:

híreink

Év

0

Versenyhivatali vizsgálat a UPC 15 GB-os adatforgalmi korlátozásával kapcsolatban

2003. április 3. 18:50

Lapunk információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a UPC chello internetszolgáltatásánál bevezetett 15 gigabájtos adatforgalmi korlátozás ügyében. A UPC budapesti ügyfelének a fogyasztók megtévesztésének megállapításával kapcsolatos beadványát először elutasította a versenyhivatal, majd a fellebbezést követően március végén a versenytanács a jogorvoslati kérelemnek helyt adott.

0

A spanyol és a magyar távközlési liberalizáció összehasonlítása fogyasztóvédelmi szemszögből

2003. április 3. 18:10

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület küldöttsége a spanyolországi fogyasztók érdekképviseletét felvállaló rokonszervezetnél, a Consumidores y Usuarios (CECU) nevű egyesületnél tett márciusi látogatásakor a spanyol távközlési liberalizációt tanulmányozta. Az OFE összehasonlítva a spanyol és a magyar liberalizációt, több megállapítást is tett.

0

Alsó kategóriás digitális fényképezőgépek

2003. április 3. 15:54

A digitális fényképezőgépek lassan felváltják filmes társaikat. Szerkesztőségünknek alkalma nyílt kipróbálni három alacsony árfekvésű, a kategória legalsó szegmensét képviselő modellt: két Polaroid és egy AIPTEK digitális fényképezőgépet. Csapjunk a közepébe!

0

Önálló vállalattá szervezi grafikus üzletágát a SiS

2003. április 3. 15:21

A tajvani Silicon Integrated Systems (SiS) multimédiás részlegének alelnöke, Chris Lin megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a vállalat önálló céggé tervezi alakítani a Xabre chipekről ismert grafikus üzletágát. Lin mindazonáltal elmondta, hogy egyelőre még nem született végleges döntés az ügyben.

0

Bemutatta barebone rendszereit a Biostar

2003. április 3. 11:23

[DigiTimes] Az alaplapgyártó Biostar Microtech International bemutatta legújabb termékeit, az iDEQ mini-barebone rendszereket. A kis méretű házban elhelyezett miniatűr, de komplett PC-ket irodákba, szűkösebb hellyel rendelkező otthoni felhasználók számára ajánlja a Biostar.

0

Új Oracle alkalmazásszerver, BEA Weblogic felhasználóknak ingyenes átállással

2003. április 3. 10:59

[NetAktív] Az Oracle Corporation Oracle9iAS Java Edition néven új alkalmazáskiszolgálót jelentetett meg. A cég új vállalati szintű alkalmazásszerver-kínálata minden olyan technológiát tartalmaz, amely a Java-alkalmazások és webszolgáltatások fejlesztésének és bevezetésének gyors beindításához szükséges, ezen kívül az IBM termékeiből összeállított hasonló rendszerekhez képest hétszer, a BEA Systems termékeihez képest pedig ötször kevesebbe kerül. A vállalat egyben azt is bejelentette, hogy világszerte elérhetővé teszi Switch and Save elnevezésű migrációs programját, amelynek keretében a BEA WebLogic felhasználói ingyenesen állhatnak át az Oracle9i alkalmazáskiszolgáló új Java Edition kiadására.

0

A világ húsz legnagyobb félvezetőgyártója 2002-ben

2003. április 3. 10:41

A Dataquest piackutató vállalat közzétette a 2002-es év húsz legnagyobb félvezetőgyártó vállalatának listáját. A cég decemberben már közzétett egy rangsort, azonban abban csak a tíz legnagyobb chipgyártó szerepelt és a lista becsült adatokon alapult.

0

A Nokia és a Beijing Just Top együtt építi ki a pekingi kormány osztott TETRA hálózatát, melyet a 2008-as olimpián használnak

2003. április 3. 10:12

A Nokia és a Beijing Just Top Network Communications Company Limited hivatalos megállapodást írt alá, melynek értelmében a két vállalat építi ki a pekingi kormány osztott digitális professzionális mobilrádió (PMR) kommunikációs hálózatának első fázisát. A hálózat a Nokia IP gerinchálózattal rendelkező TETRA rendszerén alapul majd. Az osztott hálózat létrehozása a pekingi önkormányzat idei hatvan legnagyobb projektjének egyike.

0

Szöul tiltakozik a Hynixot sújtó amerikai határozat ellen

2003. április 3. 10:04

[SBN] A dél-koreai kormány túlzónak tartja az amerikai kereskedelmi minisztérium által a Hynix Semiconductor termékeire kiszabott importvám mértékét, és meg kívánja támadni a döntést. Amennyiben az USA végleges határozatában is kitart a több mint 57 százalékos vám mellett, Szöul a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elé viszi az ügyet.

0

Hamarosan hódítanak az 1 megapixeles kamerával ellátott mobiltelefonok

2003. április 3. 09:56

[DigiTimes] A japán NTT DoCoMo három új, digitális kamerával ellátott mobiltelefont dob piacra még ebben az évben. A beépített fényképezőgép már teljesen szokványosnak mondható, azonban a jelenleg alkalmazott, VGA felbontású szenzorok helyett ezekben a telefonokban 1 megapixeles (1152x864 pixel) érzékelők lesznek.