0
Letölthető a Mozilla böngészőprogram-csomag 1.4-es verziója
2003. július 1. 10:49
[Mozilla.org, HWSW] Megjelent az egyik legnépszerűbb keresztplatformos, nyílt2003. július 1. 10:49
[Mozilla.org, HWSW] Megjelent az egyik legnépszerűbb keresztplatformos, nyílt2003. július 1. 10:47
[SBN, WSJ] A Texas Instruments tegnap megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, melyek szerint két éven belül megkezdi újabb egyesült államokbeli félvezetőgyárának építését. A tervek szerint 3 milliárd dollár összköltséggel megvalósuló texasi beruházás 2005-ben kezdődik meg.2003. július 1. 08:58
A júniusi szám a Hír-lelő és a Láttuk-hallottuk2003. június 30. 20:44
[FFII.org] A hónap közepén az Európai Parlament szoftverszabadalmakkal foglalkozó állandó bizottsága, a Jogi Ügyi és Belső Piaci Bizottság (JURI, Committee on Legal Affairs and the Internal Market) többszöri halasztás után döntött a szoftverekre vonatkozó egységes európai szabályozás ügyében, és érdemi változtatások nélkül véglegesítette a Európai Parlament elé beterjesztendő, azóta is nagy vitát kavaró jelentését, holott az üggyel foglalkozó két másik állandó bizottság, a Kulturális és az Ipari Bizottság szerint is voltak még tisztázandó kérdések.2003. június 30. 19:41
[IDG] Az Oracle a múlt héten Londonban megrendezett AppsWorld Europe rendezvényen a nyílt forráskódú operációs rendszer iránti elkötelezettségének újabb jeleként bejlentette Linux Platform Migration Utility nevű alkalmazását, mellyel a vállalatok meglévő E-Business Suite rendszereiket Linuxra költöztethetik. Az új szoftvert a vállalat július közepétől ingyenesen bocsátja ügyfelei rendelkezésére.2003. június 30. 19:06
Az Albatron nemrégiben jelentette be, hogy megkezdte a 400 MHz-es rendszerbuszt használó Athlon XP processzorokat kezelni képes VIA KT600 lapkakészletre épülő alaplapjainak sorozatgyártását. A KX600 Pro számos rivális gyártó KT600-as megoldását megelőzve már július közepén a boltokba kerül.2003. június 30. 18:40
Az IDC piackutató vállalat legfrissebb felmérése szerint a vezeték nélküli LAN áramkörök globális piaca a tavalyi 598,8 millió dollárról 1,1 milliárd dollárra fog emelkedni 2007-re, míg az eladások volumene ötszörösére, 114 millió darabra fog nőni.2003. június 30. 17:54
A Vodafone június 26-án indította volna meg Internet Plusz szolgáltatását, mely a hazai GPRS-hálózatokon egyedi módon tömörítést alkalmazott volna a felhasználó által lekért adatokon, így azok a korlátozott sávszélességű technológián lényegesen gyorsabban lettek volna elérhetők, miközben a letöltött adatmennyiséget is jelentősen csökkentik. A Vodafone által beszerzett, Bytemobile Macara technológiát alkalmazó berendezés azonban az éles üzemet csupán pár óráig bírta és felmondta a szolgálatot.2003. június 30. 17:19
[Noguchi&Peters] Peter Blackmore, a HP első alelnöke, a nagyvállalati üzletág vezérigazgatója június 30-án Magyarországon kezdte kelet-közép-európai körútját. Látogatása során találkozik Medgyessy Péter miniszterelnökkel, Magyar Bálint oktatási miniszterrel, valamint a hazai üzleti élet vezető személyiségeivel.2003. június 30. 16:58
[Digit-Life] A korábbi terveknek megfelelően augusztusban kerülhet a boltok polcaira a Thomson beépített merevlemezzel rendelkező, MP3 és MP3Pro kódolású audioállományok és MPEG-4 videoállományok lejátszására képes Lyra lejátszója. A PDP2840 készülék nagy kijelzővel és 20 GB-os merevlemezzel kerül a boltokba. A hordozható lejátszó méretei: 115 x 29 mm, várható ára 399 euró.2003. június 30. 16:52
Könnyen előfordulhat, hogy az amerikai lemezkiadók szövetségének ( RIAA ) megkeresésére az internetszolgáltatók magyar felhasználókat is figyelmeztetésben részesítenek, miszerint a fájlcserélő szolgáltatás révén letöltött anyagok szerzői jogi védelmet élveznek, azokat el kell távolítaniuk számítógépükről.2003. június 30. 15:59
[Digit-Life] Két új LCD-monitortípus szállítását kezdi meg az elkövetkezendő napokban a Sony. A 17-os SDM-HS73 modell és a 19-os SDM-HS93 monitor három színben lesz kaphatók, szürke, fekete és kék színből lehet majd választani kívánságunknak és számítógépházunknak, bútorainknak megfelelően.2003. június 30. 15:27
Még nem jutottak dűlőre a TVNET és a Drávanet internetszolgáltatók vezetői az egy hónappal ezelőtt felmondott viszonteladói szerződés ügyében. A június 30-áig szóló tárgyalási időszakot meghosszabbították egy hónappal, így végleges döntés csak július 31-éig várható.2003. június 30. 15:12
Noha az NVIDIA már április 22-én bejelentette AMD Athlon 64 és Opteron processzorokat támogató nForce3 Pro chipkészletét, a termék sorozatgyártása csak most indult be -- legalábbis erről adott ki közleményt a cég. Az NVIDIA egyúttal azt is bejelentette, hogy az Asustek szállítja SK8N alaplapját, amely az nForce3 Pro 150 chipkészletre épül.2003. június 30. 15:02
A Rambus ma bejelentette, hogy a világ legnagyobb DRAM-gyártója, a koreai Samsung is licencelte a Yellowstone technológiát következő generációs, nagy sebességű chipjeihez.