Szerző: bassline

2000. március 28. 23:07

MPi --Lezajlott az első magyar Q3a bajnokság

A hétvégén zajlott az első magyar meghívásos Q3a bajnokság

A hétvégén zajlott az első magyar meghívásos Q3a bajnokság az MPortal rendezésében, melyen jelen voltak a játék legjelentősebb magyar képviselői és elsőként mérhették össze hivatalosan is tudásokat. A résztvevők saját gépeiket vitték a helyszínére, ahova eredetileg 16 embert hívtak meg, de végűlis 14-en kezdtek neki szombaton a megmérettetésnek, melynek során az első napon a két 7-es csoportból 4-4 továbjutó került ki, hogy a második napon folytathassák a küzdelmet a bajnoki cimért. A rendezvényre sajnos nézők nem mehettek, sőt a résztvevők elmondása szerint a meccsek alatt síri csend volt, hogy ne zavarják az éppen mérkőző egyéneket. Az érdeklődőknek azonban a verseny eredményei az MPortal site-ján folyamatosan frissitve a rendelkezésükre állt, így aki nagyon türelmetlen volt az is informálódhatott az aktulális eredményekről. Hogy el tudjuk képzelni milyen is lehet a légkör egy ilyen bajnokságon, álljon itt két kép, amelyet a helyszinen készitettek a résztvevőkről. (1. kép : A kábelrengeteg, 2. kép : Sorba állnak a résztvevők, most fizikai valóságban is, nemcsak a virtuális térben. )

A vasárnapi csúcsot végűl is Death és Victory játszotta, melyből Victory kerűlt ki győztesen, bár az 1. helyezést Death nem adta könnyen, ugyanis a sors fintora miatt háromszor is összekerültek (1.-nek a rájátszásban, 2.-szor vigaszágon jövő Death nyert ugyan, de a bajnoki cimért mégegyszer kellett játszania Victory-val, ez volt a 3. mérközés.) és szoros küzdelmeket vívtak. Hát gratulálunk az 1. Magyar Bajnoknak : Victory -nak !! A bajnokság demoi letölthetőek az MPortal site-járól .dm3 formátumban, melyet Q3a-val nézhettek meg, ezenkívűl a bajnokság részletes eredménytábláját is megtekinthetitek.

Az MPi bajnokságot a szervezők éves rendszereséggel tervezik megrendezni, ezzel is emelve a hazai Quake3-as társadalaom színvonalát. Reméljük a külföldi szokásokhoz hasonlóan kis hazánkban is szokássá válik majd több nagyobb bajnokság megrendezése és szponzorálása. (Az információkért köszönet Flex-nek, Death-nek és Mess-nek)

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról