0
Frissített BeOS driver
2000. március 2. 20:42
2000. március 2. 20:42
2000. március 2. 19:11
Egyes források szerint a Hewlett-Packard már e hónapban megkezdi az 1 GHz Pentium III-as processzorokkal felszerelt, otthoni felhasználóknak készítendő PC-inek gyártását és hasonló tartalmú bejelentés várható az IBM-től is. A hivatalos verzió szerint mind az Intel, mind az AMD csak legkorábban az év közepe felé jelenik meg 1 GHz-es processzoraival. Még ha igaznak bizonyul is az Intel lépése, elemzők szerint még akkor is hamarosan várható az AMD 1 GHz-es bejelentése. Az pedig mindenképpen megjegyzendő, hogy az ellátási gondok a leggyorsabb prociknál már jelenleg is elég súlyosak, a vásárlók és a csatorna legtöbb résztvevője hónapok óta panaszkodik ezzel kapcsolatban (ez főleg a leggyorsabb PIII-asokra vonatkozik, bár az AMD-nek is voltak hasonló problémái).2000. március 2. 19:10
Kedden például 25%-kal nőtt az árfolyam, miután a Hyundai és az Infineon is jó hírekkel szolgált a Rambus (RDMRAM) memória gyártással kapcsolatban: sikeres tesztgyártást hajtott végre e két cég. Ez egyébként azt is jelenti, hogy immár öt memória gyártó rendelkezik megfelelő minősítéssel az RDRAM-ok gyártásához. Elemzők szerint azonban jórészt spekulánsok állnak a mostani részvényárfolyam növekedés mögött.2000. március 2. 19:09
A Kék Óriás olyan szoftvert jelentett be, amellyel a Web-helyeken jelenleg meglévő információikat és képeket lehet lefordítani a kéziszámítógépek ill. hasonló kategóriájú gépeknek (mobil telefonok, PDA-k) valamint a jövőben megjelenő eszközöknek (pl. autókban használható Web-böngészőknek). A szoftver neve WebSphere Transcoding Publisher és az elemzők szerint a versenytársakénál átfogóbb megoldást nyújt, amelynek szállítása várhatóan még márciusban elkezdődik.2000. március 2. 19:08
A Thomson Multimedia SA nyeresége tavaly 14-szeresére nőtt, főként annak köszönhetően, hogy a cég egyre inkább bekapcsolódik a több profitot hozó digitális termékek (fizetős TV set-top box-ok, videólemezjátszók, stb.) gyártásába. Az 1998-as 16 millió euróról 231 millió euróra nőtt a cég nettó nyeresége (a működésből származó nyereség 144 millióról 366 millió eura nőtt). A Thomson kétszámjegyű forgalom növekedést vár az idén, főként a digitális és egyéb nagy nyereséghányadú termékek iránti keresletnek köszönhetően.2000. március 2. 19:07
A British Sky Broadcasting (BSkyB) csoporttal kötött együttműködési megállapodás értelmében először fog megjelenni a brit piacon a cég DVR technológiája (a DVR eszközöknél a tárolás digitálisan, winchester-re történik: pl. a Microsoft WebTV-jében is DVR technológiát használnak). A bejelentés a TiVo első jelentős nemzetközi szerződését jelenti. Az elemzők szerint a DVD-k és a set-top box-ok mellett a DVR eszközök jelenthetik az otthoni szórakoztató-elektronika jövőjét. Az International Data Corp. (IDC) piackutató cég szerint e piac a tavalyi 2,4 milliárd $-ról 17,8 milliárd $-ra fog nőni 2004-re.2000. március 2. 19:04
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a on-line zene, videó és szoftver eladásokra kivetett értékesítési adó tervc az EU-n kívüli országokból kívülről történt letöltésekre is vonatkozni fog. Azonban konkrét javaslat ez ügyben még hónapokig nem várható, jelentette ki Jonathan Todd a bizottság szóvivője (kb. a nyár előttre várható a javaslat).2000. március 2. 19:02
2000. március 2. 18:51
Felröppent a hír, miszerint létezik, és hamarosan megjelenik egy kifejezetten Athlonra optimalizált RC5 kliens. Állítólag figyelemreméltó teljesítménynövekedés érhető el vele: an improved rc5 core for athlon runs 3.4mkeys 750mhz which is up from 2.3mkeys , azaz nagyjából 50%-ot is gyorsulhat vele a törés. Sajnos a hír hivatalos forrásból még nincs megerősítve, ezért kezeljük óvatosan. Ha igaz a hír, remélem a SETI@home project vezetői sem fognak elzárkózni a kliensek optimalizálásától, mert a gyorsaság az ő érdekük is...2000. március 2. 18:43
2000. március 2. 00:00
A HWSW szupertitkos laboratóriumának kihelyezett tagozata Tilus 955 MHz-en működő AMD Athlon processzorát tesztelte. A cucc minden várakozást felülmúlva teljesített, a magas órajel és az Athlon mag házasságából igazi vadállat született.2000. március 1. 22:49
2000. március 1. 22:17
2000. március 1. 20:58
Fiery mester oldalán megtaláljátok az ezt bizonyító screenshotot... Hehe, április 1 csak 1 hónap múlva lesz, de egyesek már úgylátszik elkezdték a bemelegítést... :)2000. március 1. 20:38
A célpiac a közepes méretű német vállalatok lesznek. A bejelentés szintén a CeBIT-en történt, eszerint a DT a Siebel ügyfélszolgálati (CRM) szoftverét fogja piacra dobni, alkalmazni ill. ahhoz kapcsolódó szolgáltatást fog nyújtani. Piackutatási eredmények azt mutatják, hogy az 1999-es 2,36 milliárd márkáról 2002-re 6,47 milliárd márkára nőhet a CRM szoftver piac Németországban. Az amerikai Siebel e termékkategória (ami egyébként nagyjából azt fedi, hogy a vállalatoknak lehetőségük van arra, hogy kövessék és elemezzék az ügyfelek/vásárlók szokásait és annak alapján még személyre szólóbb szolgáltatás ill. termékcsomagokat ajánljanak nekik) vezetője.