:

vállalati it archívum

Év

0

Az IBM 400 millió $-ral emelte a csúcskategóriájú tárolóeszközökre szánt költségvetését

2000. március 29. 11:53

Az erőfeszítések fő „célpontja az EMC, amely egyelőre vezet a Nagy Kék előtt a legdrágább, hűtőszekrény méretű tárolóeszközök piacán. Az EMC első termékeit éppen az IBM mainframe-jeihez használták, de ma már a „kis Massuchusetts-i cég a Unix ill. Windows NT szerverek világában is elterjedt. Az IBM tavaly bemutatott „Shark nevű terméke volt az első jelentős lépés az EMC vezető szerepének megtörése felé.

0

A BeOS 5 megjelent ugyan ingyenesen letölthető szoftverként, de a céget kissé felkészületlenül érte a download-áradat

2000. március 29. 10:51

Dacára az előzetes regisztrációnak, amelyet több, mint 100.000-en tettek meg a cég januári bejelentése óta, most a megjelenés után, mégis (bár kellemes, de) gondokkal küszködik a Be. A tegnapi megjelentetés napján 50.000 (!!) letöltés történt, dacára a 43.673 KB-os méretnek ... - operációs rendszernél ez nem kis szám - viszont a dolog erősen leterhelte a Be szervereit (no és a mirror helyekét is).

0

Négyszeres sebességű memóriák

2000. március 29. 01:19

A Kentron Technologies bejelentette Quad Band Memory - QBM - technológiáját. A cég fejlesztése képes a jelenleg leggyorsabb Double Data Rate (DDR) memóriák sebességének megduplázására.