:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 23. 10:29

Várakozáson felüli negyedévet zárt a Microsoft

John Connors
John Connors
A Microsoft tegnap az elemzői várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves forgalomról számolt be, azonban az Európai Bizottság által kiszabott bírság, valamint a Sun Microsystemsszel kötött megállapodás keretén belül kifizetett összeg jelentősen csökkentette a cég nyereségét. A vállalat ennek ellenére megemelte egész éves pénzügyi prognózisát.

A Microsoft a március 31-én véget ért negyedévben 9,18 milliárd dollár forgalmat ért el, ami 17 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakában elkönyvelt 7,84 milliárd dollárnál és messze felülmúlja a Thomson First Call elemzői által várt 8,66 milliárd dollárt. A cég nyeresége 1,32 milliárd dollárt, azaz részvényenként 12 centet tett ki, ami részvényenként 5 cent részvényalapú kompenzációt és 17 cent jogi költséget tartalmaz. Ezek nélkül a Microsoft nyeresége részvényenként 34 cent lett volna, ami lényegesen magasabb, mint az elemzők által várt 29 cent.

A tavalyi harmadik negyedévben a Microsoft 2,14 milliárd dollár, azaz részvényenként 20 cent nettó nyereséget könyvelt el. Az idei harmadik negyedévre részvényenként 23-24 cent profitot jelzett előre a cég, ez az összeg tartalmaz egy részvényenként 5 centes, részvényalapú kompenzációkkal kapcsolatos egyszeri költséget. A vállalat 8,6-8,7 milliárd dolláros forgalmat várt.

Az asztali Windows operációs rendszerekért felelős Microsoft-üzletág bevétele 2,5 milliárd dollárról 2,9 milliárd dollárra nőtt. A Windows Serverért felelős részleg forgalma 1,8 milliárd dollárról 2,2 milliárd dollárra emelkedett, az Office irodai programcsomagért felelős üzletág bevétele 2,3 milliárd dollárról 2,7 milliárdra nőtt. Az MSN internetes részleg bevétele 508 millió dollárról 591 millióra emelkedett, a számítógépes játékokért, Xbox konzolért és szórakoztatásért felelős üzletág forgalma 453 millió dollárról 530 millióra emelkedett. Az üzleti szoftverekért felelős divízió 147 millió dollárról 153 millióra növelte forgalmát, a mobil termékekért felelős üzletág bevétele 46 millió dollárról 61 millióra nőtt.

A cég nyilvánosságra hozta egyes üzletágainak üzemi eredményét is. A "kliens" részleg üzemi eredménye 16 százalékkal 1,6 milliárd dollárra csökkent, ez elsősorban a Sunnal kötött megállapodás keretén belül kifizetett 700 millió dolláros költségnek köszönhető. A Windows Serverért felelős részleg 635 millió dolláros üzemi veszteséget könyvelt el, mivel a jogi kiadások 1,22 milliárd dollárra rúgtak. Az Office-ért felelős üzletág üzemi eredménye 14 százalékkal 1,9 milliárd dollárra nőtt.

Az üzleti szoftverekért felelős részleg üzemi vesztesége 92 millió dollárról 65 millióra csökkent, az MSN 107 millió dolláros üzemi eredményt ért el, egy évvel korábban a divízió 139 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az MSN 43 százalékos profit-emelkedésének oka az internetes reklámozási hajlandóság, valamint az előfizetéses szolgáltatások iránti kereslet növekedése. A mobil részleg üzemi vesztesége 72 millió dollárról 38 millióra csökkent. A játékokkal foglalkozó divízió vesztesége 277 millió dollárról 209 millióra csökkent.

"Ebben a negyedévben minden üzletágunk elérte vagy meghaladta a kitűzött célokat" -- mondta John Connors, a Microsoft pénzügyi igazgatója. "A vállalati informatikai kiadások tovább emelkedtek és a pénzügyi évünk végéig egészségesen erős keresletre számítunk." A júniusban véget érő negyedik negyedévre a Microsoft 8,9-9 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 23 cent nyereséget vár.

A Microsoft közzétett egy előrejelzést a következő pénzügyi évével kapcsolatban is. A 2005 június 30-án záruló pénzógyi évben 37,8-38,2 milliárd dolláros bevételt és 15,9-16,3 milliárd dolláros üzemi eredményt vár, ez az összeg 2,5 milliárd dollár részvényalapú kompenzációkkal kapcsolatos költséget tartalmaz és részvényenként 1,15-1,18 dolláros profitnak felel meg.

A redmondi cég közölte, hogy készpénzállománya a decemberi 53 milliárd dollárról 56,4 milliárd dollárra emelkedett. A vállalat beismerte, hogy forgalmának jelentős növekedéséhez a dollár gyengülése is hozzájárult, azonos árfolyamon számolva a bevétel 350 millió dollárral alacsonyabb lett volna.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról

Hirdetés

Security témákkal folyatódik az AWS hazai online meetup-sorozata!

2024. május 6. 06:48

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.