keresett kifejezés: office

Keresés a

0

Piacon a Microsoft Office 2004 for Mac

2004. május 20. 11:46

A Microsoft bejelentette, hogy megkezdte az Office 2004 for Mac irodai szoftvercsomag két változatának forgalmazását. A vállalat egy standard editiont, valamint egy tanárok és diákok számára készített verziót tett elérhetővé egyelőre kizárólag angol nyelven, de a cég ígérete szerint hamarosan érkeznek a honosított változatok is.

0

A Google tőzsdére megy

2004. május 12. 08:43

A világ első számú keresőszolgáltatója, az amerikai Google Inc. április 29-én benyújtotta a részvényeinek tőzsdei bevezetéséhez szükséges iratokat. Az elemzők és befektetők által régóta várt lépés a dotkom buborék összeomlása óta a legjelentősebb, ha nem az egyetlen jelentős (információ) technológiai részvénykibocsátás.

0

Webalapú irodai szoftvert fejleszt az IBM

2004. május 11. 15:45

Az IBM hétfőn bejelentette, hogy webalapú irodai szoftvercsomagot fejleszt. A Lotus Workplace stratégia keretén belül készülő programok között email-kliens, szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis alkalmazás lesz. A megoldás előnye, hogy a szoftvereket akármilyen hardveren és operációs rendszeren lehet használni, amelyen webböngésző futtatható, ráadásul egyszerűsíthetőek a felügyeleti és menedzsment feladatok.

0

Sun szoftverek a magyar oktatásban

2004. május 4. 09:38

[Lenhardt & Weichinger] A Sun Microsystems bejelentette, hogy a magyar kormány is részesül díjmentes oktatási licencprogramjából, amelynek keretében a StarOffice 7 irodai programcsomagot és az OpenOffice.org-ot 5500 közoktatási és 67 felsőoktatási intézmény, valamint diákok ezrei számára teszik elérhetővé Magyarországon költséges licencdíjak nélkül.

0

Windowsos alkalmazások Linuxon való futtatását teszi lehetővé Dávid

2004. április 26. 15:30

[Dow Jones/Yahoo! News/LinuxInsider] Egy fülöp-szigeteki induló vállalkozás, a SpecOps Labs múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy windowsos alkalmazások Linux operációs rendszereken való futtatását lehetővé tévő szoftveren dolgozik. A fejlesztési projekt stílusosan a David fedőnevet kapta, és megalkotói nemes egyszerűséggel az operációs rendszerek Szent Gráljának kiáltották ki.

0

Az uniós csatlakozás miatt drágulnak hazánkban a Microsoft termékek

2004. április 21. 09:23

[FigyelőNet] Várhatóan még idén 6-35, két éven belül pedig összesen 16 százalékkal emelkedik a Microsoft termékek ára -- adta hírül a FigyelőNet, a Microsoft egyik kiemelt forgalmazójára hivatkozva. Az áremelkedés oka, hogy az Európai Unió bővítésével a Microsoft termékek árát harmonizálják a közösségen belül.

0

A szabadalmi viták lezárásaként a Microsoft 440 millió dollárt fizet az InterTrustnak

2004. április 13. 16:37

[Computerworld] Egy 3 éve húzódó jogi vita befejezéseként a Microsoft egy összegben 440 millió dollárt fizet az InterTrust részére annak szabadalmi portfoliójáért. A megállapodás részeként a Microsoft a szabadalmak teljes élettartamára használati jogot szerzett, melynek értelmében jogosult azokat saját termékeibe beépítenie.

0

Kellemetlen meglepetéseket okozhat a Microsoft Office korrektúrázó képessége

2004. április 6. 10:56

A Microsoft Word és az Office programcsomag legtöbb terméke tartalmazza a csoportos munkához szükséges korrektúrázó funkciókat, azonban a felhasználók többsége elfelejti, vagy nem tudja kiszedni dokumentumaiból a korábbi változatok egyes szövegrészeit. Ennek eredményeképpen egyre gyakrabban fordul elő, hogy érdekes, vagy akár kritikus információk kerülnek napvilágra teljesen nyilvános, mindenki által elérhető fájlokból.

0

Bezárja boltjait a Gateway

2004. április 2. 11:04

Szakértők már régóta számítottak a Gateway tegnapi bejelentésére, amelynek értelmében a vállalat a költségek csökkentése érdekében bezárja az összes mintaboltját. A Gateway alkalmazottainak létszáma a bezárások eredményeképp 2500-zal csökken. A cég továbbiakban más kereskedőkön keresztül értékesíti számítógépeit és szórakoztató-elektronikai termékeit.

0

Szoftverlegalizáció a közoktatásban

2004. március 30. 18:42

Valamennyi hazai közoktatási intézet (mintegy 5 500 iskola) jogtiszta és legújabb verziójú szoftverekre cserélheti illegális, illetve elavult operációs rendszereit, irodai programcsomagját -- derült ki egy tegnapi sajtótájékoztatón, melyen az oktatási- és az informatikai tárca, valamint a Microsoft Magyarország Kft. közti együttműködési megállapodást jelentették be.

0

Május elején érkezik a SuSE Linux 9.1

2004. március 30. 11:55

A Novell bemutatta a SuSE Linux 9.1 Personal és a SuSE Linux 9.1 Professional szoftvereket, az első 2.6 verziójú kernelen alapuló, kereskedelmi Linux termékeket. A SuSE Linux 9.1 lehetővé teszi az ügyfelek számára mind a 32, mind a 64 bites platformok nyújtotta előnyök kihasználását, és tartalmazza a termék rugalmasságát és a felhasználók választási lehetőségét biztosító legújabb GNOME és KDE asztali felületeket.

0

A Microsoft bemutatta új üzleti szoftvereit

2004. március 24. 10:23

A Microsoft üzleti megoldások (Microsoft Business Solutions - MBS) konferenciáján bemutatkoztak a szoftveróriás legújabb, még fejlesztés alatt álló vállalati szoftverei.

0

Szoftveramnesztia a közoktatásban

2004. március 23. 14:26

A magyar közoktatás jogtiszta és korszerű szoftverekkel léphet az Unióba -- jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter Jeff Raikes-sel, a Microsoft Irodai és Üzleti Szolgáltatási Csoport ügyvezető alelnökével folytatott tárgyalást követően.