0
Egyesül a Magyar Telekom és a T-Mobile
2005. október 6. 14:14
A Magyar Telekom igazgatósága a mai napon javaslatot tett a2005. október 6. 14:14
A Magyar Telekom igazgatósága a mai napon javaslatot tett a2005. október 6. 12:18
A vártnál jóval kevéssé sikeres a Motorola és az Apple koprodukciójában készült Rokr zenetelefon, amely szeptember elején került a piacra. A Piper Jaffray elemzőcég jelentése szerint a terméket hűvösen fogadta a piac, a sajtóban is többnyire negatív vélemények jelentek meg, sokaknak nem tetszett a készülék megjelenése, magas ára, valamint hogy legfeljebb 100 dal tárolását teszi lehetővé attól függetlenül, hogy mekkora memóriakártyát tesz bele a felhasználó.2005. október 6. 11:46
Az Albacomp megnyitotta internetes boltját, az Albacomp Digital Home webáruházat, ahol a a vállalat által forgalmazott számítástechnikai, szórakoztatóelektronikai és irodatechnikai termékek érhetők el: notebookok, PC-k, monitorok, valamint Panasonic és Yamaha márkájú szórakoztatóelektronikai termékek.2005. október 6. 11:20
A Samsung itthon is piacra dobja a mozgásérzékelővel felszerelt, felhasználó kézmozdulatait is értelmezni képes új mobiltelefonját, az SGH-E760 készüléket. Az új telefon azonban nem csak eme egyedi képessége miatt tűnik ki a vállalat termékeinek sorából, hanem egyedi a dizájnja is, a vállalat szerint a külső kör alakú színes kijelzőt és a telefon vonalait egy autó műszerfala, műszerei ihlették.2005. október 6. 10:48
[Clubic.com] Az elsősorban hordozható kézi számítógépek, illetve mobiltelefonok számára processzorokat fejlesztő-tervező ARM bejelentette, hogy 2008-ban elkészülhet a vállalat Cortex-A8 kódnevű processzora, mely már 1 GHz-es frekvencián működik majd. A processzor számítási teljesítménye 2 milliárd művelet lesz másodpercenként, mindössze 300 mW fogyasztás mellett. Ezt a processzort 65 nanométeres gyártástechnológiával készíttetné el az ARM.2005. október 6. 10:16
[Neowin] A grafikai és tervező-szoftvereiről ismert Autodesk bejelentette, hogy 182 millió dollár készpénzért felvásárolta az Aliast, a Maya 3D-grafikus szoftvert fejlesztő céget. Mivel az Autodesk tulajdonában van a 3D Studiót fejlesztő Discreet is, így egyetlen kézbe kerül a piac két meghatározó 3D-modellező szoftvere.2005. október 6. 09:52
[infoSync] Újabb Nokia termék csúszását erősítette meg a vállalat: az eredetileg harmadik negyedévre tervezett linuxos Nokia 770 tenyérgép megjelenése egyelőre ismeretlen, negyedik negyedévi időpontra csúszik a szoftverplatform véglegesítése miatt. A New Yorkban, a LinuxWorld eseményen bemutatott Nokia 770 Internet Tablet készülékben nincs mobiltelefon, a zsebben elférő, levelezést, internetböngészést nyújtó linuxos készülék viszont kiváló kiegészítője lehet egy Bluetooth kapcsolatot támogató Nokia telefonnak.2005. október 5. 15:05
Az ATI Technologies hosszas várakozás és többszöri csúszás után végre bejelentette vadonatúj grafikus processzorait, a Radeon X1000 család tagjait. A vállalat állítása szerint az új architektúra és az új gyártástechnológia kombinációja minden szegmensben a legnagyobb teljestményt eredményezi.2005. október 5. 15:04
Az ATI Technologies hosszas várakozás és többszöri csúszás után végre bejelentette vadonatúj grafikus processzorait, a Radeon X1000 család tagjait. Az X1800, X1600 és X1300 chipek legfontosabb újdonsága, hogy már kivétel nélkül 90 nanométeres csíkszélességgel készülnek és a vállalat termékeinek történetében először támogatják a DirectX Shader Model 3.0 szabványt.2005. október 5. 13:56
A FreeSoft Rt. BIG FISH márkanév alatt öt új online megoldást jelentett be. A FreeSoft által közvetlenül értékesített, dobozos termék és szolgáltatás formájában is elérhető új portálmegoldások az év elején felvásárolt két cég, a BIG FISH és a MoolTech mobil- és webes technológiáira épülnek. A FreeSoft új BIG FISH termékcsaládját öt megoldás (Portal, e-Shop, Sales Force, Mobil Promo, Mobil Content) alkotja.2005. október 5. 13:31
A Fujitsu Siemens Computers hamarosan itthon is piacra dobja LIFEBOOK P1510 átalakítható noteszgépét, mely a piac legkönnyebb, teljes mobil funkcionalitást kínáló Tablet PC-notebook hibridje. A mindössze 1 kg-os készüléket novembertől hazánkban is meg lehet majd vásárolni.2005. október 5. 10:59
[Computerworld/HWSW] A hét elején a Sun Microsystems honlapján megjelent egy közlemény, mely szerint a vállalat vezére, Scott McNealy a Google elnök-vezérigazgatójával, Eric Schmidttel közös bejelentést tesz magyar idő szerint kedd este. A hírt a szaksajtó meglehetősen nagy izgalommal fogadta, hiszen a két vállalat ambícióit és termékeit összekombinálva nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy képzeletben megalkossuk a 21. századi számítástechnika új formáját, a teljesen webalapú szoftvereket, amelyek egyet jelentenének a piaci erőviszonyok és mindennapjaink átrendezősével.2005. október 5. 10:09
A HP bejelentette, hogy felvásárolja a blade szerverek piacának úttörőjét, az RLX Technologies vállalatot. A tranzakció pénzügyi hátterét a felek nem hozták nyilvánosságra. A texasi RLX-nek világszerte mintegy 200 ügyfele és összesen alig 40 alkalmazottja van. Az akvizíció várhatóan egy hónapon belül lezárul, az RLX pedig a HP nagyvállalati termékekért és szolgáltatásokért felelős Technology Solutions Group részeként működik tovább.2005. október 5. 09:41
A Microsoft hatalmas neveket szerződtetett a Halo akciójátékon alapuló mozifilm mellé: a vállalat bejelentette, hogy a Gyűrűk Urát és a bemutatásra váró King Kongot rendező Peter Jackson és társa, Fran Walsh lesznek a film producerei. A Halo speciális effektjei ennek megfelelően Jackson saját cégének égisze alatt, a Weta műhelyeiben készülnek majd el.2005. október 5. 09:01
Az AppleInsider megbízható forrásokra támaszkodva tudni véli, hogy az Apple Computer már megkezdte a videolejátszós iPod gyártatását, melyet a spekulációk szerint a jövő héten mutatnak be, a vállalat negyedik negyedéves eredményeivel együtt. Az új lejátszóban egy 60 gigabájtos merevlemez kap majd helyet e források szerint, és néhány milliméterrel vékonyabb lesz a jelenlegi iPod Photo modelleknél.