:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

A Sony a digitális kamera eladások jelentős növekedését tervezi

2004. február 17. 10:50

A Sony hétfőn bejelentette, hogy a 2005. márciusában záruló pénzügyi évben a digitális kamera forgalom volumenének 40-50 százalékos növelését tervezi. A szakértők várakozásai szerint jelentős túlkínálatra és ennek következtében az árak erős visszaesésére lehet számítani.

0

A Dell folytatni szeretné gyors növekedését Kínában

2004. február 16. 11:32

Miután tavaly jelentősen emelkedett a Dell forgalma Kínában, a cég pénteken bejelentette, hogy idén a piac növekedési ütemének több mint háromszorosát tervezik a világ legnépesebb országában. A vállalat Ázsia/Csendes-óceáni részlegének elnöke szerint akár a 10 százalékos piaci részesedés elérése is lehetséges 2004-ben a tavalyi 6,8 százalék után. Kína tavaly előzte meg Japánt és az USA után a világ második legnagyobb PC-piacává lépett elő.

0

Agon: úttörő koncepció a kalandjátékok piacán

2004. február 13. 15:57

A kalandjátékok műfaját már sokan eltemették, azonban ennek ellenére mégis fel-feltűnnek az újabb alkotások a boltok polcain. Interjúnkban Pierrot, az Agon című vadonatúj kalandjáték egyik kiötlője mesél a program készítéséről, a fejlesztőkről, valamint a jövőbeli tervekről.

0

ATI termékterv: középpontban a PCI-Express

2004. február 13. 13:44

Az AnandTech nyilvánosságra hozta az ATI asztali grafikus chipjeire vonatkozó termékterveit. A vállalat a közeljövőben nem kevesebb, mint öt új termékkel jelentkezik, a csúcskategóriában két, a középkategóriában két, a belépő kategóriában pedig egy új grafikus chippel örvendezteti meg a vevőket. A vállalat a már sokat emlegetett R420 kivételével összes új termékét PCI-Express felületű kivitelben készíti el.

0

Soha nem látott negyedév a Dellnél

2004. február 13. 08:40

A Dell csütörtökön tette közzé negyedik negyedéves eredményeit. A vállalat bejelentése szerint forgalma, nyeresége, részvényenkénti eredménye és a leszállított termékek száma is rekordot döntött.

0

Már kapható a DVDcenter magazin harmadik száma -- Oscar-díjas, premier filmmelléklettel

2004. február 12. 18:16

Mától kapható a DVDcenter online magazin harmadik offline, papíralapú kiadványa, mely az előző két számhoz hasonlóan szenzációs DVD-melléklettel vásárolható meg. Magyarországon elsőként a DVDcenter magazin mellett juthatunk hozzá a három Oscar-díjra jelölt (betétdal, vágás, legjobb adaptált forgatókönyv) és a legjobb betétdalért (Things have changed, Bob Dylan) Oscar-díjjal jutalmazott Wonder Boys - Pokoli hétvége című film teljes, extrákkal dúsított és referencia minőségű képpel rendelkező DVD-változatához.

0

Bemutatta valaha gyártott legkisebb noteszgépét az IBM

2004. február 12. 13:16

[Mmd] Az IBM bemutatta újjászületett, szuperkönnyű hordozható számítógépét, a ThinkPad X40-et. Mindössze 1200 grammos tömegével az új X40 az eddigi legvékonyabb és legkönnyebb ThinkPad.

0

A Sony Ericsson és az Ericsson egyes mobiljai is áldozatul eshetnek az adattolvajoknak

2004. február 12. 12:22

A Nokia után a Sony Ericsson is beismerte, hogy egyes készülékei áldozatul eshetnek a bluesnarfing jelenségnek, vagyis rosszindulatú felhasználók Bluetooth kapcsolaton keresztül adatokat módosíthatnak vagy törölhetnek a telefonból. A bluesnarfing ellen nem lehet védekezni, ráadásul a behatolásnak nincs semmi nyoma, így a mobiltelefon tulajdonosának nem is lesz tudomása arról, hogy az adatokat megváltoztatták, esetleg ellopták.

0

Tavaly több mint 10 százalékkal nőtt a kínai PC-forgalom

2004. február 12. 10:47

Kínában a PC-eladások tavaly 10,4 százalékkal növekedtek. A világ legnépesebb országában értékesített személyi számítógépek tették ki a teljes ázsiai térség forgalmának felét -- jelentette be a Gartner piackutató vállalat. Kínában 2003-ban 13,3 millió PC talált gazdára, ami a régióban értékesített összes PC 44,7 százalékra. A világ legnépesebb országa immáron a másodok legnagyobb PC-piac az Egyesült Államok után és Japán előtt.

0

Hamarosan piacon a 4 Gbyte kapacitású MicroDrive meghajtók

2004. február 12. 09:49

Az IBM weboldalán már hirdeti 4 Gbyte kapacitású MicroDrive meghajtóját, amely mindössze akkora, mint egy CompactFlash memóriakártya. A készüléket a Hitachi gyártja, de IBM márkajelzéssel is kapható lesz, mégpedig 499 dollárért.

0

Újabb nagyfelbontású házimozi-projektort dobott piacra itthon a Panasonic

2004. február 10. 17:17

Napjainkban dobta piacra legújabb nagyfelbontású házimozi-projektorát a Panasonic. Az új, PT-AE500 típusjelzésű kivetítő kiváló képfelbontásával akár HD-tartalmak is kifogástalan minőségben jeleníthetőek meg a nagyszoba falán. Az új modell nem csak nagyfelbontású LCD-paneleket, hanem a kiváló képet biztosító áramkört, a 10-bites képfeldolgozást és a digitális gammakorrekciót, valamint az új Smooth Screen technológiát is felvonultatja az optimális hatás elérése érdekében.