:

keresett kifejezés: dell

Keresés a

0

Javuló teljesítményt és nyereséget tudott felmutatni a Sony

2006. augusztus 1. 16:17

[The Wall Street Journal/HWSW] Nyereséges negyedévet és javuló üzleti teljesítményt tudhat maga mögött a Sony. A vállalatbirodalom az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal 1,74 billió jenre, azaz nagyjából 3200 milliárd forintra növelte negyedéves forgalmát. A nyereség 32,2 milliárdot, vagyis nagyjából 60 milliárd forintot tett ki, pedig egy évvel korábban még 7,3 milliárd jenes veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Sony.

0

Egyre inkább Tajvan és Kína dominálja a világ notebook-gyártását

2006. augusztus 1. 14:02

[iSuppli/DigiTimes] Az iSuppli piackutató vállalat legutóbbi tanulmánya szerint a hordozható számítógépek iparát már 82,6 százalékban szerződéses gyártók (ODM, original design manufacturer) uralják, amelyek főként Dél-Kelet Ázsiában, azon belül is Kínában, Sanghaj körzetében végzik a termelést. A gyártás ráadásul nemcsak forrás alapján vagy földrajzilag koncentrálódik, hanem vállalati szinten is: a legnagyobb öt ODM közel 68 százalékkal részesedik a világ notebook-termeléséből.

0

Kontra: az AMD-ATI fúzió közelebbről

2006. augusztus 1. 12:56

Az elmúlt évek egyik, ha nem a legmeglepőbb bejelentését tette az AMD, mikor a múlt héten nyilvánosságra hozta az ATI Technologies felvásárlását. Kétrészes cikkünkben megvizsgáljuk az ügylet körülményeit, kivételesen azonban az akvcizíció ellen szóló érveket sorakoztatjuk fel elsőként.

0

Rekordmagasságban az AMD piaci részesedése

2006. július 31. 10:31

A Mercury Research adatai szerint az AMD a második negyedévben 22 százalékos részesedéssel rendelkezett a processzorpiacon, ami korábban még sosem fordult elő a vállalat történetében. A korábbi legmagasabb piaci részesedését 2001 második negyedévében könyvelhette el a cég, akkor az eladások 21,8 százalékát tartotta kézben.

0

Kazaa: vége a dalnak

2006. július 28. 09:56

Peren kívüli egyezséget kötött a zeneiparral a Kazaa fájlcserélő, amelynek üzemeltetője, a Sharman Networkd összesen több mint 115 millió dollárt fizet az EMI, Sony BMG, Universal Music és Warner Music kiadóknak. Hogy pontosan mekkora az összeg és ebből melyik kiadó mennyivel részesedik, azt a felek nem hozták nyilvánosságra. A Sharman emellett filmstúdióknak is fizet, de hogy melyeknek és mennyit, az szintén nem nyilvános.

0

Piacon az első asztali HD DVD-felvevő

2006. július 27. 13:09

[Impress Watch, HWSW] Cseppnyi késést követően ma menetrendszerűen megérkezett a japán üzletekbe az első HD DVD-rögzítő, a Toshiba Vardia RD-A1. Az első HD DVD formátumú lemezekre is dolgozó felvevőkészülékből a gyártó nem tudott elegendő mennyiséget készíteni az eredetileg kitűzött július elejei startra.

0

A fényképezőgép, melyben nem csalódhatsz: érkezik a Nikon D80

2006. július 27. 12:27

[Clubic.com] Lassan csepegteti a részleteket új digitális tükörreflexes fényképezőgépéről a Nikon: a hangzatos a kamera, melyben nem csalódhatsz szlogen mögé rejtett új jövevény a Nikon globális weboldala szerint 13 nap múlva lát majd napvilágot. A 10,2 megapixeles képérzékelővel ellátott Nikon D80 modellszámozása alapján inkább a belépő szintet képviselő D50 és D70-hez áll majd közelebb.

0

Már csak karácsonyi ajándék lehet a Sony elektromos könyve

2006. július 27. 11:39

[Clubic.com] Nem csak a Blu-ray meghajtók kereskedelmi megjelenésével késik a Sony, a januári Consumer Electronics Show rendezvényen bemutatott, eredetileg az első negyedévre ígért elektromos könyvével még mindig adós a japán vállalat. A cég most elnézést és türelmet kér a készüléket előrendelő amerikaiaktól.

