:

Szerző: Vörös Péter

2000. március 29. 11:53

Az IBM 400 millió $-ral emelte a csúcskategóriájú tárolóeszközökre szánt költségvetését

Az erőfeszítések fő „célpontja az EMC, amely egyelőre vezet a Nagy Kék előtt a legdrágább, hűtőszekrény méretű tárolóeszközök piacán. Az EMC első termékeit éppen az IBM mainframe-jeihez használták, de ma már a „kis Massuchusetts-i cég a Unix ill. Windows NT szerverek világában is elterjedt. Az IBM tavaly bemutatott „Shark nevű terméke volt az első jelentős lépés az EMC vezető szerepének megtörése felé.

Az erőfeszítések fő „célpontja" az EMC, amely egyelőre vezet a Nagy Kék előtt a legdrágább, hűtőszekrény méretű tárolóeszközök piacán. Az EMC első termékeit éppen az IBM mainframe-jeihez használták, de ma már a „kis" Massuchusetts-i cég a Unix ill. Windows NT szerverek világában is elterjedt. Az IBM tavaly bemutatott „Shark" nevű terméke volt az első jelentős lépés az EMC vezető szerepének megtörése felé.
Elemzők szerint az ún. SAN (storage area network) hálózatok megépítését erősen könnyítené az, ha különféle cégek által készített tárolási eszközök együtt tudnának működni - ez egyben az IBM-nek is segíthetne az EMC leelőzésében. Ez azonban bonyolult feladat: hálózati adapterek, tároló rendszerek, switch-ek, hub-ok és más berendezések összehangolt működtetése eddig nem igazán sikerült.
Természetesen az IBM mellett a többi Unix-os nagyágyú (Sun, Compaq, Hewlett-Packard, sőt Dell!) is szeretne nagyobb szeletet kihasítani erről a piacról.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.