0
Továbbra is remekül teljesít a Dell
2004. augusztus 13. 09:59
2004. augusztus 13. 09:59
2004. augusztus 13. 09:25
Várhatóan még ebben az évben két új vállalkozás lép a telefonos szolgáltatásokat kínáló cégek közé: a UPC és a Tvnetwork. Bár egyikük sem ismeretlen vállalkozás, hiszen kábeltévés, illetve kábeles internetszolgáltatásaik révén már több tízezer ügyfelet tudhatnak magukénak, a telefonálás lehetőségével azonban -- a UPC-hez tartozó Monortelt kivéve -- eddig egyikük sem jelentkezett.2004. augusztus 12. 17:08
Európa legnagyobb távközlési vállalatcsoportja, a Deutsche Telekom (DT) kiváló eredményekről számolt be a második negyedéves és az azzal lezárult első féléves működéssel kapcsolatban. A forgalom 14,41 milliárd eurót tett ki, mely 2,9 százalékkal haladja meg az idei első negyedévben elért, míg 6 százalékkal az egy évvel korábbi mutatót. A féléves forgalom ezzel hajszálnyira megközelítette a 28,4 milliárd eurót, mely 4,4 százalékkal múlja felül a 2003-as év első felében elért bevételeket.2004. augusztus 12. 15:29
Az NVIDIA a QuakeCon rendezvényen jelentette be a GeForce sorozat legújabb tagjait, a GeForce 6600 és 6600 GT grafikus processzorokat. A chipek a tavasszal bemutatott GeForce 6800 alapjaira épülnek és kategóriájukban elsőként kínálnak teljes körű gyorsítást a DirectX 9 Shader Model 3.0 szabványhoz.2004. augusztus 12. 14:49
2004. augusztus 12. 14:46
2004. augusztus 12. 14:29
A The Register szerint mégsem egy trójai féreg küldözgeti az emelt díjas SMS-üzeneteket a háttérben, miközben a feltört, illegálisan lemásolt Mosquitos játékkal játszunk -- mint azóta kiderült, hasznos kódot maguk a játékfejlesztők rejtették el az alkalmazásban. A Series 60 platformot futtató mobiltelefonokra telepíthető illegális verzió egy olyan számot bombáz meg SMS-ekkel miközben játszunk, amely darabonként másfél angol fontot számláz ki nekünk.2004. augusztus 12. 13:58
A T-Mobile az előfizetéses ügyfeleinek nyújtott MMS kedvezményt augusztus 15-étől a Domino kártyás ügyfeleire is kiterjeszti, így a mobilszolgáltató összes előfizetője jogosult lett arra, hogy az év végéig hálózaton belül havonta 5 multimédiás üzenetet küldjön ingyenesen.2004. augusztus 12. 12:38
A Ricoh bemutatta az Aficio termékcsalád három új tagját, köztük a kis munkacsoportos felhasználóknak készült, asztali nyomtatóként is használható CL1000N színes lézernyomtatót. A nyomtató kis mérete ellenére rendkívül sokoldalú funkcionalitást nyújt. A nagy nyomtatási sebesség, a hálózati csatlakoztathatóság, a csomagolt szoftverek és a közvetlen PDF-nyomtatás funkció kategóriájának legjobbjává teszik.2004. augusztus 12. 12:20
A Vodafone Magyarország Rt. sajtóközleményben jelentette be, hogy előfizetőinek létszáma elérte a másfélmilliós határt, valamint hogy a május elsejétől élő számhordozhatósági lehetőséggel élve már több mint tízezer előfizető telefonál a mobilszolgáltató hálózatán régi, más szolgáltatótól hordozott telefonszámával.2004. augusztus 12. 12:14
[News.com] A világ vezető szoftvervállalatai -- köztük a Sun és a Microsoft által alkotott szövetség -- új internet-technológia szabványtervezetét nyújtották be a World Wide Web Consortiumhoz (W3C). A WS-Addressing nevű szabvány célja a webes alkalmazások együttműködési lehetőségeinek javítása. A W3C -- az internetes szabványok elfogadásáért és karbantartásáért felelős testület -- munkacsoportot hoz létre a specifikáció megtárgyalására, és majdani megjelentetésére.2004. augusztus 12. 12:13
[Noguchi] A UPC Magyarország szélessávú internetszolgáltatásának előfizetői létszáma elérte az 50 ezret. A chello nagysebességű kábeles szolgáltatás hazai felhasználóinak száma az elmúlt egy év során is a korábbi ütemet töretlenül megtartva, a nyugat-európai átlag feletti mértékben, több mint 50 százalékkal növekedett.2004. augusztus 12. 12:06
A Lenovo Group -- korábbi nevén Legend -- bejelentette, hogy első pénzügyi negyedévében 21 százalékkal növelte nyereségét, amely részben a mobiltelefonos részleg kitűnő teljesítményének volt köszönhető.2004. augusztus 12. 11:33
[News.com, Microsoft Watch] A Microsoft ugyan kiadta a Windows XP második javítócsomagjának végleges változatát, de az IBM belső informatikai osztálya nem teljesen elégedett annak kiforrottságával.2004. augusztus 12. 11:13
Az Intel bejelentette, hogy hamarosan elkészül az E7320 és E7520 alaplapi chipkészletek új változataival, amelyek a remények szerint már hibátlanul kezelik a PCI-Express eszközöket. A C4 változatú chipkészletek tűkompatibilisek a korábbi verziókkal, ezért használatukhoz nem szükséges az alaplapok áttervezése, azonban lehet, hogy a BIOS-t módosítani kell.