Szerző: Bodnár Ádám

2006. július 31. 10:31

Rekordmagasságban az AMD piaci részesedése

A Mercury Research adatai szerint az AMD a második negyedévben 22 százalékos részesedéssel rendelkezett a processzorpiacon, ami korábban még sosem fordult elő a vállalat történetében. A korábbi legmagasabb piaci részesedését 2001 második negyedévében könyvelhette el a cég, akkor az eladások 21,8 százalékát tartotta kézben.

[HWSW] A Mercury Research adatai szerint az AMD a második negyedévben 22 százalékos részesedéssel rendelkezett a processzorpiacon, ami korábban még sosem fordult elő a vállalat történetében. A korábbi legmagasabb piaci részesedését 2001 második negyedévében könyvelhette el a cég, akkor az eladások 21,8 százalékát tartotta kézben.

Opteronok hátán

A legnagyobb rivális Intel az idei második negyedévben 73 százalékos részesedéssel kellett beérje, ami azt jelenti, hogy 5 százalékon osztoztak a kisebb gyártók, mint a VIA és a Transmeta. A piaci bevételekből az idei második negyedévben 18 százalékkal részesedett az AMD, az Intelnek 81 százalék, a többieknek 1 százalék jutott. Mivel az Intel részesedése nem változott az első negyedévhez képest, kimondható, hogy az AMD kizárólag a kisebb cégektől szívott el bevételt.

Az AMD rekordja minden bizonnyal az Opteronok mindent elsöprő népszerűségének köszönhető. A Mercury Research adatai szerint a kétprocesszoros szerverekbe szánt Opteron 200-as termékcsalád eladásai az előző negyedévhez képest 45 százalékkal nőttek, ezzel az AMD az x86 szerverprocesszorok 33 százalékát kaparintotta meg. Az Intel szerverpiaci részesedése eközben 5 százalékponttal visszaesett.

A noteszgépek szegmensében azonban a második számú processzorgyártó továbbra sem tudott előretörni, a Mercury adatai szerint a második negyedévben az Intel az eladások 86,7 százalékát tartotta kézben, míg az AMD-nek 13,3 százalék jutott. Az előző negyedéves adatokhoz képest az Intel részesedése 0,3 százalékponttal erősödött, míg az AMD-é ugyanennyivel csökkent.

Visszatámad az Intel

A második negyedévet mind az Intel, mind az AMD viszonylag gyenge pénzügyi eredményekkel zárta. Az AMD a júniusban leszállított előrejelzésnél is gyengébb negyedévet zárt, mind a bevétel, mind a profit elmaradt a várakozásoktól, ahogy az Intel csökkentette asztali processzorainak árait, elcsábítva a vevőket az AMD termékeitől. Az Opteronok eladásai 26 százalékkal erősödtek, de összességében a cég 4 százalékkal kevesebb CPU-t adott el mint az első negyedévben.

Az Intel második negyedéves bevétele és eredménye is csökkent, azonban a visszaesés némileg kisebb volt a vártnál. Andy Bryant, a vállalat pénzügyi vezetője elismerte, a processzor-eladások a szokásos szezonális változásnál jobban visszaestek. Csökkent a processzorokon elért bevétel is, a flash memóriák forgalma ugyanakkor emelkedett. A paici elemzők által figyelt legfontosabb mutatók egyike, a bruttó eredményhányad 52,1 százalékra esett vissza, mivel az Intel beindította új generációs processzorainak gyártását, amely az életciklus elején a legköltségesebb.

Elemzők várakozásai szerint a harmadik negyedévben meg fog fordulni a trend és az Intel visszaveszi korábban elvesztett piacrészeinek egy darabját, ahogy megkezdi a Core 2 Duo lapkák szállítását. Az Intel új processzorai a korábbi modellekhez képest jelentősen nagyobb teljesítményt nyújtanak alacsonyabb fogyasztás mellett. Szakértők megjegyzik, hogy az Opteronok ellen harcba küldött Xeon 5100 sorozat hatása legkorábban 2-3 negyedév múlva lesz észlelhető a piaci részesedési adatokban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról