Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Nyereségről számolt be a National Semiconductor

Barna József, 2003. szeptember 05. 10:56
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Brian L. Halla
Brian L. Halla
A National Semiconductor tegnap hozta nyilvánosságra első pénzügyi negyedéves eredményeit. Az elsősorban analóg áramköröket gyártó vállalat a költségek csökkentésének, a magasabb áraknak és a gyártóüzemek jobb kihasználtságának köszönhetően ismét nyereségről számolt be.

Az augusztus 24-én véget ért első pénzügyi negyedévben a National 424,8 millió dolláros árbevételt ért el, míg a tavalyi év bázisidőszakában forgalma 420,6 millió dollárt tett ki. A vállalat általánosan elfogadott számviteli elvek (GAAP) szerint számított nyeresége 29,7 millió dollár, részvényenként 15 cent volt, míg egy évvel korábban 1,3 millió dollár, részvényenként 1 cent. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 13 centes profitot jeleztek előre.

Brian Halla elnök-vezérigazgató a jelentés nyilvánosságra hozatala kapcsán elmondta, hogy a piac számos jel szerint fejlődésnek indult. A vállalat ügyfeleinek megrendelései azt mutatják, hogy főként a noteszgépek és az új szolgáltatásokkal ellátott mobiltelefonok piacán megindult a fellendülés, tette hozzá.

Amint az ismert, a National a negyedév során értékesítette az x86-os architektúrára épülő Geode beágyazott processzorok fejlesztéséért felelős Information Appliance (IA) üzletágát, melyet az Advanced Micro Devices (AMD) vásárolt meg. Az ügylet folyományaként az AMD tulajdonába került a Geode mikroprocesszorokkal kapcsolatos jogok és szabadalmak jelentős része. A sunnyvale-i processzorgyártó vállalat a részleg 125 munkatársát is átvette, míg a fennmaradó 72 -- többnyire mérnök, illetve marketing területen dolgozó -- alkalmazottat elbocsátotta a National.

A jelenlegi, második pénzügyi negyedévben 4-7 százalékos forgalomnövekedést vár a National. A vállalat az üzemi költségek további csökkenésére számít, miközben a bruttó haszonrés várhatóan 48 százalék fölé emelkedik. Amint Halla megjegyezte: az elmúlt pénzügyi év közepén elindított átalakítások eredményesek.

A National tegnap tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra eredményeit. Részvényeinek árfolyama a rendes kereskedésben 11 százalékkal 31,99 dollárra emelkedett, majd a tőzsdezárás után tovább nőtt 32,02 dollárra.