Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A hálózat csapdájában

pcworld, 2004. szeptember 29. 17:43
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Ma már nem számít ritkaságnak, ha egy családban minden lakóhelyiségben van színes televízió, akár még a konyhában és a fürdőszobában is. Minden készülékhez azonban mégsem vehetünk DVD-játszót, VHS-magnót vagy műholdas beltéri egységet -- nincs más hátra, bele kell vágnunk egy többszobás rendszer kialakításába.

Amikor a Vissza a jövőbe című filmben Marty McFly 1986-ból visszakerül 1956-ba, és a fekete-fehér tévé előtt az esti filmre összegyűlt családnak kijelenti, hogy nekik már két televíziójuk is van odahaza, azok komplett bolondnak nézik. Megrökönyödésük érthető, hiszen akkoriban egy vevőkészülék ára egy mai plazmáéval vetekedett. Ma már nem számít ritkaságnak, ha egy családban minden lakóhelyiségben van színes televízió, akár még a konyhában és a fürdőszobában is. Minden készülékhez azonban mégsem vehetünk DVD-játszót, VHS-magnót vagy műholdas beltéri egységet -- nincs más hátra, bele kell vágnunk egy többszobás rendszer kialakításába.

A számítástechnikai rendszerek létrehozása ma már nem túl bonyolult. Ha két gépünk van, csak egy-egy hálózati csatlakozóra van szükség, és egy megfelelő kábel alkalmazásával máris összeköthetjük azokat. A Windows XP varázslója rendkívül leegyszerűsíti a hálózatok kialakítását, illetve a meghajtók vagy egyes mappák megosztását. Több számítógép összekapcsolása sem jelent különösebb gondot: az elosztók elérhető árkategóriába kerültek, akárcsak a vezeték nélküli --- Wi-Fi -- összeköttetések is. Ezek elterjedésével pedig a kábelek vezetgetésének problémájától is megszabadultunk.

Központosítási törekvések
Hasonlóan a kiszolgálókra épülő számítógép-hálózatokhoz, az otthoni rendszerekben is megoldható a centralizálás. Ezt a célt látják el az úgynevezett zeneszerverek, amelyek úgy néznek ki, mint egy nagyobbacska CD-játszó, de a lemezek műsorát nem közvetlenül játsszák le, hanem egy beépített merevlemezre mentik (általában MP3 formátumban), és képesek arról különböző kimeneteken egyszerre több számot -- tipikusan 4, 8 vagy akár 16 -- egyszerre lejátszani. A helyiségekben aztán különböző modulokat helyezhetünk el a falban, amelyekkel bemeneteket, kimeneteket, hangerőszabályzókat, műsorválasztókat, infravevőket, kijelzőket hozhatunk létre.
A zenekiszolgálók legnagyobb fejlesztője az Imerge, amely technológiáját Xiva néven szabadalmaztatta. Jelenleg többféle központi egységet forgalmaz a cég. A kapcsolat megteremtéséhez nemcsak hagyományos analóg hangátvitelt használhatunk, hanem ha a szobákban elhelyezhető lejátszóegységeket is vásárolunk, Ethernet kábelen a digitális állományokhoz való közvetlen hozzáférést tudjuk megteremteni, így a számokat minőségromlás nélkül játszhatjuk le nagy távolságból is.
A hasonló szolgáltatást nyújtó videoszerverekre -- úgy tűnik -- még egy darabig várnunk kell. A tárolóhely ugyan lassan elegendő lenne, hiszen a napjainkban kapható 100 gigabájt feletti merevlemezekre már több mint 50 filmet másolhatunk fel jó minőségben MPEG4 formátumban. Magának a könyvtárnak a létrehozása, vagyis a tömörítés folyamata azonban már meglehetősen időigényes, és egyszerre több állomány zökkenőmentes lejátszása (dekódolása) meghaladja a mai elektronikák képességeit.

A számítógépekkel szemben a szórakoztatóelektronikai berendezések sokszor csak egy-egy feladatot látnak el. Műsorforrásként, műsorrögzítőként, képmegjelenítőként, jelfeldolgozóként működnek, nem lehet modulárisan bővíteni őket, és a funkciókörüket nem gazdagíthatjuk, vagy változtathatjuk meg a szoftverek telepítésével és cseréjével.

Egy rendszer vagy hálózat létrejöttének feltétele, hogy az azt alkotó komponensek között összeköttetést lehessen teremteni. A szórakoztatóelektronikai berendezések -- tévévevő, rádió, lemezjátszó -- legelső nemzedékein eleinte semmilyen ki- vagy bemenetet nem találhattunk, mindegyik önálló egységet képezett. A jelátvitel igényét a felvevőkészülékek megjelenése hozta magával. Ezek közül az első a hangrögzítésre szolgáló magnó volt, majd ezt követte a videomagnó. A megfelelő összeköttetés megteremtése érdekében létre kellett hozni a hang-, illetve képátvitelre szolgáló jelszabványokat. A távirányítás elterjedésével párhuzamosan felmerült az igény a vezérlőjelek továbbítására is, de ennek szabványai csak mostanában váltak széles körben elfogadottá.

Lényeges különbség van a két terület között abban, hogy ha egy számítógépen akarunk lejátszani például egy MP3-állományt, akkor az, hogy a hálózaton belül melyik gépen tárolják azt, nem befolyásolja a lejátszás minőségét, hiszen a fájl feldolgozása "helyben", a mi PC-nken történik. Az egyetlen komoly gondot az jelentheti, ha az összeköttetés nem elég gyors, így a lejátszóprogram nem kap információt, és egyszerűen kihagy, vagy leáll.


Imerge NP200

Ezzel szemben a szórakoztatóelektronikai berendezések között elterjedt, ma még döntő többségben lévő analóg csatlakozások esetén nem beszélhetünk számítástechnikai értelemben vett adatátvitelről és hozzáférésről. Az erősítő nem "látja" a CD- vagy DVD-játszóban lévő lemez tartalmát, csak egyszerűen -- valós időben -- feldolgozza és felerősíti a bemenetére érkező jelet. Ez még a digitális SPDIF-hangátvitel (koaxiális vagy optikai) esetén is így van. Éppen ezért berendezéseink analóg kapcsolatainak létrehozásánál több szempontot is figyelembe kell vennünk, ha elfogadható minőséget szeretnénk.

Lényeges, hogy milyen messzire akarjuk vezetni a jelet, ugyanis a távolsággal arányosan nő a zaj, valamint csökken a jel erőssége -- és ezáltal a minősége is. Fontos még, hogy hány készülék között akarjuk szétosztani a jelet, hiszen minden egyes osztással annak erőssége a felére csökken, ami károsan befolyásolja a kép- vagy hangminőséget.

Számít az is, hogy hány kábelt kell használnunk. Általában egy irányban egy analóg jelet lehet továbbítani (ez alól a kivételt a frekvenciamodulált antennajel jelenti, amely több adás képének és hangjának átvitelét teszi lehetővé). Kétirányú sztereó jelátvitel esetén például már négy érpárra van szükség. Végül az sem közömbös, hogy milyen jelet továbbítunk. A DVD-játszókon akár négy-ötféle videokimenetet is találunk, és ezek különböző minőségű jelet biztosítanak (a leggyengébb minőségű a kompozit, majd az S-Video, az RGB, végül a legjobb a komponens). A kompozit egy, az S-Video két, az RGB és komponens három (vagy négy) kábelen továbbítható egy irányba.

A cikk több oldalból áll:
Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.