híreink

Év

0

ATI termékterv: középpontban a PCI-Express

2004. február 13. 13:44

Az AnandTech nyilvánosságra hozta az ATI asztali grafikus chipjeire vonatkozó termékterveit. A vállalat a közeljövőben nem kevesebb, mint öt új termékkel jelentkezik, a csúcskategóriában két, a középkategóriában két, a belépő kategóriában pedig egy új grafikus chippel örvendezteti meg a vevőket. A vállalat a már sokat emlegetett R420 kivételével összes új termékét PCI-Express felületű kivitelben készíti el.

0

A Gartner szerint az idén 13,9 százalékkal nő a PC-piac

2004. február 13. 10:12

A Gartner Dataquest tegnap nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint a 2004-ben eladott PC-k száma tavalyhoz képest 13,9 százalékkal 187 millió darabra emelkedeik. A piackutató cég szerint a növekedés hátterében elsősorban a fogyasztók állnak majd, de a vállalatok is megkezik a PC-ik lecserélését.

0

Intel: áttörés a fotonikai modulátorok területén

2004. február 13. 08:52

Az Intel tudósai jelentős előrelépést tettek az olyan vadonatúj, tranzisztorszerű eszközök előállítása terén, amelyek az adatot fénysugárrá alakítják. Azáltal, hogy szabványos szilíciumlapkából állítható elő egy gyors fotonikai (száloptikai) modulátor, rendkívül alacsony költségű, nagy sávszélességű száloptikai kapcsolat alakítható ki PC-k, szerverek és egyéb elektronikai eszközök között, valamint a számítógépeken belül.

0

Soha nem látott negyedév a Dellnél

2004. február 13. 08:40

A Dell csütörtökön tette közzé negyedik negyedéves eredményeit. A vállalat bejelentése szerint forgalma, nyeresége, részvényenkénti eredménye és a leszállított termékek száma is rekordot döntött.

0

Kiszivárgott a Windows 2000 és a Windows NT 4.0 forráskódja

2004. február 13. 08:18

A Microsoft ma hivatalosan is elismerte, hogy a tegnapi nap folyamán felkerültek az internetre a Windows 2000 és a Windows NT 4.0 operációs rendszerek forráskódjának bizonyos részei. A cég állásfoglalása szerint az ipari titoknak minősülő forráskód nem a Microsoft belső hálózatából került ki, hanem a vállalat egyik partnerétől szívároghatott ki.

0

Megjelent az ATI Catalyst drivercsomagok legújabb, 4.2-es változata

2004. február 12. 20:39

Megjelent a Catalyst meghajtóprogram-csomagok legújabb, 4.2-es változata. A Windows2000/XP és Windows98/ME operációs rendszerekhez készült driverek teljes, vezérlőpultot is tartalmazó csomagjait helyből, FTP-szerverünkről is le lehet tölteni.

0

A Matáv 2003. évi eredményei

2004. február 12. 18:48

Közel három százalékkal, 607,3 milliárd forintra nőttek a Matáv bevételei az előző évhez képest -- tudatta a közleményében a szolgáltató. A növekedés a magasabb mobil és adatátviteli bevételeknek köszönhető, amit részben ellensúlyozott a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.

0

Már kapható a DVDcenter magazin harmadik száma -- Oscar-díjas, premier filmmelléklettel

2004. február 12. 18:16

Mától kapható a DVDcenter online magazin harmadik offline, papíralapú kiadványa, mely az előző két számhoz hasonlóan szenzációs DVD-melléklettel vásárolható meg. Magyarországon elsőként a DVDcenter magazin mellett juthatunk hozzá a három Oscar-díjra jelölt (betétdal, vágás, legjobb adaptált forgatókönyv) és a legjobb betétdalért (Things have changed, Bob Dylan) Oscar-díjjal jutalmazott Wonder Boys - Pokoli hétvége című film teljes, extrákkal dúsított és referencia minőségű képpel rendelkező DVD-változatához.

0

A Sun terveinek fókuszában a többszálú végrehajtás

2004. február 12. 14:44

A Sun Microsystems kedden jelentette be UltraSPARC IV processzorát, egy szerdai elemzői konferencián azonban már a következő generációs chipekről beszéltek a cég vezetői. A vállalat szerint az UltraSPARC IV kétszer nagyobb teljesítményt nyújt elődjénél, az UltraSPARC III-nál, az év végén debütáló UltraSPARC IV+ teljesítménye pedig kétszeresen múlja felül az UltraSPARC IV-ét.

0

Mégiscsak bánt a néni -- ráfizetéses lehet az össze-vissza kattintgatás

2004. február 12. 13:18

Továbbra is aratnak a modemes felhasználók figyelmetlenségét kihasználó, emelt díjas számot tárcsázó programok: nem csökkent -- igaz, a szakemberek szerint nem is nőtt -- azoknak a száma, akik egyes weboldalakon kattintgatva letöltenek és telepítenek úgynevezett betárcsázó programokat, majd a hónap végén negyven, de akár százezer forintos telefonszámlával is elkápráztathatják a családi költségvetés kézbentartóját.

0

Bemutatta valaha gyártott legkisebb noteszgépét az IBM

2004. február 12. 13:16

[Mmd] Az IBM bemutatta újjászületett, szuperkönnyű hordozható számítógépét, a ThinkPad X40-et. Mindössze 1200 grammos tömegével az új X40 az eddigi legvékonyabb és legkönnyebb ThinkPad.

0

A Sony Ericsson és az Ericsson egyes mobiljai is áldozatul eshetnek az adattolvajoknak

2004. február 12. 12:22

A Nokia után a Sony Ericsson is beismerte, hogy egyes készülékei áldozatul eshetnek a bluesnarfing jelenségnek, vagyis rosszindulatú felhasználók Bluetooth kapcsolaton keresztül adatokat módosíthatnak vagy törölhetnek a telefonból. A bluesnarfing ellen nem lehet védekezni, ráadásul a behatolásnak nincs semmi nyoma, így a mobiltelefon tulajdonosának nem is lesz tudomása arról, hogy az adatokat megváltoztatták, esetleg ellopták.