és az amerikai kormányzat közötti tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre

2001. október 15. 04:41

[Bloomberg, CNET, Wall Street Journal] A Microsoft valamint az amerikai kormányzat és a felperes 18 állam képviselői pénteken közölték a kijelölt szövetséig bíróval, Colleen Kollar-Kotellyvel, hogy a felek közötti tárgyalások a világ legnagyobb szoftvergyártója elleni antitröszt perrel kapcsolatban nem vezettek eredményre, így most közvetítő kijelölésével folytatódnak a megbeszélések.

0

Origin 300: új középkategóriás Unix szerverek az SGI-től

2001. október 10. 21:46

[CNET] A Unix szerver piacon már eddig is jelentős a verseny, az SGI most egy új, 32 processzoros középkategóriájú rendszert dobott a piacra. A cég felső kategóriás, Origin 3000 rendszereire jellemző moduláris filozófia jellemzi az Origin 300-at is.