:

híreink

Év

0

Áprilistól 10-20 százalékkal emelkednek a számítógépárak

2002. március 25. 10:28

[CNET] A világ egyik legnagyobb számítógépgyártója, a japán NEC bejelentette, hogy az emelkedő alkatrészárak miatt a következő modellfrissítésnél várhatóan fel fogja emelni számítógépeinek árát. A cég a folyadékkristályos kijelzők és a memóriamodulok árváltozásával indokolta a döntését.

0

Michael Dell nem tart a kínai Legend Holdingstól

2002. március 25. 08:45

[CNET, Reuters] A világ első számú PC-gyártójának elnök-vezérigazgatója pénteken Hongkongban elmondta, hogy nem tart attól, hogy Kína legnagyobb PC-gyártója, a Legend Holdings átvenni készül a Dell made-to-order (rendelésre készül) modelljét annak érdekében, hogy megvédje magát a Delltől a világ egyik legnagyobb PC-piacán.

0

Finnországban szeptemberben debütál a harmadik generációs mobiltelefónia

2002. március 24. 15:32

[Wall Street Journal] A Sonera Corp. pénteken jelentette be, hogy tervei szerint szeptember 26-án fogja elindítani Finnország első kereskedelmi 3G (harmadik generációs) mobiltelefon-szolgáltatását. A Sonera bejelentése szerint a szolgáltatás eleinte csak az ország egyes részeiben lesz elérhető.

0

További információk a SiS új grafikus chipjéről

2002. március 24. 15:10

A tajvani Silicon Integrated Systems (SiS) a hannoveri CeBIT kiállításon mutatta be -- sokak meglepetésére -- 8x AGP interfészt támogató grafikusprocesszor-családját, a SiS330-at, melynek kereskedelmi megjelenése áprilisban várható. Keleti források szerint a cég azért is kényszerül versenyképesebb videochippel megjelenni a piacon, mert eddigi integrált megoldásai várhatóan kevésbé lesznek kelendőek az Intel Pentium 4 processzorokhoz szánt integrált chipkészletének megjelenését követően.

0

Bluetooth-vezérlő az MSI új alaplapjain

2002. március 24. 14:38

A tajvani MSI a héten büszkén jelentette be, hogy az alaplapgyártók között elsőként fog a jövőben megjelenő, asztali számítógépekbe szánt alaplapjaira Bluetooth vezeték nélküli hálózati vezérlőt integrálni. A Bluetooth Kittel ellátott lapok az MSI PC2PC Bluetooth logót viselik majd, és az alább látható alkatrészeken kívül a WIDCOMM Bluetooth Protocol Software for Windows alkalmazást is megkapjuk melléjük.

0

Fertőz Bill Clinton karikatúrája

2002. március 24. 14:18

A héten újabb e-mailféreg ütötte fel a fejét internet-szerte. A Microsoft Outlook levelezőprogramon keresztül terjedő rosszindulatú üzenet a már ismert MyLife vírus újabb változatát, a MyLife.B néven katalogizált kódot tartalmazza, mely futtatása esetén törölheti a fájlokat háttértárolóinkról.

0

48x-os CD-író a Verbatimtól

2002. március 24. 10:38

[Clubic.com] Az írható és újraírható CD-lemezeiről, médiáiról ismert Verbatim bejelentette, hogy megkezdte két új CD-írója szállítását. Az írók 32x-esen és 40x-esen vésik az 1x írható lemezeket, az újraírhatókat 10x-esen írják, az olvasást pedig maximum 48x-os sebességgel képesek megoldani, persze csak a lemez végén. Az írókban 2 MB átmeneti tár található, átlagos hozzáférési idejük 100 ms.

0

Extrém programozói verseny a Műszaki Egyetemen

2002. március 23. 19:08

2002. április 26-28. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem -- a Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesületének és a Schönherz Kollégium Számítástechnikai Körének szervezésében, Dr. Arató Péter, a villamosmérnöki és informatikai kar dékánjának támogatásával -- meghirdeti a II. BME nyílt 24 órás országos programozói csapatversenyt.

0

Dolby Pro Logic II hangzás a PlayStation 2 játékokban

2002. március 23. 13:09

A Dolby Laboratories sajtóközleményben jelentette be, hogy a cég által fejlesztett segédeszköz segítségével megjelenhetnek az első Dolby Pro Logic II kódolású hanggal rendelkező játékok PlayStation 2 platformon. A héten megrendezett GDC (Game Developers Conference) konferencián mutatta be, demonstrálta a Dolby programját, mellyel ötcsatornás surround hangzással gazdagodhatnak a PlayStation 2 játékok, a fejlesztők pedig azonnal megkezdhetik az újabb generáció implementálását játékaikba.

0

Oracle9i elkészül a linuxos IBM Mainframe gépekhez is

2002. március 23. 00:34

[Oracle.com] A kaliforniai székhelyű Oracle Corp. a hét elején egy rövid sajtóközleményben jelentette be, hogy az Oracle 9i adatbáziskezelő szoftvercsomag linuxos IBM Mainframe (S/390 és eServer zSeries) gépekre készült változatával szeretne jelentkezni valamikor az év közepén. A szoftvercsomag Linux/390-es és z/Linuxos fejlesztői változata már le is tölthető az Oracle Technology Network oldalain keresztül (regisztráció szükséges).