:

keresett kifejezés: xbox

Keresés a

0

Hamarosan a boltokba kerül az eddigi legkeresettebb Xbox játék folytatása

2004. október 13. 09:18

Közel egy hete nyilatkozta a Bungie fejlesztőcsapat szóvivője, hogy az Xboxra készülő Halo 2 fejlesztése a célegyenesbe érkezett, a szavai szerint a program alapjában véve készen van. Most azonban már a Microsofttal közös sajtóközleményben jelentette be a csapat, hogy aranylemezre került a játék, így hamarosan indulhat a sorozatgyártása.

0

Csak 2006-ra várható a PlayStation 3?

2004. október 12. 13:56

Az Electronic Arts játékkiadó várakozásai szerint a Microsoft már a jövő év végén be fogja mutatni az Xbox konzol utódát, a Sony azonban 2006 tavaszáig vár a PlayStation 3 premierjével. Warren Jenson, az EA pénzügyi igazgatója úgy véli, a két készülék piaci megjelenése között alig fél év telik majd el.

0

A Microsoft lényegesen nagyobb figyelmet fordít a japán játékpiacra

2004. október 8. 09:03

Nem fogjuk megismételni azt a baklövést, amit a japán piacon elkövettünk - jelentette ki Peter Moore, a Microsoft játék üzletágának globális tartalomért és marketingért felelős alelnöke, arra célozva ezzel, hogy a következő generációs Xbox esetében már sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani a távol-keleti piacra.

0

Az Xbox csapat is részt vesz a Virtual PC új változatának fejlesztésében

2004. október 1. 08:29

[AppleInsider] A Microsoft megbízta Xbox csapatát, hogy fejlesszék ki a Virtual PC natív grafikuskártya-támogatását. A lépés az Apple és G5 felhasználók nyomására született, miután a Microsoft idén nyáron több megígért újdonságot is kihagyott a Virtual PC 7.0, Windows emulációra alkalmas szoftveréből.

0

A hálózat csapdájában

2004. szeptember 29. 17:43

Ma már nem számít ritkaságnak, ha egy családban minden lakóhelyiségben van színes televízió, akár még a konyhában és a fürdőszobában is. Minden készülékhez azonban mégsem vehetünk DVD-játszót, VHS-magnót vagy műholdas beltéri egységet -- nincs más hátra, bele kell vágnunk egy többszobás rendszer kialakításába.

0

Elkészült a Mortal Kombat legújabb része

2004. szeptember 22. 08:08

A Midway kiadó bejelentette, hogy elkészült a Mortal Kombat: Deception című játékuk, így hamarosan megkezdődhet a sorozatgyártás. A program PlayStation 2 és Xbox változata október 4-től vásárolható meg az üzletekben, a GameCube verzió januárban érkezik. Az új részben összesen 24 választható karakter szerepel. A régi szereplők mellett új, eddig sosem látott harcosok is részt vesznek majd a küzdelmekben.

0

QuickTransit: alkalmazások minden platformra?

2004. szeptember 17. 12:06

Az eddig teljesen ismeretlen Transitive szoftvercég olyan technológiát dolgozott ki, mellyel a szoftverek számára már nem jelentenek akadályt a különféle hardver- és szoftverplatformok közti különbségek, portolás nélkül szállíthatóak egyik környezetből a másikba. Cikkünkben bemutatjuk az áttörő jelentőségűnek ígérkező megoldás működését.

0

PC-re is megjelenik a Grand Theft Auto következő része

2004. szeptember 14. 10:16

A Take-Two Interactive soron következő üzleti jelentésében közölte, hogy az eddig csak PlayStation 2 konzolra készülő Grand Theft Auto: San Andreas játékprogram PC-re is meg fog jelenni. A megjelenés dátumát a harmadik üzleti negyedévre tette a kiadó, ami azt jelenti, hogy május 1. és július 31. között fog boltokba kerülni a program. A PlayStation 2 változat Európában egy hónap múlva, október 22-én érkezik.

0

Aranylemezre került a Full Spectrum Warrior PC-s változata

2004. szeptember 10. 09:31

Aranylemezre került, azaz hamarosan megindul a sorozatgyártása a Full Spectrum Warrior című taktikai akciójáték PC-s változatának. A kiadó tájékoztatása szerint a program szeptember 20-án fog a boltokba kerülni. A játék már korábban megjelent Xbox konzolra, így a fejlesztők az időközben felszínre került hibákat kijavították, két új pályát terveztek, valamint a textúrák minőségét is javították.

0

Célegyenesben a következő generációs konzolok grafikus chipjeinek fejlesztése

2004. szeptember 10. 09:28

Terry Nickerson, az ATI pénzügyi vezérigazgatója egy New Yorkban megrendezett technológiai konferencián elmondta, hogy célegyenesbe érkezett a Microsoft és a Nintendo következő generációs konzoljaihoz készülő grafikus chipek fejlesztése. Ennek ellenére azonban még most is bizonytalan, hogy mikor fognak megjelenni a gépek, mivel a két óriáscég valószínűleg a Sony PlayStation 3 konzoljához igazítja majd a piacra kerülés idejét.

0

Új formában adja ki klasszikus játékait és konzoljait az Atari

2004. szeptember 9. 09:50

Az Atari kiadó vezetői sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a jövőben a cég nagyobb hangsúlyt fog fektetni a klasszikusnak számító játékok újrakiadására. Ennek első lépéseként idén novemberben fog megjelenni az Atari Anthology nevű csomag, amely közel 90 régi programot foglal magába. A Digital Eclipse fejlesztőcsapat által készített gyűjtemény PlayStation 2, illetve Xbox konzolokon lesz elérhető, és egyaránt tartalmazni fog játéktermi, valamint otthoni gépekre fejlesztett programokat is, melyek közt olyan legendás címek is megtalálhatóak, mint a Saboteur, az Asteroids, a Centipede, a Pong, a Battlezone, vagy a Missile Command. A csomag ára 20 dollár lesz.