híreink

Év

0

A legnagyobb cégek állnak a VIA mellé?

2000. augusztus 25. 14:27

A taipei Nemzetközi Konferencia Centerben, szeptember 20 és 21-ike között tartandó első VIA Technology Forum (VTF) résztvevői között olyan piacvezető cégek képviselői is jelen lesznek, mint az Infineon, Micron, Hyundai, 3Com, Microsoft, AMD, NEC, InQuest, AMI2, Philips Semiconductor, Connexant, az 1394 Trade Association, Smart Module, és az Apacer - jelentette be ma a VIA.

0

ATi grafikus chip a Nintendo új konzoljában

2000. augusztus 25. 12:45

Úgy tűnik, az ATi sem kíván lemaradni versenytársai mögött azáltal, hogy veszni hagyja a játékkonzolok piaca által nyújtott hatalmas bevételeket. A cég tegnap a Nintendóval közösen bejelentette, hogy ez utóbbi Nintendo GAMECUBE TM típusú konzoljához az ATi fogja szállítani a grafikus chipet. A Japánban várhatóan jővő év szeptemberében megjelenő új játékgép tervezésében az az ArtX is részt vett, melyet az év elején vásárolt fel az ATi. A 3D-s motor (Flipper) órajele várhatóan 200 MHz fölött lesz és a NEC 0.18-mikronos beágyazott DRAM technológiáját fogja hasznosítani, mégpedig oly módon, hogy 2 MB on-die frame puffert tartalmaz majd.

0

Új Intel VC820 BIOS-frissítés

2000. augusztus 25. 12:29

Az Intel nemrégiben tette közzé VC820 típusjelű - feltehetően Magyarországon sem túl népszerű - alaplapjához legújabb BIOS-frissítését. Az új verzióban (melynek lakonikus verziószáma VC82010A.86A.0035.P15) számtalan problémát orvosoltak, melyekről itt olvashatsz részleteket.

0

Új SOYO 7IWA-F BIOS

2000. augusztus 25. 12:19

A SOYO Computer Inc. kiadta 7IWA-F típusjelű alaplapjához a legújabb BIOS-frissítést. Az új verzióban (7IWA-F_4BA1) a következő problémákat orvosolták:

0

Az ELSA ma közzétette 2000 első félévi pénzügyi eredményeit

2000. augusztus 25. 11:43

Az ELSA AG ma közzétette a 2000. év első félévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. Ezek szerint a cég eladásból származó jövedelmei az év első hat hónapjában 179 millió EURO-t tettek ki, ami az előző év megegyező időszakához képest 110 százalékos növekedést jelent. A cég növekvő nemzetközi expanzióját mutatja, hogy az exportból származó bevétel elérte az összbevétel 44 százalékát, szemben az 1999-es év első félévének 31 százalékos export részesedével.