0

Motorola Motofone: egyszerűen mobiltelefon

2006. július 26. 12:22

[Clubic.com] Belépő szintű modellel bővíti pengevékony mobiltelefon-családját a Motorola. Az elsősorban telefonálásra alkalmas készülék a régmúlt időket idézi 37 éves technológiát alkalmazó, mobiltelefonban rég nem látott kijelzőjével, melyet azonban a RAZR-család trendi, csinos külsejébe rejtettek.

0

Gyorsíthatja a Vistát futtató noteszgépet a Samsung flashmemóriás merevlemeze

2006. július 26. 11:04

[Clubic.com] Bemutatta első önállóan nem igazán alkalmazható, a mobil merevlemezek mellé telepíthető SSD, azaz Solid State Disk meghajtóját a Samsung. A 4 gigabájt kapacitású, flash memóriamodulokból épített meghajtó támogatja a jövőre megjelenő Windows Vista teljesítménynövelő és energiakímélő technológiáját, a ReadyBoostot.

0

Új tagokkal bővítette RAZR termékcsaládját a Motorola

2006. július 25. 11:01

A Motorola tegnap éves elemzői tájékoztatóján új mobiltelefonokat jelentett be, köztük a KRZR és RIZR modelleket, valamint a RAZR új változatait. A 2004-ben debütált RAZR-ből megjelenése óta több mint 50 milliót adott el a Motorola és a szupervékony telefon sikerének köszönhetően 20 százalék fölé tudta növelni piaci részesedését, amelyre a 90-es évek óta nem volt példa, ezért nem csoda, ha a vállalat vezetői a termékvonal folytatása, kibővítése mellett döntöttek.

0

Összeveszett a csokoládén az LG és a Samsung

2006. július 25. 09:51

[Clubic.com] Összeveszett a két koreai gyártóóriás az LG Electronics kétségkívül legsikeresebb mobiltelefonján, a Chocolate Phone-on. Az LG azzal vádolta meg riválisát, a Samsungot, hogy egyszerűen lemásolta a mobiltelefont. Ha perre kerülne az ügy, a Samsungnak nehéz dolga lenne: az LG telefonja hónapokkal korábban került piacra és a hasonlóság valóban több, mint átlagos.

0

Opteron-alapú szerverekkel erősít az IBM?

2006. július 24. 10:59

Az IBM jelenleg csak fürtözéses feladatokra kínál Opteron-alapú szervereket, azonban a hírek szerint ez hamarosan változni fog, augusztus 1-én ugyanis a vállalatok új alapokra helyezik kapcsolatukat: Hector Ruiz AMD-vezér és Susan Whitney, az IBM x86-os szerverekért felelős vezetője ekkor fogják bejelenteni az üzleti alkalmazások futtatására tervezett Opteron-alapú rendszereket.

0

Javítgatja routerei kritikus UPnP-hibáját a D-Link

2006. július 21. 11:54

[Clubic.com] Több hónap tétlenséget követően megkezdte a routereiben talált kritikus biztonsági rés befoltozását a D-Link. A még februárban nyilvánosságra hozott, UPnP-kezelésben (Universal Plug-and-Play) talált hibát a D-Link kezdetben jelentéktelennek minősítette, noha azt kihasználva kártékony kódot lehetett futtatni a routereken, akár kontrollálva ezzel a felhasználó internetforgalmát.

0

DVD-re és merevlemezre rögzítenek a Sony új HD-kamkorderei

2006. július 21. 10:27

[News.com] A Sony két újabb nagyfelbontású videók készítésére alkalmas kamkorderrel, kézi videorögzítővel bővíti kínálatát. Az eddig megjelent, kazettára rögzítő HDR-HC3 modelljéből alkotott katalógust egy DVD-lemezre és egy merevlemezre dolgozó változattal egészíti ki. A két új HD-kamkorder az első HD-felvevő lesz a DVD-s és merevlemezes kamkorderek között.