:

híreink

Év

0

Hallgat a szóra a mobiltelefon

2005. március 22. 11:09

A Microsoft bemutatta a Microsoft Voice Command angol nyelvű verzióját, amely Európában az első beszéddel vezérelhető szoftver, ami kifejezetten a Windows Mobile 2003 rendszerű Pocket PC-kre készült. A Voice Command révén a Pocket PC és a Pocket PC Phone Edition készülékek virtuális, interaktív személyi titkárrá alakulnak át, hangvezérlés révén kezelhetők vele különféle funkciók, például a telefon, a névjegyalbum, naptár és a Windows Media Player.

0

Félmilliárd forint feletti árbevételt ért el tavaly az Alerant

2005. március 22. 10:45

Az első éves fennállását ünneplő Alerant Informatikai Rt. sikeresen zárta a 2004-es évet, 545 millió forintos árbevétel mellett 55 millió forint adózott eredményt ért el. A vállalat idén már 800 millió forintos bevételre számít. Az 545 milliós forgalom teljes egészében szoftverfejlesztésből és BEA alkalmazásintegrációs termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokból származott.

0

Kelet-európai számítógépgyárat építene a Dell

2005. március 22. 10:39

[News.com] A világ legnagyobb PC-gyártója, az amerikai Dell közölte, hogy hamarosan új gyártóüzemet létesít, mégpedig Kelet-Európában. A tervről nem más beszélt, mint maga Michael Dell, a vállalat alapítója és igazgatótanácsának elnöke, aki Indiában megnyitotta a Dell ügyféltámogatási központját. Az európai PC-gyár pontos helyszínéről a vezető nem volt hajlandó nyilatkozni.

0

Az Apple befoltozta zeneboltjának biztonsági rését

2005. március 22. 09:47

Az Apple Computer közölte, hogy befoltozta iTunes Music Store szolgáltatásában azt a biztonsági rést, amely lehetővé tette hackereknek, hogy másolásvédelem nélküli dalokat vásároljanak a vállalat internetes zeneboltjából. Az Apple szerint a Music Store mostantól teljesen biztonságos, azonban használatához mindenképp az iTunes kliensszoftver legújabb, 4.7-es verziója szükséges, a régebbi verziók felhasználóinak frissítésre van szükségük.

0

Az Oracle veheti meg a Reteket

2005. március 22. 09:27

Tegnap az Oracle bejelentette, hogy szerződést írt alá a Retek Inc. megvásárlásáról. A szoftvercég a licitálás során kiütötte legnagyobb riválisát, az SAP-t, amely elállt a felvásárlási ajánlatától. Az Oracle végül részvényenként 11,25 dollárért, azaz összesen mintegy 670 millió dollárért kebelezheti be a Reteket.

0

SAP-workshop a hazai felsőoktatás fejlődéséért

2005. március 22. 09:16

Az SAP Hungary Kft. és a felsőoktatási intézmények képviselői a március 19-én megrendezett workshop keretében megvizsgálták, hogyan segítheti az informatika a magyar felsőoktatás helytállását az egyre erősödő oktatási versenyben.

0

Havidíjmentes, forgalomarányos ADSL a VIVAnettől

2005. március 21. 16:13

Új, egyelőre egyedülálló ADSL díjkonstrukcióval várja új ügyfeleit a VIVAnet: a ZÉRÓflexi ADSL névre keresztelt csomagra május végéig 500 megrendelő fizethet elő, akik egy kizárólag forgalomarányosan számlázott, teljesen havidíjmentes konstrukciót tudhatnak magukénak. A ZÉRÓflexi ADSL keretében egy megabájt forgalomért bruttó 100 forintot számol fel utólag a szolgáltató.

0

Április elején hirdetnek ítéletet az Ericsson hálózatát feltörő magyar cracker ügyében

2005. március 21. 15:32

A múlt héten kezdődött az Ericsson számítógépes hálózatát feltörő és onnan adatokat eltulajdonító magyar cracker pere, amely -- magyar szemmel nézve legalábbis -- szokatlanul gyorsan véget érhet. A svéd Svenska Dagbladet napilap szombati száma az állami hírügynökség jelentésére hivatkozva azt közölte, hogy április 4-én már ítéletet hirdet a bíróság. A tárgyalás szigorú biztonsági intézkedések mellett, zárt ajtók mögött zajlik.

0

Másfél évet élt az AMD Socket 754 tokozása

2005. március 21. 14:13

Az X86-Secret információi szerint immár bizonyos, hogy az AMD már csak a nyár elejéig, pontosabban június 15-éig vesz fel megrendeléseket az első generációs tokozású Athlon 64 processzorokra. A Socket 754 kivitelű chipeket 2003 szeptemberében jelentette be a vállalat, napjainkban pedig 2800+, 3000+, 3200+, 3400+ és 3700+ számozású Athlon 64 lapkák érhetők el a Socket 754-es alaplapokhoz.

0

Boltokban a Nokia 6680

2005. március 21. 14:09

A Nokia bejelentette, hogy megkezdte a februárban, a 3GSM konferencián bejelentett Nokia 6680 mobiltelefon kiszállítását a boltokba, valamint a mobilszolgáltató partnerekhez. A harmadik generációs hálózatokat is támogató okostelefont fényképezésre, videorögzítésre, illetve videokonferenciára hegyezte ki a gyártó, a készülék két beépített kamerát is tartalmaz, melyek közül egyik a telefon előlapján, a felhasználóra irányítva kapott helyet.

0

Tuning a fotelből: távirányítható ABIT alaplapok

2005. március 21. 13:12

[Hexus] A hazánkban is jól ismert ABIT a CeBIT kiállításon mutatta be RM-11 névre keresztelt PC-s távirányítóját, amelynek érdekessége, hogy támogatja a vállalat alaplapjaira szerelt µGuru chipet, ez pedig lehetővé teszi, hogy a számítógép hardverét akár a távolból, a távirányítóról is lehet monitorozni, de a beállítások is módosíthatók, így akár a túlhajtást is el lehet végezni a távirányítóról.

0

Elkelt a Flickr

2005. március 21. 11:43

[News.com] A Yahoo megvásárolta a magánkézben levő Flickrt, amely digitális képek internetes almbumokba rendezését, megosztását teszi lehetővé a felhasználói számára. A vállalatok nem jelentették be az tranzakció pénzügyi részleteit. A tervek szerint a Flickr továbbra is önálló oldalként működik tovább, azonban a kanadai cég dolgozói hamarosan a Yahoo kaliforniai főhadiszállásán folytatják munkájukat.

0

Napi ötmillió dolláros bírságot kaphat a Microsoft

2005. március 21. 10:47

[WSJ/HWSW] Az Európai Bizottság szerint a Microsoft még mindig nem vetette alá magát a tavaly márciusban meghirdetett ítéletnek, amelyben egyebek közt arra kötelezték, hogy tegyen elérhetővé a versenytárs szoftvercégek számára bizonyos Windows-protokollokat. A hatóságok két héten belül döntenek arról, hogy megbüntessék-e ezért a Microsoftot. A szoftvervállalatra legfeljebb napi forgalmának 5 százalékát kitevő, azaz mintegy ötmillió dolláros büntetés várhat.